Monaco

Claudio Ranieri lett Koman Vladimir edzője

  • MTI/hatharom.hu

Az olasz Claudio Ranieri irányítja a jövőben a magyar válogatott Koman Vladimirt foglalkoztató AS Monaco labdarúgócsapatát.

Ranierinek a feljutás lesz a feladata

A francia másodosztályban szereplő együttes vezetősége szerdán jelentette be a 60 éves szakember szerződtetését. A megállapodás szerint Ranieri két évre veszi át a vezetőedzői posztot a klubnál.

A tréner korábban olyan csapatoknál dolgozott, mint a Valencia, a Chelsea, a Juventus, az AS Roma és - legutóbb - az Internazionale.

A Monaco csapata tavaly esett ki az élvonalból, majd sokáig úgy tűnt, a Ligue 2-ből is kipottyanhat, de Dimitrij Ribolovlev elnök téli nagybevásárlásának köszönhetően tavasszal már stabilizálódott a csapat. A klub első embere Ranieritől azt várja, hogy visszajutassa az első osztályba az együttest.

"Meg vagyok elégedve azzal, ahogy tavasszal szerepelt a gárda, a helyzetünk anyagilag is stabilizálódott. Nagy öröm számomra, hogy sikerült Claudio Ranierivel megállapodnunk, biztos vagyok benne, hogy vele sikerül kiharcolni a feljutást. Többet évet nem várhatunk" - nyilatkozta a hercegségi csapat honlapjának a klubvezető.

"Rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy felkérte az AS Monaco vezetőedzői posztjára." - mondta székfoglalójában Ranieri. "Európa egyik dicső múlttal rendelkező klubjáról van szó, ahol rendkívüli izgalmakat ígér a jövő is. Igazi kihívás lesz egy olyan csapatot építeni, amely méltó lesz a hagyományokhoz - de már alig várom, hogy elkezdhessük a munkát".