Női kézilabda

Montenegró a franciáknál, Oroszország a dánoknál lett csoportgyőztes

megosztom

Vasárnap este véget ért a női kézilabda-válogatottak összes olimpiai selejtezőtornája, eldőlt, hogy Montenegró, Spanyolország és Oroszország együttese jut ki csoportgyőztesként a londoni játékokra.

Az 1. és a 3. selejtezőcsoportban már szombaton kiderült, hogy a francia és a montenegrói, illetve a dán és az orosz csapat lesz a továbbjutó, a 2. számú kvartettben pedig vasárnap kora délután derült ki, hogy a házigazda Spanyolország és Horvátország lehet ott az olimpián.

Az esti mérkőzéseken így Franciaországban és Dániában is csak a csoportgyőztesek kiléte volt kérdéses, illetve az, hogy az olimpiáról lemaradó együttesek közül ki zárja sikerrel a selejtezőket. Lyonban Románia két góllal legyőzte Japán válogatottját, így ahogy Montenegró is ugyanilyen arányban múlta felül a hazai csapatot, így előbbi a harmadik, utóbbi az első helyet biztosította be.

Dániában Tunézia lett a dobogós, miután magabiztosan nyert a Dominikai Köztársaság válogatottja ellen, az első helyet pedig az orosz együttes szerezte meg, amely szoros első félidő után 27-20-ra nyert a házigazdák ellen.

A londoni játékokon Nagy-Britannia (rendező), Norvégia (világbajnok) Svédország (Eb-ezüstérmes), Dél-Korea (ázsiai selejtező győztese), Brazília (Pán-Amerika bajnoka), Angola (Afrika-bajnok), Franciaország, Montenegro, Spanyolország, Horvátország, Oroszország és Dánia (a selejtezőtornák továbbjutói) szerepelhetnek.

Női kézilabda
Olimpiai selejtezőtornák
1. csoport, Franciaország
Románia-Japán 28-26 (18-10)
Franciaország-Montenegró 20-22 (9-9)
 
pénteken játszották:
Montenegró-Japán 30-24 (14-13)
Franciaország-Románia 24-19 (12-9)
 
szombaton játszották:
Románia-Montenegró 23-34 (13-17)
Japán-Franciaország 17-30 (7-13)
 
A csoport végeredménye: 1. (és olimpiai résztvevő) Montenegró 6 pont,
2. (és olimpiai résztvevő) Franciaország 4, 3. Románia 2, 4. Japán 0
 
2. csoport, Spanyolország
Argentína-Hollandia 21-30 (9-15)
Spanyolország-Horvátország 22-23 (10-12)
 
pénteken játszották:
Horvátország-Hollandia 28-29 (12-14)
Spanyolország-Argentína 31-15 (15-9)
 
szombaton játszották:
Argentína-Horvátország 21-31 (10-18)
Hollandia-Spanyolország 24-28 (13-14)
 
A csoport végeredménye: 1. (és olimpiai résztvevő) Spanyolország 4 pont,
2. (és olimpiai résztvevő) Horvátország 4, 3. Hollandia 4, 4. Argentína 0
(Az azonos pontszámmal zárók között az egymás elleni mérkőzéseken elért gólkülönbség döntött.)
 
3. csoport, Dánia
Tunézia-Dominikai Köztársaság 29-20 (17-8)
Dánia-Oroszország 20-27 (9-9)
 
pénteken játszották:
Oroszország-Dominikai Köztársaság 41-17 (20-10)
Dánia-Tunézia 28-24 (12-13)
 
szombaton játszották:
Tunézia-Oroszország 20-33 (8-17)
Dominikai Köztársaság-Dánia 21-38 (13-20)
 
A csoport végeredménye: 1. (és olimpiai résztvevő) Oroszország 6 pont, 2. (és olimpiai résztvevő) Dánia 4,
3. Tunézia 2, 4. Dominikai Köztársaság 0

 

megosztom