Debreceni úszó Eb

Bernek Péter 200 háton folytatta az ezüstös szombatot

  • VNA
megosztom

Bernek Péter szerezte meg a magyar csapat harmadik szombati ezüstérmét a debreceni úszó Európa-bajnokságon.

A férfi 200 méteres hátúszás döntőjében két magyar versenyzőért szurkolhattunk. Ifjúsági olimpiai bajnokunk, Bernek Péter pénteken országos csúccsal, a világranglista harmadik legjobb idejét úszva került be a döntőbe, így a négyes pályán, immáron éremesélyesként ugorhatott vízbe a fináléban. A kettes pályán úszott junior Eb-ezüstérmesünk Balog Gábor, aki egyéni csúccsal, az ötödik legjobb idővel jutott be élete első felnőtt döntőjébe.

Az első száz után az elődöntőben vélhetően még tartalékoló lengyel Radoslaw Kawecki (56,27) vezetett a két magyar előtt. Az utolsó fordulónál a lengyel lendülete fogyni kezdett, Bernek pedig kartempónként közelített Kaweckihez. A lengyel úszó azonban a pénteki hajráját most is meg tudta ismételni, a jól sikerült utolsó 25 méterrel pedig - végül Európa-bajnoki rekorddal - megszerezte az aranyérmet is. A saját országos csúcsát tovább javítva (1:55,88) Bernek Péter ezüstérmet szerzett, Balog Gábor viszont az utolsó hosszra elfáradva végül a nyolcadik helyen zárta a döntőt.

"A szüleim nagyon örülhetnek az eredményem miatt. Titkon reméltem, hogy tudok nyerni, de 1:55,2-t nem tudok most még. Remélem, hogy az olimpián lehet még ennél is jobb az időeredményem" - mondta Bernek, aki első felnőtt érmét szerezte az Európa-bajnokságon. A döntő érdekessége, hogy a két német úszó századra azonos időt elérve holtversenyben lett ötödik.

férfi 200 méteres hátúszás - döntő
1. Radoslaw Kawecki (lengyel) 1:55,28
2. Bernek Péter (magyar) 1:55,88
3. Jakov Jan Toumarkin (izraeli) 1:57,35
4. Sebastiano Ranfagni (olasz) 1:57,99
5. Yannick Lebherz (német) 1:58,39
5. Felix Wolf (német) 1:58,39
7. Benjamin Stasiulis (francia) 1:58,55
8. Balog Gábor (magyar) 1:58,74

 

megosztom