Kajak-kenu Vk

Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban

A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a mérlegelésen a megengedettnél könnyebb volt a hajójuk.

A hazai szövetség beszámolója szerint az előfutamok után még minden rendben volt. A Szabó Gabriella-Csipes Tamara és a Douchev-Janics Natasa-Kovács Katalin egység is futamgyőztesként jutott tovább. A középfutamokban is meggyőzően szerepeltek a lányok, Szabóék a másodikak lettek, ők ott lesznek a holnapi döntőben, a másik futamban Janicsék pedig a legjobb idővel elsők, de őket a mérlegelés után kizárták.

„12 dekával volt könnyebb a hajójuk az előírtnál, sajnos még olyan rutinos versenyzők is hibázhatnak, mint Natasa és Kati - mondta Storcz Botond szövetségi kapitány. -  Nagyon sajnálom, hogy kizárták őket. Jól versenyeztek az elő- és a középfutamban, szerettem volna látni, mire mennek a döntőben a másik magyar páros és a nemzetközi mezőny ellen.”

C-1 200 méteren Vajda Attila nem jutott be az A-döntőbe.  Az 1000 méter olimpiai- és világbajnoki címvédője 5. lett a középfutamában. K-1 200 méteren Molnár Péter sem jutott be a legjobbak döntőjébe, ő negyedik lett a középfutamban.

Női K-1 200 méteren viszont Douchev-Janics Natasa eddig nagyon magabiztosan versenyez a világkupán. A mai selejtezők során az elő- és a középfutamát is megnyerte.

Molnár Péternek Kadler Viktor párjaként sem sikerült döntőbe kerülnie, holnap K-2 200 méteren csak a B-döntőben lesznek érdekeltek.