EURO 2012 sztárjai

Lewandowski, a csörtető lengyel huszár

  • VP

Már csak valamivel több mint egy hét van hátra a XIV. labdarúgó Európa-bajnokság kezdősípszaváig, a hátralévő időben arra vállalkozunk, hogy tüzetesebben is bemutassunk néhány játékost, akikre szerintünk érdemes lesz odafigyelni. Sorozatunk második részében a lengyelek ászát, a villámkarriert befutó Robert Lewandoswkit ismerhetitek meg!

Név: Robert Lewandowski
Születési ideje: 1988. augusztus 21 Születési helye: Varsó
Posztja: csatár
Klubja: Borussia Dortmund Válogatottság/gól: 40/13
Piaci érték: 15 millió euró

Robert Lewandowski igazi sportcsaládba született, hiszen édesapja cselgáncsbajnok, míg édesanyja elismert röplabdázó volt hazájában. A szülők ismertségének köszönhetően már 18 éves korában felfigyeltek rá a lengyel sport szerelmesei, a fiatal tinédzser 2007-ben a harmadosztályban 15 góllal segítette a feljutásban akkori csapatát, a Znich Pruszkovot. Magasabb szint magasabb szintet követel, így Lewandowski 21 találattal elhódította a második vonal gólkirályi címét is, ami után a Lech Poznan nem tétlenkedett, és máfél millió zlotyért szerződtette a 19 éves támadót.

Lewandowski nem "ijedt be" az élvonaltól sem, első Ekstraklasában töltött idényében 13 gólt termelt, és ezzel a bronzérmet szerző csapat legeredményesebbje lett. Az első igazi áttörés rá egy évre következett be, amikor is a Lech letaszította trónjáról a Wisla Krakkót, Lewandowski 18 góljával pedig lengyel gólkirály lett.

Robert Lewandowski a lengyel továbbjutási remények letéteményese lehet

Az akkor 21 éves csatár több európai topbajnokságban vitézkedő alakulat figyelmét is felkeltette, de hiába akarta őt megszerezni a Genoa és a Blackburn, a támadó a Borussia Dortmund ajánlatát fogadta el. A piros-feketék 4,5 millió eurót utaltak át a poznaniaknak, a játékossal pedig négyéves kontraktust írattak alá.

Az újabb klubváltás újabb sikertörténetté vált, a Borussia Dortmund a 2010/2011-es idényben hetedik bajnoki címét ünnepelte. Lewandowski egy találkozót leszámítva valamennyiszer lehetőséget kapott Jürgen Klopp vezetőedzőtől, a nyolc szerzett gól pedig nem számított rossz belépőnek a Bundesligában. Robert nem hazudtolta meg önmagát, adott klubnál töltött második évében ismét túlszárnyalta előző évi produkcióját, és eközben Németország egyik legjobb góllövője vált belőle. Mario Götze sérülése miatt a dortmundi csapat első számú sztárja lett, a bajnoki cím megvédésében 22 góljával és kilenc gólpasszával kulcsszerepet játszott. Két dortmundi éve alatt két Salátástálat, egy Német Kupát (idén hét góljával a sorozat gólkirálya lett) is begyűjtött, nem mellékesen pedig megmutatta magát a Bajnokok Ligájában is. Az idei szezonban őt választották a Bundesliga legjobb játékosává.

Eredményei:
- német bajnok (2011, 2012)
- német kupagyőztes (2012)
- lengyel bajnok (2010)
- lengyel kupagyőztes (2009)
- lengyel Szuperkupa-győztes (2009)
- lengyel gólkirály (2010)
- Az Ekstraklasa legjobb játékosa (2009)
- Az év lengyel játékosa (2011)
- Bundesliga legjobb játékosa (2012) 

A sikerek hatására a dortmundi támadó a kontinens egyik legfelkapottabb támadójátékosa lett, ha teljesítményével sikerre vezeti a lengyeleket, alighanem még az őszi klubidény előtt egy topcsapat öltözőjében találja magát.

A lengyel felnőtt válogatottban 2008. szeptember 10-én, három héttel a 20. születésnapja után mutatkozhatott be, a San Marino elleni találkozón csereként beállva azonnal góllal debütált - ez honfitársai közül korábban csak a gólrekorder Wlodzimierz Lubanskinak és Ludovic Obraniaknak sikerült. 

Az azóta eltelt közel négy évben kereken 40-szer húzhatta magára a nemzeti csapat szerelését, jelenleg 13 gólnál jár, amivel az Eb-re készülő lengyel csapat legeredményesebb játékosa. 

Mivel Lengyelország (társ) rendezőként automatikusan résztvevője volt a kontinenstornának, Franciszek Smuda együttese közel két esztendeje nem vívott tétmérkőzést - igaz Lewandowskit ez sem zavarta, 2011-ben betalált Norvégiának, Németországnak, Dél-Koreának és Fehéroroszországnak is.

A június 8-án rajtoló Európa-bajnoksággal kapcsolatban a lengyel szurkolók rendkívül optimisták - a lakosság fele a negyeddöntőbe várja a csapatot - de a Szcesny, Piszek, Blaszczykowski, Lewandowski fémjelezte együttestől nem is lehetetlen feladat a csoportból való továbbjutás.

Ugyan Smuda kapitány olykor a lille-i Ireneusz Jelennek szavaz(ott) bizalmat a középcsatár posztján, a mögöttünk álló szezon alapján alighanem Lewandowskitól várhatják a lengyelek, hogy hátára vegye a csapatot, és sikerre vezesse nemzetét.

 

Kapcsolódó cikkeink:

EURO 2012 sztárjai 1. rész: Luka Modric