GP3

Kiss Pál Tamás 9. lett a második futamon Monacóban

megosztom

Pénteki bravúros második helyezése után szombaton a 9. helyen zárt Kiss Pál Tamás a GP3-as sorozat Monacói Nagydíjának második futamán.

Pénteki bravúros második helyezése után szombaton a 9. helyen zárt Kiss Pál Tamás a Monacói Nagydíj második futamán.

A GP3 Monacói versenyének második futama balesettel indult, ugyanis a rajt utáni első kanyarban Alice Powell meglökte Alex Brundle-t, akinek a hátsó kerekére ráhajtott William Buller, aki így átugratott csapattársa autóján, majd felborult és a korlátnak csúszott. Kiss Pál Tamás a 7. helyről indult, a rajt után két pozícióval hátrébb került, és a szűk Monacói pályán nem is tudott előrébb jutni.

Négy körrel a vége előtt egy baleset miatt leintették a futamot, Kiss Pál a 9. helyen végzett.

Bár mindenki reménykedett benne, hogy a fordított rajtsorrend ellenére Tamás ismét a dobogó közelében fog végezni, ez a pálya nem sok lehetőséget kínál az előzésre. Kiss Pál Tamás ennek ellenére emlékezetessé tette ezt a hétvégét, hiszen pénteken az időmérőn harmadik,  az első futamon pedig második lett, ami remek teljesítmény.

GP3, Monacói Nagydíj, 2. verseny:
1. Marlon Stöckinger (Fülöp-szigeteki, Status) 21:37.673 perc
2. António Félix da Costa (portugál, Carlin) + 0.687 mp.
3. Daniel Abt (német, Lotus)  
  + 1.820 mp.
...9. Kiss Pál Tamás (Atech) + 7.762 mp.

 

megosztom