FIFA-kongresszus

Blatter elkötelezett a reformok mellett

megosztom

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke elkötelezettségét fejezte ki az először tavaly megfogalmazott reformintézkedésekkel kapcsolatban a szervezet Budapesten zajló, 62. kongresszusán.

A FIFA elnöke elkötelezettségét fejezte ki az először tavaly megfogalmazott reformintézkedésekkel kapcsolatban.

"Szövetségünk 108 éves, s ezalatt az idő alatt rengeteg dolog változott a világban. - fogalmazott pénteki felszólalásában a 76 esztendős svájci sportvezető. - A futballt viszont még mindig 22-en játsszák, egy játékvezetővel, lesszabállyal, és jelentősebb technikai segítség nélkül."

Blatter azt mondta, a pályákon kívül ugyanakkor komoly változások zajlottak le, a labdarúgás - amelyet az "élet iskolájának" nevezett - ma már a világ minden pontján ott van.

"A mi sportágunk egyben egy nagy üzlet is. - jelentette ki. - Ennek megfelelően elkerülhetetlen, hogy politikai dimenziókat érintsen. Tavaly éppen ezért döntöttünk úgy, hogy elindulunk a reformok útján, amelyek az előzetesen tervezett időtervnek megfelelően haladnak, s remélem, hogy a mostani, 62. kongresszus után azt mondhatjuk, nagy lépéseket tettünk előre."

A sportvezető hozzátette: 300 millió ember van szoros kapcsolatban a FIFA-val, az azonban lehetetlen, hogy mindegyiküket ellenőrizzék. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a FIFA és a nemzeti szövetségek vezetőségében viszont ki lehet alakítani olyan mechanizmusokat, amelyek mentén a szervezetek működése kontrollálható.

Blatter kijelentette, hogy a FIFA megújulását először Joao Havelange korábbi elnök indította el, egyúttal arra kérte a küldötteket, hogy tapsolják meg a betegséggel küzdő, 95 esztendős brazil sportvezetőt, akit nemrég, két hónapos benntartózkodás után engedtek ki a kórházból.

Blatter felszólalása előtt a küldötteknek le kellett tesztelniük az elektronikus szavazógépeket, s arra a kérdésre, hogy 2010-ben Spanyolország nyerte-e a világbajnokságot, a 205 szavazásra jogosult tag közül heten nemmel válaszoltak.

megosztom