Monacói Nagydíj

Webber személyében megvan a hatodik győztes

Webber végig vezetve simán nyerte a Monacói Nagydíjat, mögötte hárman értek be egy másodpercen belül.

Mark Webber győzelemre váltotta első rajtpozícióját Monacóban - Fotó: AFPHatalmas finis végén Mark Webber nyerte meg a Monacói Nagydíjat, ezzel a hatodik 2012-es futamon ő lett a hatodik különböző futamgyőztes. Másodikként Nico Rosberget, harmadikként Fernando Alonsót intették le, a negyedik Vettel, az ötödik Hamilton, a hatodik pedig Massa lett. Pontot szerzett még Di Resta, Hülkenberg, Räikkönen és Senna, Schumacher vesszőfutása viszont tovább tart, a hétszeres világbajnok továbbra is mindössze két ponttal a neve mellett szerénykedik a bajnokságban.

A rajt a szokásoknak megfelelően hozott egy kisebb kalamajkát, a remekül induló Michael Schumachert Romain Grosjean előbb a falhoz szorította, azután viszont megpördült, keresztbe fordult a mezőny előtt, és kénytelen volt feladni a versenyt. Schumacher nyolcadiknak esett vissza, a rajt nagy nyertese pedig a hatodik helyre előretörő Vettel volt.

Az első etapban sok izgalom nem akadt, a mezőny Webber, Rosberg, Hamilton, Alonso, Massa sorrendben vonatozott a kerékcserék felé.

A depózás végére viszont felpezsdült az élmezőny, a csapatok meteorológusai ráadásul sokáig esővel hitegették a versenyzőket, így sokan halogatták kerékcseréjüket. Így esett vissza végzetesen Kimi Räikkönen, vagy a finn mögé hosszú körökre beragadó Schumacher, Vettel viszont (kihasználva keményebb abroncsait) az élre állt, és körökön keresztül jóval gyorsabb volt riválisainál.

Őt is utolérte azonban a végzete, kénytelen volt szuperlágy gumikra váltani, így pedig a negyedik helyre esett vissza. Hamilton visszaesett a két Ferrari mögé, elöl viszont maradt a Webber-Rosberg sorrend.

Az unalomba fulladó utolsó köröket néhány csepp eső mozgatta meg, Webber ráadásul olyannyira belassult az első cseppeken, hogy Massával bezárólag öten is felzárkóztak rá. A hetedik helyen álló Vergne megkockáztatta az esőgumit, de rajtavesztett, és végül nem szerzett pontot.

A versenyzők végül ötkörnyi vonatozás végén az eredeti sorrendben futottak be, az eső pedig megérkezett, csak éppen késve: az eredményhirdetés és a himnuszok után nagy cseppekben kezdett hullani az égi áldás.

Forma-1, Monacói Nagydíj
Végeredmény
Helyezés Pilóta Csapat Idő
1. M. Webber Red Bull-Renault 1:46:06.557
2. N. Rosberg Mercedes + 0.643
3. F. Alonso Ferrari + 0.947
4. S. Vettel Red Bull-Renault + 1.343
5. L. Hamilton McLaren-Mercedes + 4.101
6. F. Massa Ferrari + 6.195
7. P. Di Resta Force India-Mercedes + 41.500
8. N. Hülkenberg Force India-Mercedes + 42.500
9. K. Räikkönen Lotus-Renault + 44.000
10. B. Senna Williams-Renault + 44.500
11. S. Pérez Sauber-Ferrari + 1 lap
12. J. Vergne Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
13. H. Kovalainen Caterham-Renault + 1 kör
14. T. Glock Marussia-Cosworth + 1 kör
15. N. Karthikeyan HRT-Cosworth + 2kör
  J. Button McLaren-Mercedes +8 Kör
  D. Ricciardo STR-Ferrari +13 Kör
  C. Pic Marussia-Cosworth +14 Kör
  M. Schumacher Mercedes +15 Kör
  V. Petrov Caterham-Renault Kiesett
  K. Kobajasi Sauber-Ferrari Kiesett
  P. de la Rosa HRT-Cosworth Kiesett
  P. Maldonado Williams-Renault Kiesett
  R. Grosjean Lotus-Renault Kiesett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Világbajnoki pontversenyek állása
1. F. Alonso 76 p 1. Red Bull-Renault 146 p
2. S. Vettel 73 2. McLaren-Mercedes 108
3. M. Webber 73 3. Ferrari 86
4. L. Hamilton 63 4. Lotus-Renault 86
5. N.Rosberg 59 5. Mercedes 61
6. K. Räikkönen 51 6. Williams-Renault 44
7. J. Button 45 7. Sauber-Ferrari 41
8. R. Grosjean 35 8. Force India-Mercedes 28
9. P. Maldonado 29 9. Toro Rosso-Ferrari 6
10. S. Pérez 22      
11. P. Di Resta 21      
12. K. Kobajasi 19      
13. B. Senna 15      
14. F. Massa 10      
15. N. Hülkenberg 7      
16. J.Vergne 4      
17. M. Schumacher 2      
18. D. Ricciardo 2      

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÉLŐ közvetítésünk:

78. kör - Utolsó kör, nincs itt semmiféle eső.

76. kör - Az utolsó 1-2 körre állítólag hatalmas eső jön. Állítólag.

75. kör - Senki nem mer kockáztatni, vonatozik az élmezőny. Kovalainen a tizenkettedik helyről áll ki.

74. kör - Vergne-nek nem jött be a vabank, jóval lassabb a többieknél, a Toro Rosso eldobott hat pontot.

73. kör - Pérez elengedi az élmezőnyt Kovalainen viszont lefittyedt vezetőszárnyával sem ilyen udvarias, kicsit mindenkit megfog a Loews-nél. Jutalomként Pérez megelőzi az alagút után.

72. kör - Button és Kovalainen csak összeakadt a végére, az angol megforgott, de nem lett különösebb baja.

71. kör - Az eső most már egyértelműen lassítja a versenyzőket. Vergne kereket cserél a hetedik helyről, intermediate gumikat kap.

70. kör - Az első ötös egyetlen vonattá állt össze. Webber-Rosberg-Alonso-Vettel-Hamilton.

69. kör - Hamilton az ötödik helyen négy másodpercre az elsőtől. Webber visszalassult, fogja a többieket. A hatodik Massa is felzárkózik.

68. kör - Tíz kör van hátra, Rosberg az utolsó támadást indítja a győzelemért. Ricciardo is befejezi a versenyt.

67. kör - A nézők közül többen ernyőt nyitnak. Mégis esik?

66. kör - Button és Kovalainen a tizenkettedik helyért akasztja össze a bajszát. Schumacher kiesik.

65. kör - Rosberg utoléri Webbert az első helyen, kérdés lesz-e csata a győzelemért.

64. kör - Schumacher nem hibázott, hanem a Merci adja meg magát, minden arra bóklászolónál két-három másodperccel lassabb a német.

63. kör - Vergne előzi Schumachert a semmiből - a német hibázhatott valahol, nagyon gyenge volt az utóbbi köre.

58. kör - Schumacher a mezőny leggyorsabbja, igaz, mindez 18 másodperccel Felipe Massa mögött sokat nem jelent.

55. kör - Glock elhagyott egy darabot az első szárnyából. Már ezt is fel kell jegyeznünk, más úgysem nagyon történik.

53. kör - Ráadásul már boxkiállás sem várható. Mi lesz itt még 25 körben?

52. kör - Megint bealudt kicsit a futam, se csata, se eső, se izgalom.

49. kör - Az esőből természetesen nem lesz semmi, Räikkönen-nek azt mondják a fülére, hogy innen végigmennek, nincs több kiállás.

47. kör - Webber, Rosberg, Alonso, Vettel, Hamilton, Massa a sorrend, mögöttük jókora hátrányban Schumacher vezeti fel a középmezőnyt.

46. kör - Vettel a boxban, szuperlágy gumikat kap, és a negyedik helyre jön vissza, Hamilton elé. Nagyon agresszívan rántotta be a kormányt az angol mellől, kemény menet volt.

44. kör - Eddig magasan az év legrosszabb versenye a Monacói Nagydíj, ilyen sem mostanában volt utoljára.

41. kör - Ricciardo most először a boxban, eddig végig szuperlágyakat nyüstölt. De hol az eső?

40. kör - Jenson Button is a boxban, Kovalainen mögé jön vissza.

39. kör - Sergio Pérez áthajtásos büntetést kapott, mert boxbahajtás közben feltartotta Räikkönent.

38. kör - Vettel előnye egyre nagyobb.

37. kör - Hülkenberg űridővel a leggyorsabb a mezőnyben, két másodpercet adva Webbernek.

35. kör - Schumacher szuperlágyai megfőttek, az eső nem jött, a német versenye így gyakorlatilag ment a kukába.

34. kör - Vettel másfél másodperceket oszt ki körönként a mögötte érkezőknek.

33. kör - Hiába telik az idő, az esőt még mindig öt perc múlvára jósolják.

32. kör - Massa is cserél, Vettel a keményebbik keveréken továbbra is kint van, vezeti a versenyt. A szuperlágyat használók közül csak a hétszeres bajnok Schumacher nem depózott még. A Mercedes egyértelműen az esőre vár, egyelőre hiába.

31. kör - Alonso egy pazar bevezető kör után a boxban, meg is előzi Hamiltont.

30. kör - Räikkönen eddig bírta, ő is megkapta a lágy abroncsait. Nagy igyekeztében kis híján elcsapja a Force India egyik szerelőjét.

29. kör - Alonso megérkezett Hamilton mögé, itt is parázs kis csata várható. Közben Webber is a boxban, csakúgy, mint Hamilton. Mindenki lágy gumit kap.

28. kör - Schumacher szinte beleállt Räikkönen hátsó szárnyába, a finn hat embert tart fel - a hétszeres bajnok versenye most úszik el végleg.

27. kör - Rosberg nem tudta kihúzni az esőig, be kellett hajtania a boxba. Persze az is lehet, hogy a Mercedes nem hisz az égi áldásban, vagy úgy véli, száraz gumikon is át lehet azt vészelni.

26. kör - Räikkönen nagyon lassú, Schumachert is fogja, Vettel már-már beláthatatlan távolságban. A leggyorsabb kör azé a Vergne-é, aki már cserélt kereket.

25. kör - Ha tényleg jön az eső, a nagymenőknek addig ki kell húzniuk szuperlágyon. Vettellel nem lehet gond, ő a keményebbik keveréket nyüstöli.

23. kör - Schumacher egyre közelebb Räikkönenhez, Vettel már meglógott a párostól, a mercedeses viszont egyértelműen beragadt.

22. kör - Kissé ellaposodott a futam, egyelőre egy csökkentett energiatartalmú vonatozást látunk. Az elvileg a 34. körben érkező eső megváltás lenne.

20. kör -  Alonso egyre durvábban gyorsul, a Ferrari nagyon jól bánik a szuperlágy gumikkal.

19. kör - Alonso előhúzott egy leggyorsabb kört a cilinderből, most Vettelék szakadnak le róla. A mezőny végén Pérez Glock Marussiáját bontja le kis híján.

18. kör - Karthikeyan a létező leglassabb helyen csúszik meg, Petrov az utolsó helyről kiáll. Vergne megkezdi a kerékcseréket.

16. kör - A Ferrarik egyre lassabbak, Alonso mögött szépen lassan összegyűlik a mezőny. Webber, Rosberg és Hamilton kezd ellógni.

15. kör - Az első tíz helyezett teljesen együtt, még Senna is felzárkózik Schumacherékre. Kicsit hátrébb Kovalainen egy Caterhammel szakítja le magáról Jenson Buttont és a McLarent.

13. kör - Räikkönen-nek azt mondják a fülére, hamarosan esőfellegek érkeznek a pálya fölé.

11. kör - Massa gyorsabb, mint Alonso, lassan jöhet a legendás rádióüzenet fordítottja: Fernando, Felipe is faster than you!

10. kör - A kanyarlevágók nem kaptak büntetést, furcsa is lett volna, Grosjean keresztben állt a pályán, átugrani mégsem lehetett.

9. kör - Elképesztően szoros a mezőny, a Ferrari kiemelkedően gyors boxmunkája aranyat érhet.

8. kör - Webber visszagyorsult, övé a leggyorsabb kör. Vettel és társainak kanyarlevágását eközben vizsgálni kezdték a versenybírák.

7. kör - Vettel a hatodik helyen fogja Räikkönent és Schumachert, az első ötös kezd elhúzni.

6. kör - Kobajasi már megjárta a boxot, jelenleg 20. A Sauber megint taktikázik.

5. kör - Vettel javarészt annak köszönheti hatodik pozícióját, hogy az első kanyart (részben kényszerűségből) levágta. Vajon várható büntetés?
Rosberg Webbert, Massa pedig Alonsót tolja le a pályáról.

4. kör - Kovalainen 13. a Caterhammel, csodás rajtot fogott a finn.

3. kör - A Safety Car visszajön a boxba, folytatódhat a száguldás, immár DRS-szel súlyosbítva.

2. kör - Egyértelműen Vettel a rajt nagy nyertese, a német már a hatodik, ráadásul rajta lágy gumik vannak, ezek jóval tovább tarthatnak, mint a riválisok szuperlágyai.

1. kör - Maldonado máris a fal tövében, jön a Safety Car, ez gyors volt.

Rajt - Nem úszták meg baleset nélkül a St. Devote kanyart, sőt, már a felvezető félívet sem: Schumacher remek rajtja után kissé nekikoccant Grosjean-nak, a francia pedig keresztbe fordulva szánkázott át a mezőny előtt. Nagyobb baleset viszont nem történt, és az élen sem sok minden változott, Webber megőrizte vezető helyét, mögötte Rosberg, Hamilton, Alonso és Massa a sorrend.

14:00 - A tizenharmadik helyről induló Button és a kilencedik Vettel a gumikkal taktikázik, az élmezőnnyel ellentétben az ő autóján lágy keverék van.

13:59 - A start előtt még egyszer, emlékeztetőül a rajtsorrend: Webber, Rosberg, Grosjean, Hamilton, Alonso, Schumacher, Massa, Räikkönen, Vettel.

13:57 - A tegnapi betétfutamokon hatalmas baleseteket láthatott a közönség, erre sajnos ezúttal is van esély, jó lenne megúszni piros zászló nélkül.

13:55 - Az idei évad tapasztalatai alapján jó az esély egy kaotikus, több biztonsági autós periódussal is tűzdelt versenyre, főleg, mivel egyelőre hatalmas rejtély, hogy futamon mit bír a lágy és a szuperlágy keverék. Extrém esetben akár még a Caterhamek is pontot szerezhetnek, lesz galiba bőven.

13:54 - Érdemes lesz figyelni a rajtrács hátsóbb traktusaira is: az utolsó rajtsor például nem akármilyen neveket tartalmaz, a 23. helyről az előző futam győztese, majd a hétvégén kétszer is megbüntetett Maldonado indul, mögüle pedig a Sauber üdvöskéje, Sergio Pérez, aki összetörte a Saubert a Q1-ben.

13:51 - Monacóban akár egy rosszabb rajt esetén is könnyedén meg tudja védeni első pozícióját az élről induló pilóta, a poros ívről rajtoló Rosbergnek várhatóan inkább a saját pozíciójának megtartására kell majd törekednie a startnál.

13:48 - Tippelni az idei szezon eddigi történéseit figyelembe véve szinte öngyilkosság, mi mégis megtesszük: érzéseink szerint Webber személyében az évad hatodik futamán a hatodik különböző győztest avatjuk majd, már csak azért is, mert az elmúlt hét Monacói Nagydíjból hatot is az nyert meg, aki az első kockából kezdhette meg a száguldást.

Tippünk a versenyre
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
1. Mark WEBBER (AUS) Red Bull-Renault
2. Romain GROSJEAN (FRA) Lotus-Renault
3. Nico ROSBERG (GER) Mercedes GP

13:45 - Az élről az idén eddig még dobogóra sem álló Mark Webber indulhat, hála a pole pozíciót megszerző Michael Schumacher Barcelonából áthozott öthelyes rajtbüntetésének. A hétszeres világbajnok német ennek ellenére a győzelemért hajt, a két héttel ezelőtti katalónai futamon ugyanis megígérte szurkolóinak, hogy előbb az időmérőt nyeri meg, majd a hatodik helyről indulva a versenyt is. Meglátjuk.

13:40 - Hamarosan indul a történelem hetvenedik Monacói Nagydíja, az ég kék, a nap hét ágra süt, a Cote D'Azur szokásos hercegi pompájában csillog.