Úszó Eb

Debrecen polgármestere szerint fantasztikus hetet zártak

  • MTI
megosztom

Abszolút sporttörténelmet írt a magyar úszócsapat az elmúlt héten rendezett debreceni Európa-bajnokságon, amely minden idők legjobb magyar szereplését hozta 26 éremmel, benne a kilenc arannyal.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, az Eb szervezőbizottságának társelnöke az esemény mérlegét megvonó keddi budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "fantasztikus hét van mögöttünk."

Emlékeztetett rá, hogy az Eb-re ellátogató Orbán Viktor miniszterelnök is érintette: abban a sportágban, ahol jó olimpiai szereplés van, a szövetség dolgozzon ki hosszú távú sportágfinanszírozási-fejlesztési tervet, aminek megvalósításában az állam is segíteni tud. Kósa a kormányfő szavaira utalva hangsúlyozta azt is, jó állami ösztöndíjrendszerre van szükség, hogy ne kelljen a versenyzőknek külföldre elmenniük. Mindemellett kitért rá, hogy Debrecen a vidéki úszósport egyik fellegvára akar lenni.

A polgármester hozzátette, nagyon jól együtt tudott működni a Magyar Úszó Szövetséggel, annak és az Eb szervezőbizottságának elnökével, Gyárfás Tamással, és úgy fogalmazott: "öröm volt az úszócsapat alá dolgozni." Külön kitért arra is, hogy az Eb-n a média is helytállt, a rendelkezésre álló rövid idő ellenére "a királyi tv" be tudott ugrani, és remekül ellátta feladatát.

Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sportfőszerkesztője a sajtótájékoztatón elmondta, óriási kihívás volt az Eb. A kontinensviadal alatt 160 ember dolgozott a közvetítés sikeréért, az m1-en és az m2-n 2700 percet adtak a versenyekről, amelyeknek nézettsége általában az első háromban volt.

Gyárfás Tamás arra helyezte a hangsúlyt, hogy egy ekkora siker után, nem sokkal a londoni olimpia előtt "most kell nagyon szerénynek lenni, visszafogottan, mértéktartóan várni az ötkarikás versenyeket."

Kiss László szövetségi kapitány szerint 4-6 érmet szerezhet a magyar úszósport Londonban.

"Biztos vagyok benne, a gyerekek mindent elkövetnek azért, hogy 2000 után újból legyen magyar olimpiai bajnoka a sportágnak" - mondta. A honi hátországra utalva a szakvezető kiemelte, hogy ma már nemcsak Budapest jelenti a központot, a korábbi fővárosi dominancia mellett vidéki bázisok is előtérbe kerültek. "Kilenc vidéki központban folyik világszínvonalú munka, miközben a körülmények nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene." Ezért tartja fontosnak ő maga is az állami segítséget, és a megfelelő anyagi támogatást.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Eb-érmes úszók nevében is fogalmazott a debreceni esemény legeredményesebb magyarja, a három arany-, egy ezüst-, és két bronzérmet nyert Cseh László, aki azt mondta, ilyen jó Eb-n még nem szerepelt, és a debreceni sikerek megalapozhatják a jó londoni olimpiai szereplést is.
 

megosztom