EURO 2012

Villa, Abidal, Wilshere - sztárok, akik sérülés miatt nem lesznek ott az Eb-n

  • hatharom.hu

Kedd délutánra 276 játékos részvétele már biztosra vehető a június 8-án kezdődő Európa-bajnokságon, és habár a nemzeti válogatottakban nem akárki szerepelhet, jó néhány olyan futballista van, akit nem a képességbeli hiányok tartanak távol az Eb-től. Alábbi összeállításunkban megnéztük, kik azok a sztárjátékosok, akik sérülésük miatt maradnak távol a kontinenstornától.

Éric Abidal - Franciaország

A Barcelona francia balhátvédje áprilisban májátültetésen esett át, lévén, hogy tavaly rákos daganatot diagnosztizáltak nála az orvosok. A 32 éves klasszis a szezon végét már kénytelen volt kihagyni, így a Barcelona nélküle esett ki a Bajnokok Ligája elődöntőjéből és nélküle nyerte meg a spanyol Király Kupát. Akárcsak Josep Guardiola, úgy Laurent Blanc is alapemberként számított volna Abidalra, de betegsége miatt fel sem merült a kontinenstornán való részvétele. Az ő hiánya komoly érvágás a francia csapat számára.

Dmitro Csigrinszkij - Ukrajna

A társrendező ukránok Angliával, Svédországgal és Franciaországgal kerültek egy csoportba, Oleg Blohin tanítványainak már az innen való továbbjutás is komoly sikert jelentene. Nem könnyíti meg a házigazda helyzetét, hogy több alapember sem lesz ott a tornán, a Szpartak Moszkva kapusa, Andrij Dikan és a rutinos Olekszandr Sovkovszkij mellett Csigrinszkij számít a legnevesebb hiányzónak.

A Sahtar Donyeck védője hosszabb ideje bajlódik combsérülésével, ez a probléma pedig meggátolja őt abban, hogy pályára lépjen az Eb-n.

Carles Puyol - Spanyolország

A Barcelona csapatkapitánya a spanyol bajnokság utolsó előtti fordulójában, az Espanyol elleni 4-0-s győzelem alkalmával szenvedett térdsérülést. A 33 éves csupaszív játékost meg is kellett operálni, ami előtt maga a játékos tudatta a sajtóval, hogy nem épül fel az Eb idejére. Vicente del Bosque Puyol távollétében Gerard Piqué mellett Sergio Ramosnak adhat feladatokat középen.

Puyol csalódott lehet a lehető legrosszabbkor bekövetkező sérülése miatt

Bacary Sagna - Franciaország 

Abidal mellett a franciák kénytelenek lesznek még egy klasszist nélkülözni a védelmükben, az Arsenalban légióskodó Bacary Sagna ugyanis szintén nem lesz ott az ukrán-lengyel közös rendezésű viadalon. A 29 éves védő május elején a Norwich City ellen törte el a lábát, így a galloknak nélküle kell eredményesen szerepelniük. Sagna igazán peches idényt tudhat magának, hiszen októberben is a lábát törte, majd hosszas felépülés után rásérült a szárkapocscsontjára.

Erik Pieters - Hollandia

A hollandok a PSV Eindhoven játékosában látják Giovanni van Bronckhorst utódját a válogatottban, de a 23 éves Pietersnek még várnia kell a bizonyítással. A védő áprilisban a RKC Waalwijk ellen sérült meg. A balhátvédként és középső védőként is bevethető játékos helyére csapattársát, Jetro Willemset hívta meg Bert van Maarwajk szövetségi kapitány.

Gareth Barry - Anglia 

A Norvégia elleni felkészülési mérkőzésen combsérülést szenvedett Gareth Barry állapota nem az elvárható ütemben javult, ezért végül eldőlt, hogy a Manchester City középpályása nem utazik el az angol válogatottal az Európa-bajnokságra. Roy Hodgson szövetségi kapitány Phil Jagielkát, az Everton védőjét hívta be a keretbe. "Nagyon csalódott vagyok Gareth elvesztése miatt. Nemcsak azért, mert tagja volt a 23 fős keretnek, hanem mert az elmúlt években alapember volt a nemzeti csapatban. Tudom, hogy nagyon szeretett volna játszani a tornán, de azt is, hogy az Eb után is fontos tagja lesz a válogatottnak" - nyilatkozta Hodgson.

Guiseppe Rossi - Olaszország

A spanyol Villarreal kiváló támaRossi távolléte várható volt...dója gyakorlatilag az egész mögöttünk álló szezont kénytelen volt kihagyni, miután az októberi Real Madrid elleni találkozón keresztszalag-szakadást szenvedett. A Villarreal klasszis támadója nélkül csak vergődött a BL-ben és a bajnokságban, mindkét sorozatban leszerepelt, hazájában jövőre csak a Segunda Divisiónban folytathatja. Rossi hiányát a squadra azzura is megérezheti, Cesare Prandelli szövetségi kapitánynak a Balotelli-Cassano-Di Natale hármasból kell kifőznie valamit, ami az ország hagyományainak megfelelő szereplést bizosít.

Kyle Walker - Anglia

A Tottenham fiatal jobbhátvédje a Fulham elleni utolsó fordulós mérkőzésen törte el az orrát. A 21 éves tehetséget idén beválasztották a Premier League év csapatába és ő kapta meg az év legjobb fiatal játékosa címet is. Az angol válogatottban a védelem jobb oldalán jött volna számításba, de hiába tűnt úgy, hogy felépülhet az Eb rajtáig, Chris Smalling mellett ő sem lesz ott a Háromoroszlánosok keretében.

John Guidetti - Svédország

A Manchester City csapatához tartozó, de az elmúlt szezont a Feyenoordnál töltő svéd csodagyerek tavasszal olyan teljesítményt produkált, hogy sokan biztosra vették, hogy Erik Hamrén szövetségi kapitány Zlatan Ibrahimovic mellett a fiatal titánnak szorít helyet a kezdőben. Az Eredivisie-ben 20 gólig jutó csatár azonban a szezon vége előtt kidőlt a sorból, és hiába tettek meg mindent a válogatott orvosai, végül nem nevezhették a kontinenstornára. Guidetti mellett a rutinos belső védő, Daniel Majsztorovics sem lesz ott a svédeknél - őt Ibrahimovic intézte el egy edzésen -  helyére a West Bromból Jonas Olsson juthat szóhoz.

Wilshere karrierjének nem tesz jót az Eb kihagyása

Jack Wilshere - Anglia

Meglepően sok fiatal játékos csúszik le sérülés miatt az idei Európa-bajnokságról, de közül is kiemelkedik az arsenalos Jack Wilshere. A Szigetország egyik legnagyobb ígéreteként számon tartott középpályás még tavaly augusztusban, egy felkészülési mérkőzésen törte el a bokáját, így nem csak  az Eb-t, de az egész szezont kihagyta. Arséne Wenger egyetlen egy percre sem tudta csatába küldeni féltve őrzött gyémántját, akinek kreativitása bizony hiányozhat Roy Hodgson csapatánál is.

David Villa - Spanyolország

David Villa az Eb legnagyobb hiányzójaTalán az egész torna legnagyobb hiányzója lesz a spanyolok válogatottsági gólrekordere, aki az utóbbi évek világversenyein rendre bizonyította klasszisát, kulcsszerepet vállva a spanyolok világ- és Európa-bajnoki címében.

A Barcelona támadója a decemberi klubvilágbajnokságon törte el a sípcsontját, ami miatt klubcsapatán sem tudott segíteni a tavasz folyamán. A 30 éves támadó felépüléséért szinte egész Spanyolország egy emberként szurkolt, de a múlt héten Vicente del Bosque közölte, hogy Villa nem tud már olyan állapotba kerülni a startig, hogy érdemes lenne őt is magával vinnie. David Villa távollétében Fernando Torresre és Fernando Llorentére hárulhat a feladat, hogy góljaikkal segítsék címvédéshez a Vörös Fúriát.

Loic Remy - Franicaország

Az Olimpique Marseille csatára május 13-án az Auxerre elleni mérkőzésen szenvedett combizom-sérülést, és habár az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek a játékos felépülésének érdekében, immáron biztossá vált, hogy Remy nem lehet ott a kontinenstornán. Remy kiesésével a franciák szerint csökkentek az esélyeik a csoportból való továbbjutást illetően, a Marseille támadója a Blanc-éra egyik meghatározó tagja, a bajnokságban 29 találkozón 12 gólig jutott.

Thomas Sörensen - Dánia

A dán labdarúgó-válogatott első számú kapusa, Thomas Sörensen hátsérülés miatt nem utazhat el a június 8-án kezdődő Európa-bajnokságra. Morten Olsen szövetségi kapitány az 1992-ben Európa-bajnok kapus Peter Schmeichel fiát, Kaspert hívta be a helyére. A Stoke City 35 éves, 101-szeres válogatott portása a brazilok elleni szombati felkészülési meccsen sérült meg. Az északiak kapuját így várhatóan Anders Lindegaard, a Manchester United játékosa védi majd az Eb-n.

 

 

A lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság június 8-án veszi kezdetét. Ha szeretnél képben lenni a XIV. Európa-bajnoksággal kapcsolatban, kattints 'EURO 2012' aloldalunkra!!