NB I

Veretlenül zárt a bajnok Debrecen

megosztom

A már bajnok DVSC-Teva 2-0-ra nyert a vendég Haladás ellen az NB I utolsó fordulójának szombati játéknapján. A hazaiak az első félidőben Mészáros Norbert góljával szereztek vezetést, majd a fordulást követően a gólkirályjelölt Adamo Coulibaly büntetőből állította be a végeredményt.

A DVSC-Teva labdarúgócsapatának tagjai ünnepelnek a bajnoki serleggel a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott DVSC-TEVA - Haladás Sopron Bank találkozó után, a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban. A Debrecen veretlenül zárta a labdarúgó OTP Bank Liga 2011/12-es idényét.

Gálahangulat volt Debrecenben a szezon utolsó mérkőzése előtt, és a bajnokcsapat a végére sem eresztett le, szép játékkal tette fel a koronát a 2011-2012-es idényre. A meccs előtt a szezon legjobb debreceni játékosának járó Zilahi-díjat a válogatott Varga József kapta meg.

Adamo Coulibaly helyzetével indult a találkozó, a gólkirályi címre pályázó csatár a tizenhatosról lőtt a jobb felső sarok mellé. A 4. percben a tavasszal kulcsemberré vált Selim Bouadla emelt a kapu fölé távolról. Nem sokkal később Korhut 12 méterről a jobb alsó mellé helyezett, végül a 21. percig kellett várni a Loki vezető góljára: egy szombathelyi szögletből lekontrázta ellenfelét a Debrecen, Bouadla mesteri passza után Mészáros tört ziccerben kapura, már úgy tűnt, Rózsa megfogja a labdát, de bakizott, a védő azonnal reagált és jobbról, éles szögből a kapuba gurított (1-0). A Haladás próbálkozott, de a valódi helyzetig nem jutott el, csak a 35. percben, ekkor Halmosi szabadrúgásból a kapus kezébe ívelt. A félidő végén Nagy Dániel ziccerben mehetett volna kapura, de nem tudta lekezelni Nagy Gábor passzát.

A második felvonásban tovább nőtt a DVSV dominanciája, a Haladás sokkal ritkábban jutott át ellenfele térfelére. Az 53. percben Tóth Péter buktatta Kulcsárt, a büntetőpontra mutatott a bíró, Adamo Coulibaly magabiztosan értékesítette a 11-est (2-0). A francia csatár pár perccel később duplázhatott volna, de nagy helyzetben nagyon gyengén rúgott a labdába. A 63. percben Oross távoli lövését magabiztosan hárította Verpecz. A 68. percben Bódi tekert a jobb oldali kapufára, Rózsától gól lett volna. A 75. percben Nagy Dániel lövésénél Verpecznek nagyot kellett mentenie. Nagyon simán, 2-0-ra győzött a Debrecen, és veretlenül fejezte be a bajnokságot, első vidéki csapatként. Legutóbb 46 évvel ezelőtt a Vasas lett veretlenül aranyérmes a magyar elsőosztályban.

A díjátadón Orbán Viktor miniszterelnök minden debreceni játékosnak gratulált, illetve átadta a bajnoki trófeát, Csányi Sándor MLSZ-elnök pedig az aranyérmeket akasztotta a futballisták, valamint a szakmai stáb és a klubvezetés tagjainak nyakába.

OTP Bank Liga, 30. (utolsó) forduló:
DVSC-TEVA - Haladás Sopron Bank 2-0 (1-0)
Debrecen, 10 000 néző, V: Vad II
gólszerzők: Mészáros (21.), Coulibaly (54., 11-esből)
sárga lap: Bouadla (68.), Korhut (73.), illetve Tóth P. (53.), Guzmics (67.)
 
DVSC: Verpecz - Nikolov (Bernáth 76.), Simac, Mészáros (Máté 81.), Korhut - Bódi, Ramos, Bouadla, Szakály P. - Coulibaly, Kulcsár (Nikolic 69.)
 
Haladás: Rózsa - Schimmer (Búrány 84.), Guzmics, Korolovszky, Tóth P. - Nagy D., Rajos (Horváth A. 60.), Nagy G., Iszlai, Halmosi - Ugrai (Oross 59.)

 

megosztom