Edzőkérdés

Martínez teljhatalmat akart, a Swansea-től érkezik menedzser az Anfieldre

Sajtóhírek szerint Roberto Martínez visszautasította a Liverpool tulajdonosának ajánlatát a menedzseri pozícióra. Kenny Dalglish örökébe Brendan Rodgers léphet, akivel a BBC szerint hároméves szerződést kötnek.

a Swansea-től érkezhet menedzser az Anfieldre

A goal.com beszámolója szerint a Vörösöknél gyökeres átalakításokat terveznek, három igazgatói posztot hoznának létre (korábban egy sportigazgató dolgozott, Damien Comoli, aki áprilisban távozott), vagyis a leendő menedzser hatásköre jelentősen leszűkülne. Ez az elképzelés nem tetszett a fiatal spanyol szakembernek, kedden tájékoztatta a klubot birtokló Fenway Sports Groupot, hogy nem fogadja el a posztot.

A portál szerint Brendan Rodgers, a Swansea északír főnöke ilyen felállásban is elvállalná a munkát, és egy-két napon belül bejelenthetik érkezését. Az angol közszolgálati adó, a BBC szerint a háttérben a 39 éves Rodgerssel is folyamatosan egyeztettek a vezetők, és már csak a hivatalos bejelentés van hátra. A hagyományos sportigazgatói poszt pedig valószínűleg a holland Louis van Gaal-é lesz. Martínez az Aston Villánál "vigasztalódhat".

Kenny Dalglisht a csalódást keltő bajnoki szezon után menesztették a Liverpooltól.