NHL

Királyi és ördögi színtérré változott a liga

  • Molnár Dávid
megosztom

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 2012-es Stanley-kupa döntőjét a Los Angeles Kings és a New Jersey Devils fogja megvívni. Bár a playoff kezdete előtt nem sokan fogadtak volna ennek a két csapatnak a végső sikerére, a rájátszásban mutatott játékuk alapján teljesen megérdemelt a nagydöntős jelenlétük. Megnézzük, hogy hogyan alakultak a főcsoportdöntők, és hogy hogyan muzsikáltunk ennek a körnek a megtippelésében.

Phoenix Coyotes – Los Angeles Kings

Mit tippeltünk?

Bár mindkét csapat meglepetés-együttesként került idáig, a Kings játéka jóval meggyőzőbb volt számunkra, ezért egy ötmeccses gyors Kings továbbjutást jósoltunk.

Ehhez képest…

Sikerült fején találni a szöget, ugyanis a Kings valóban öt mérkőzés alatt jutott be 1993 után először a Stanley-kupa fináléjába. Sőt, azt is eltaláltuk, hogy a Phoenix sem lesz képes igazán felvenni a versenyt a Kings játékával. Az első három mérkőzést jóformán izgalmak nélkül nyerték a Királyok, még Jonathan Quick első találkozón megejtett bakiját sem tudták kihasználni a Prérifarkasok ahhoz, hogy megszorongassák az ellenfelüket. A negyedik felvonáson a Phoenix visszanyúlt a korábbi sikereinek kulcsához, és Mike Smith lehúzta a rolót, majd ironikus módon, amikor az ötödik meccsen már végre a játék minden terén partnernek bizonyultak a Kingsszel, és egy kiegyenlített mérkőzésre került sor, a Los Angeles kiharcolta a továbbmenetelést.

A Los Angeles mögött elképesztő sorozat áll. Míg 1993-ban már csak Wayne Gretzky miatt sem tűnt akkora csodának, hogy bekerültek a nagydöntőbe, idén épp hogy csak becsúsztak a playoffba, mivel az alapszakaszban alaposan meggyűlt a bajuk a góllövésekkel. Jonathan Quicknek így duplán kijárna az MVP cím, hiszen védéseivel nemcsak ahhoz járult hozzá, hogy a Kings Stanley-kupa döntőben vegyen részt, hanem ahhoz is, hogy egyáltalán a rájátszásban szerepelhessenek.

Aztán a Vancouver elleni szériával kezdődően egy teljesen új arcukat mutatták a Királyok, ami elég volt arra, hogy 12-2-es mérleggel, 8-0-s idegenbeli rekorddal – ami NHL-csúcs – vonuljanak be a nagydöntőbe. Dustin Brown igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát, és fontos gólokkal keserítette meg a Coyotes játékosainak életét. A második sor a két balhés ex-Flyerses csatárral, Mike Richardsszal és Jeff Carterrel, valamint a kövérnek kikiáltott, és már-már Hollywoodból kiátkozott Dustin Pennerrel szintén létfontosságú találatokkal rukkoltak elő, és többek közt a főcsoportdöntő utolsó gólja is Penner nevéhez fűződik.

Quicknek ugyan volt egy bakija az első felvonáson, amikor is félpályáról beengedett egy gólt, de ezen kívül továbbra is biztos pontja a Kings hátsó felének. A Drew Doughty által irányított védelem pedig a Coyotes csatároknak sem engedett túl sok lehetőséget.

A Kings sikerének kulcsa azonban nem csak bennük rejlett. Dwight King, a Királyok újonca veteránoktól is megirigyelt góltermeléssel tűnt ki a mezőnyből a Phoenix elleni szériában. Két győztes találata mellett még kettővel terhelte Mike Smith kapuját, és olyan extra veszélyt csempészett így a Kings hátsó két sorába, ami elengedhetetlen egy Stanley-kupa menetelésből.

New York Rangers – New Jersey Devils

Mit tippeltünk?

Abból indultunk ki, hogy a Rangersnek a maximális tizennégy találkozóra volt szükség ahhoz, hogy az első két körből továbbjusson, és az NHL történetében eddig mind a 38 csapat elbukott, mely ugyanígy abszolválta a főcsoportdöntő előtti köröket. A fáradtságot figyelembe véve ezért Devils sikerre tettük a voksunkat, hat meccsen.

Ehhez képest…

Henrik Lundqvist az első és a harmadik összecsapáson ellenállhatatlan volt, de a többin nem tudott a csatárai helyett gólt lőni, így a Rangers hat mérkőzés után búcsúzott. Pedig New Yorkban már az első shutouttal végződött találkozó után kezdték bontani a pezsgőket, és ismét csak felerősödtek azok a nézetek, miszerint Lundqvist a kapusok királya, míg Martin Brodeurnek már rég vissza kellett vonulnia.

Végül azonban nem a kapusok közti különbség döntött, hanem a csatároké. A Rangers első sora ugyanis teljesen eltűnt a széria során, Marian Gaboriktól csupán egy gólra tellett – ami inkább Brodeur érdeme volt, mintsem a szlováké – míg a 2004-es playoff MVP Brad Richardstól is csupán négy asszisztra futotta, és Carl Hagelinről még nem is beszéltünk. Ryan Callahan és az újonc Chris Kreider nem tudták pótolni a teljes első hármas hiányát az eredményjelzőről, bár mindketten ihletett formában játszottak.

Noha John Tortorella, a Rangers vezetőedzője ódzkodott attól, hogy a fáradtságra fogja a kiesésüket, valószínűleg ez is faktort játszott benne. A Rangers szinte a meccsek 95%-át négy védővel játszotta le, ami még Ryan McDonagh-ék fiatal szervezetének is megerőltető volt a végére. A másik Achilles-pontja a Rangersnek a katasztrofális első harmadbeli játékuk volt – az utolsó három találkozón a Devils hétszer, míg a Rangers csak egyszer talált be az első húsz perc során.

A Devils ezt a kört is alárendelt szerepben kezdte meg, de újból megmutatták, hogy több van bennük, mint sokan gondolnák. Ilja Kovalcsuk sérülése láthatóan kiújult az utolsó meccsekre, de még így is szállította a pontokat, és valószínűleg szerdáig ki tudja heverni hátsérülését. Zach Parisé Dustin Brownhoz hasonlóan csapatkapitányként vezeti a társait, és Ryan Carterrel együtt a legtöbb gólt lőtte – hármat – a Rangersnek. Ha már Carter, a Devils negyedik sora eddig a playoff egyik legnagyobb meglepetése, főleg annak tükrében, hogy az egész sor az alapszakasz utolsó meccsére állt össze, amikor is Jacob Josefson sérülése miatt Stephen Giontát hívták fel a nagycsapatba. Azóta a Carter-Gionta-Steve Bernier-féle triumvirátus kilenc találatot hozott a Devils konyhájára, és negyedik soros jégidők mellett +14-gyel büszkélkedhetnek.

A hátsó sorban is kerültek ki váratlan hősök, úgymint Bryce Salvador, aki egy éve még a visszavonulás gondolatával barátkozott. A színes bőrű bekk fontos egyenlítő találatokat szerzett, és emellett asszisztokban is bővelkedik, és már tizennyolc playoff meccs alatt lepipálta az alapszakaszbeli ponttermelését.

Végezetül essen szó Martin Brodeurről, aki elhallgattatta a Rangers drukkereket, akik a Madison Square Gardenben élvezetüket lelték abban, hogy gúnyosan elkezdték skandálni a nevét. A veterán hálóőrről azonban lepattantak a szurkolók efféle reakciói, és két mérkőzést is el tudott hozni a Rangers otthonából, a hatodik meccsen pedig egyértelműen a Devils egyik legjobbja volt. Henrik Lundqvistnak a végén nem maradt más dolga, mint gratulálni a 40 éves portásnak, aki valószínűleg utolsó playoffjában vesz részt, ha a Devils révbe ér.

Konklúzió

A laikusok félhettek egy esetleges Phoenix-New York döntőtől, hiszen az egyáltalán nem a támadó hokiról szólt volna – természetesen a védekezéses fajta is lehet ugyanolyan izgalmas, de az NHL szempontjából talán jobban alakultak így a dolgok, hiszen a Kings egy nagy piacot fed le, míg a Devils szintén egy másik nagy piac, New York közelében található. Emellett a két csapat játékstílusa is közönségbarátibb a gólra törekvő, ütközős hokijával.

Bár a New Jerseyt még mindig sokan azonosítják a defenzív hokival, akik láttak az idei playoffban egy meccset is tőlük, be kell ismerniük, hogy ez bizony egy teljesen új arculatú Devils. Pete DeBoer remek munkát végzett az új identitás alkalmazásával, és az Ördögök játékosai pedig örömmel vették magukra az új öltönyt.

Hasonlóan csodás dolgot hajtott végre Darryl Sutter a Los Angeles Kings élén. Sutter az NHL történetének egyetlen olyan edzője, aki két különböző csapattal is ki tudta ejteni a nyugati első három helyezettet és úgy bekerülni a nagydöntőbe. Sutter 2004-ben a Calgary Flamesszel produkált ehhez hasonlót, igaz akkor nem tizennégy mérkőzés alatt jutottak be a Stanley-kupa fináléjába, és idegenben sem maradtak veretlenek.

A nagydöntő előtt az vehető észre, hogy ez a két csapat szinte mindenben megegyezik – taktikájukat illetően mindkét gárda az agresszív letámadást részesíti előnyben, azaz az ellenfélre már a saját harmadán belül nyomást helyeznek. Mindkét gárda rendelkezik két kiváló sorral, és mellette a harmadik és negyedik csatártrió sem csak időt ölni van kinn a jégen, hanem gólhelyzeteket teremtenek és értékesítenek. Védelem terén található csak némi különbség, hiszen a Devilsnél senki sem tudja megközelíteni Drew Doughty szintjét, de az Ördögök ilyen magas kvalitású védő nélkül is képesek voltak idáig menetelni.

Jonathan Quick és Martin Brodeur pedig mindketten kiváló kapusok – az egyik előtt még sikeres évek állnak, míg a másik talán pályafutása utolsó Stanley-kupa megmérettetésére készül.

A fent felvázoltak alapján tehát a lehetőségek adottak ahhoz, hogy egy izgalmas nagydöntőnek lehessenek szemtanúi a nézők. Négy dolog bizonyos: 1999 után ismét egy amerikai csapatkapitány fogja magasba emelni a kupát, valamint mindenképp lesz egy Carter, egy Bernier, illetve egy Greene a kupára vésve. Már csak az a kérdés, hogy Dustin Brown vagy Zach Parisé lesz-e az új Stanley-kupagyőztes amerikai kapitány, illetve hogy Jeff vagy Ryan Carter, Jonathan vagy Steve Bernier, Matt vagy Andy Greene neve kerül-e fel a jégkorongozók legértékesebb serlegére.

Ami pedig a megérzéseinket illeti, sikerült kiköszörülni a főcsoport-elődöntők során ejtett csorbát, és két telitalálatos tippel hangolódtunk a nagydöntőre. A tizenhárom eddigi párharcból eddig nyolc továbbjutót – ebből hármat telibe – jósoltunk meg helyesen, és öt széria okozott számunkra meglepetést.

megosztom