Giro d'Italia

Rodriguez vezet, de Hesjedal az esélyes az utolsó szakasz előtt

  • MTI
megosztom

A belga Thomas De Gendt nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny szombaton rendezett 20. szakaszát. Összetettben továbbra is a spanyol Joaquim Rodriguez áll az élen.

Az idei Giro legnehezebb etapján De Gent egy kisebb szökevénycsoporttal szökött meg az éllovasoktól, az utolsó hegyen pedig olyan tempót diktált, amit egyik ellenfele sem tudott tartani, így magabiztosan nyerte a szakaszt. Az olasz Damiano Cunego ért célba másodikként, a spanyol Mikel Nieve pedig harmadikként.

Thomas De Gendt teker a Giro d'Italia egyik szakaszán 2012-ben.

Sikerével a belga kerekes az élmenőket is megközelítette, miután velük szemben már öt perc feletti is volt az előnye a szombati etapon. A hajrában az összetettben második helyen álló kanadai Ryder Hesjedal által diktált tempónak köszönhetően végül közelebb zárkóztak a szakaszgyőzteshez, aki azonban így is a negyedik helyre jött fel, és a vasárnapi időfutamon még előrébb is léphet.

Az élen álló spanyol Joaquim Rodriguez a szombati véghajrában ugyan ellépett Hesjedaltól, de csak bő fél perc az előnye, amit a kanadai vasárnap jó eséllyel ledolgozhat. Ugyanakkor a korábbi harmadik olasz Ivan Basso nem bírta a tempót, így elszálltak az esélyei a végső sikerre.

Eredmények:
20. szakasz (Val di Sole-Passo dello Stelvio, 219 km):
1. Thomas De Gendt (belga, Vacansoleil) 6:18:03 óra
2. Damiano Cunego (olasz, Lampre) 56 mp hátrány
3. Mikel Nieve (spanyol, Euskaltel) 2:50 perc hátrány
 
Az összetettben:
1. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 91:04:16 óra
2. Ryder Hesjedal (kanadai, Garmin) 31 mp hátrány
3. Michele Scarponi (olasz, Lampre) 1:51 p hátrány

 

megosztom