New Jersey Devils – Los Angeles Kings
Előzmények
A szezon elején sokak számára elképzelhetetlennek tűnt, hogy a 2012-es fináléban ez a két együttes mérkőzzön meg. Bár a Los Angeles keretének erőssége miatt sok szakértő kiugrást várt tőlük, az alapszakaszban egyáltalán nem nyújtottak maradandót. A New Jersey Devilst pedig a legtöbben még playoffba sem várták a tavalyi fiaskó után, amikor is 1996-ot követően először lemaradtak a rájátszásról. Kevesen bíztak a Floridából érkező Pete DeBoer vezetőedzőben, mind ligaszinten, mind a csapat szurkolói körében.
Ennek ellenére mindenféle jelzővel lehetne illetni a két gárdát, csak azzal nem, hogy ne lenne megérdemelt a mostani pozíciójuk. A Los Angeles két vereséggel zárta az alapszakaszt, és a playoffban résztvevő csapatok közül messze a legkevesebbet szerezték, és ráadásul az első körben az alapszakaszbajnokkal, a Vancouver Canucksszal csaptak össze. Minden előjel ellenük dolgozott, de ők mégis meglepték a hokivilágot azzal, hogy Dustin Brown góljaival és Jonathan Quick védéseivel öt meccsen búcsúztatták a kanadaiakat.
Aztán a második körben söpörték a nyugati második St. Louis Bluest, majd a főcsoportdöntőben immáron esélyesekként nekiindulva gyűrték le a rájátszás másik nyugati meglepetéscsapatát, a Phoenix Coyotest. A Kings az NHL történetének egyik legmeggyőzőbb menetelését hajtotta végre, mindösszesen tizennégy mérkőzésre volt szükségük a nagydöntőbe jutáshoz, erre korábban csak az 1995-ös Detroit Red Wings, illetve a 2003-as Mighty Ducks of Anaheim volt képes. Az viszont teljesen egyedülálló tőlük, hogy az első nyolc idegenbeli mérkőzésüket megnyerték, ezzel felállítva egy olyan NHL-csúcsot, amit előreláthatólag nem sokan fognak megismételni a közeljövőben.
Darryl Sutternek, a Kings idény közben kinevezett vezetőedzőjének ismerős lehet a terep, hiszen 2004-ben hasonlót produkált akkor még a Calgary Flames élén. A 2004-es Flames hatodik helyen kvalifikálta magát a rájátszásba, és előbb a harmadik, majd az első, végül pedig a második helyezettet búcsúztatva került be a nagydöntőbe, ahol végül hét meccsen kikapott a Tampa Bay Lightningtől. Sutter mester valószínűleg szeretné elkerülni a menetelés tükörmintaszerű megismétlését.
A túloldalon a New Jersey is végig idegenben kezdte meg a párharcait. Bár az első körben kevesen tippeltek a tizenkét év után playoffba visszatérő Florida Panthers továbbjutására, utólag úgy tűnik, hogy a legnehezebb feladatot mégis ők jelentették a Devils számára. Pete DeBoer vezetőedző is úgy nyilatkozott, hogy a Panthers játékosainak gyorsaságával nehezen vették fel a kesztyűt, de végül az utolsó két mérkőzést hozták hosszabbításban, és így hét meccsen továbbmentek.
A Philadelphia és a New York elleni szériának már az esélytelenek nyugalmával vágott neki a newarki együttes, és ez a nyugalom kivetült a játékukra is. A Flyers ellen zsinórban négyet nyertek az első elvesztett mérkőzés után, míg az ősrivális Rangers ellen kétszer is tudtak győzni idegenben, majd a hatodik meccsen pontot tettek az ügy végére.
A New Jerseyben már csak két játékos található a 2003-as kupagyőztes játékosállományból. Az ifjúság forrásából erőt merítő kapus, Martin Brodeur, valamint a Devils történetének legeredményesebb csatára, Patrik Elias. Mint 2003-ban, most is egy kaliforniai csapat lesz az ellenfelük, mely szintén 12-2-es mérleggel érkezik a fináléba.
Elemzés
A keddi nyilatkozatok során mindkét mester azon a véleményen volt, hogy egyáltalán nem számít meglepetésnek, hogy a másik csapattal kerültek szembe a döntőben. Elnézve a két gárda nagyon hasonló játékát, ezzel mi is egyetértünk.
Mindkét együttes első két sora számít húzóerőnek a meccsek nagyobbik felében. A Los Angeles örülhet, hogy nem engedett a kiszivárgott híreszteléseknek a cserestop előtt, és marasztalta csapatkapitányát, Dustin Brownt, hiszen az amerikai csatár eddig MVP formában szerzi a gólokat és a pontokat. Egyenlő létszám mellett és emberhátrányból egyaránt. A második sorban a Philadelphiából száműzött tékozló ifjak, Mike Richards és Jeff Carter, valamint az önmagára találó Dustin Penner brillíroznak – főleg utóbbi jeleskedése lehet örömteli a Kings drukkerek, és Penner számára is, hiszen a szezon során kapott hideget-meleget gyatra teljesítménye miatt.
A Devilsnél szintén a csapatkapitányra tekintenek fel a többiek. Zach Parisé egy igazi robbanómotor, ütközik, védekezik, gólokat lő, a játék minden terén bevethető. Csapattársai is úgy nyilatkoznak róla, hogy látva a játékát nem engedhetik meg maguknak, hogy kevesebbel beérjék a jégen, mint amit ő nyújt. A Rangers elleni szériában újraegyesítették őt Travis Zajackel és Dainius Zubrusszal, és valószínűleg ez a sor egyben marad a finálé elejére. A második sorban az az Ilja Kovalcsuk szerepel, aki jelenleg a playoff legtöbb pontjával büszkélkedhet. A Florida elleni párharc nagyobb részét sérüléssel küszködve játszotta végig, a Philadelphia elleni párharc során már kapott gyógykezelést a problémáira, amik viszont kiújulni látszottak a főcsoportdöntő utolsó mérkőzésein. Remélhetőleg ez a pár nap pihenés elegendő volt az orosz szupersztárnak, hogy 100%-os formát nyújtson a döntőben, hiszen olyankor szemet kápráztató játékkal tud előhozakodni.
Minden hosszabb menetelésben elengedhetetlen a váratlan hősök felbukkanása. A Kingsnél Dwight King lelt rá az utolsó két körben a gólvágó ütőjére, és mondhatni egymaga végezte ki Phoenix Coyotest a főcsoportdöntőben. A Devilsnél már egy komplett sort kell kiemelni: a Steve Bernier-Ryan Carter-Stephen Gionta alkotta negyedik triumvirátus elképesztő ponttermeléssel hívta fel magára a figyelmet a playoffban, és még inkább dicsérendők annak tudatában, hogy az alapszakaszban mindösszesen egy meccsen, az utolsón játszottak együtt. Jóformán a rájátszásban érlelődtek össze, de a Devils számára a legjobbkor.
Ha a negyedik sorok összemérésében a Devilsé az előny, akkor a védősorban a Los Angeles Kingsé. A Királyok vállalták a kockázatot, és elcserélték Jack Johnsont Jeff Carterért cserébe a Columbus csapatába, és eddig egyáltalán nem érződik a fiatal bekktehetség hiánya a Kings hátsó sorában. Slava Vojnov egyenlő létszám mellett még jobban is teljesít Johnsonnál, aki mínusz értékekkel távozott Ohióba. A Kingsnek pedig még mindig ott maradt Drew Doughty, aki nagyon jó úton halad ahhoz, hogy egy lapon emlegessék őt a kanadaiak legendás védőivel. A Devils védősorában ehhez képest nincs senki, akin név alapján megakadna az ember szeme.
Mint az a napokban kiderült, még a playoff kezdetén megkérdezték Bryce Salvadort, hogy milyen érzés egy ilyen névtelenekből álló védőegyletben szerepelni. A veterán bekk magára vette a vicces, de gúnyos megjegyzést, és ezért az öltözőben a kulacsokon kicserélte a mezszámokat „névtelen” matricákkal – az ösztönzés a lehető legjobbra sikeredett, hiszen Salvador tizenegy pontjával élete formájában játszik. Ettől függetlenül a tény tény marad: a Devils hátsó sorából kivesztek a Scott Stevens és a Scott Niedermayer nyomdokait taposó tehetségek, ettől függetlenül iparos munkásokként végzik a dolgukat Salvadorék a kék vonalon.
A kapukban Jonathan Quick, illetve Martin Brodeur kapnak majd szerepet. Quick elképesztő teljesítménnyel vitte a hátán a csapatot az első két körben, a főcsoportdöntőben viszont már bakikat is megengedhetett magának, félpályáról beeresztett gólok képében. A Los Angeles-i kapus egész évben megbízhatóan védett, és a playoffban rá tudott tenni egy lapáttal. A Devils hálóját immáron tizennyolcadik éve Brodeur védi, aki május elején töltötte be a 40. születésnapját. A kor egy cseppet sem látszódik meg rajta, akrobatikus védései láttán sokan irigykedhetnek rá. Bár neki is vannak hajmeresztő húzásai – emlékezzünk csak a Rangers elleni ötödik meccsen az egyenlítő találatra – ugyanakkor, ha érződik a levegőben, hogy a következő találat dönt, rendre fel tudja szívni magát. A Florida és a Rangers elleni utolsó két mérkőzésen is ezt láthattuk tőle, miután az ellenfél kiegyenlített. Emellett pedig a tapasztalat írható még Brodeur számlájára, hiszen ez lesz az ötödik látogatása a fináléban.
Ami a speciális egységeket illeti, a Los Angeles Kings arcon röhögte az NHL több évtizedes szabályát, miszerint egy jól működő emberelőny fontos kulcsa a Stanley-kupa elhódításának. A Kingsnek botrányos az emberfóros lehetőségek kihasználása, de mégis itt vannak négy győzelemre a végső sikertől. Ha lehet mondani, ők emberhátrányban brillíroznak inkább – amellett hogy 91.2%-os az emberhátrányos védekezésük, már öt gólt is lőttek megfogyatkozott létszámban, míg emberelőnyben mindösszesen hatot, úgyhogy mondhatni veszélyesebbek négyen öt ellen, mint fordítva.
A New Jersey az ellenkező utat járta be: hiába döntöttek az alapszakasz végeztével NHL-csúcsot emberhátrányos egységükkel, ennek nyomát sem lehet látni a rájátszásban. Mindösszesen 74.2%-kal büszkélkedhetnek a playoffban, a legbrutálisabb helyzet az első körben fordult elő, amikor is a Florida emberelőnye 33.3%-os hatékonysággal használta ki a két perces büntetéseket. A Devils emberelőnye elfogadhatóan teljesít – azaz sokkal jobban, mint a Kings – köszönhetően Ilja Kovalcsuknak. A Rangers elleni hatodik meccsen például egy gyönyörű korongjáratás után került be a pakk Henrik Lundqvist hálójába, bár nem valószínű, hogy a döntőben is láthatunk ilyet, amihez a Kings védői tehetetlenül asszisztálnának.
Kulcsfigurák
Dustin Brownnak folytatnia kell eddigi munkásságát, és igazi vezéregyéniségként kell példát mutatnia a csapattársainak. Csakúgy, mint Parisééknél, róla is mintát vesznek a Kings játékosai. Bár lelkesedését senki sem róhatja fel neki, ennek ellenére oda kell ügyelnie, hogy ne történjen még egyszer olyan eset, mint Michal Rozsivallal a főcsoportdöntő ötödik találkozóján, hiszen még egy stiklit nem fog elnézni neki a fegyelmi bizottság.
Bár az MVP találgatásokban méltatlanul nem merül fel a neve, Bryce Salvadoron áll vagy bukik a Devils diadala. A 36 éves bekk, aki az elmúlt esztendőt teljes egészében kihagyta agyrázkódás utáni tünetek miatt, a tizenegy pontja mellett nem feledkezik meg arról, hogy eleget tegyen elsőszámú kötelességeinek, azaz védekezzen és semlegesítse az ellenfél csatárait. Ha képes lesz ezt a tempót tartani ugyanilyen hatékonysággal, akkor a Kings első két sorának komoly meglepetésben lesz része.
Érdekességek
Tippünk lesz, ami lehet nem válik be, de egy valamit garantálni tudunk: biztos lesz egy Carter, egy Bernier, illetve egy Greene név a kupán, akárhogy is végződjék a finálé. A Los Angeles színeiben Jeff Carter, a cserekapus Jonathan Bernier, illetve Matt Greene érhetnek révbe, míg az Ördögöktől Ryan Carter, Steve Bernier, valamint Andy Greene.
A Los Angelesnél emellett található néhány olyan játékos is, akik már hasonló cipőben jártak. 2006-ban az Edmonton meghiúsult tündérmeséje során Jarret Stoll és Matt Greene is tagjai voltak a kanadai keretnek, mely végül nyolcadik kiemeltként nagydöntőzött. A Philadelphia 2010-es meneteléséből pedig Jeff Carter és Mike Richards van jelen a Királyoknál – akkor ők hetedik helyről kerültek be a Stanley-kupa fináléjába.
Az NHL történetében még nem nyert ötödik helyezettnél hátrább végzett csapat, de idén akár a Kings (8.), akár a Devils (6.) nyer, mindenképp felülíródik ez a trend. Az eddigi rekordot egyébként pont a Devils tartja, 1995-ben az ötödik helyről nyertek kupát.
Az is biztos, hogy 1999 után ismét amerikai csapatkapitány emelheti majd magasba a kupát. Akkor a Dallas Stars színeiben Derian Hatcher hajthatta végre az emlékezetes mozdulatot, idén vagy Dustin Brown vagy Zach Parisé hívhatja fel a figyelmét a kanadaiaknak arra, hogy bizony az amerikai jégkorong feltörekvőben van.
Amióta a liga bevezette 1987-ben, hogy négy párharcot kell megnyerni a kupa elhódításához, a mostani Kingsen kívül még két csapat produkált 12-2-es mérleget a Stanley-kupa fináléjába érve. 1995-ben a Detroit Red Wings, míg 2003-ban a Mighty Ducks of Anaheim ért el ilyen sikereket. Hogy mi a közös bennük és a Kingsben is? Mindhárman a New Jersey Devilsszel találkoztak a nagydöntőben, amit meg is nyert a Devils, úgyhogy az Ördögöknek nem kell félniük a Kings rekordja miatt.
Végezetül pedig az elmúlt évek tendenciáiból merítünk néhány figyelemre méltó dolgot. Az elmúlt két idényben, amelyik csapat kiverte a Vancouver Canuckst, az megnyerte a Stanley-kupát - 2010-ben a Chicago, tavaly ugyebár a Boston a nagydöntőben. A keleti oldalon is meg van a Vancouver párja, a Philadelphia Flyers személyében. Az ő sorozatuk 2009-ig nyúlik vissza, hiszen akkor a Pittsburgh, 2010-ben a Chicago, míg tavaly a Boston búcsúztatta őket, és később mind bajnokok lettek. A Flyershez kapcsolódik még egy egyéni kötődés is a Devilsnél, miszerint 1995-ben és 2000-ben is felül tudtak kerekedni rajtuk az Ördögök, majd később kupát nyertek.
Aki még ennél is jobban szeretne elmerülni az efféle kapcsolatokban, azoknak még tudjuk ajánlani az Európában alapszakaszt kezdő csapatok névsorát. 2008-ig visszamenőleg az adott idény bajnoka mindig Európában kezdte meg a szezont, és idén már csak a Los Angeles maradt talpon a négy NHL-es klub közül, akik tavaly ősszel Helsinkiben, Stockholmban, illetve Berlinben léptek jégre.
Hathárom tipp:
Mi nem ragadunk le az ilyen misztikusnak illő dolgoknál, hanem a két csapat erősségeit vesszük figyelembe. Tiszteletreméltó a Kings eddigi futása, de meglátásunk szerint egy Devilshez hasonló mélységű kerettel még nem volt dolguk, és ebből fakad a döntő kérdés a finálét illetően: a Kings harmadik-negyedik sora fel tudja-e venni a versenyt góllövésben a Devils alsó két sorával, illetve a Devils veteránjai kibírnak-e még egy kört egy ütközős, agresszív, gyors hokit játszó együttes ellen. Az a megérzésünk, hogy nagy áldozatok árán, de a Devils kitart, és végül a hatodik meccsen idegenben elhódítja története negyedik Stanley-kupáját.
