Debreceni úszó Eb

Risztov Éva országos csúccsal ezüstérmes 1500 méteren

  • VNA

A 800 méter bronzérme után a leghosszabb távon, 1500 méteres gyorsúszásban is remekelt Risztov Éva, ahol második lett a debreceni úszó Eb-n.

A debreceni úszó Európa-bajnokság utolsó előtti napjának első döntőjében, a női 1500 méteres gyorsúszásban Risztov Éváért szurkolhattunk. A 800-on Eb-bronzot szerző úszónő remekül kezdte a finálét, és a táv első harmadában tartotta a lépést a három favorittal, a román Camelia Potec-kel, illetve a középső pályákon úszó két spanyol (Belmonte, Villaecija) úszónővel. Ötszáznál öten együtt fordultak egyetlen másodpercen belül, ezt követően azonban a Risztov mellett úszó Mireia Belmonte Garcia ritmust váltott. A verseny feléig emiatt Potec már le is maradt, sőt Villaecija sem bírta sokáig honfitársa tempóját, így ezer méterig a fej-fej mellett úszó Risztov-Belmonte páros előnye már két testhossznyira nőtt.

Risztov Éva már két érmet nyert a debreceni úszó Európa-bajnokságon - Fotó: Délmagyar

A szám legjobb európai úszója, a két éve Budapesten győztes dán Lotte Friis ezúttal nem jött el Debrecenbe, az ő távollétében az utolsó ötszázon már csak az volt a kérdés, hogy spanyol vagy magyar aranyérem születik. A háromszoros rövidpályás világbajnok spanyol úszó 1200 méterig aztán Risztovot is leszakította, és fokozatosan növelte előnyét úszónkkal szemben. Az aranyérem végül simán lett Belmontéé, aki a 2008-ban megnyert 200 vegyes után most másodszor lett Európa-legjobbja nagymedencés versenyen. Risztov időeredménye (16:10,04) új országos csúcs, amivel a májusban a debreceni ob-n elért saját rekordját (16:12,95) javította meg majdnem három másodperccel.

"Mikor beértem, kíváncsi voltam, hogy mennyit úsztam. Nagyon boldog vagyok, mert száz évesen egyéni csúcsot úszni nagy eredmény" - utalt korára az úszásban már-már veteránnak számító 27 éves Risztov a finálé utáni nyilatkozatában.

női 1500 méteres gyorsúszás - döntő
1. Mireia Belmonte García (spanyol) 16:05.34
2. Risztov Éva (magyar) 16:10.04
3. Erika Villaecija García (spanyol) 16:15.85
4. Camelia Potec (román) 16:17.88
5. Julia Hassler (liechtensteini) 16:31.66
6. Marianna Lymperta (görög) 16:36.97
7. Theodora Jareni (görög) 17:01.57
8. Donata Kilijanska (lengyel) 17:08.61