Magyar foci

Szombathelyen burkoltan zsidóztak a diósgyőri szurkolók?

megosztom

A hétvégén megrendezett Haladás-Diósgyőr találkozón a vendégekeket elkísérő drukkerek kifeszítettek egy transzparenst, melynek feltételezhetően antiszemita tartalmú üzenete volt. Az MLSZ biztonsági szabályzata rendelkezik arról, hogy politikai vagy rasszista feliratok nem szerepelhetnek a transzparenseken, ennek megfelelve a molinót a mérkőzés előtt meg is nézték a szombathelyi illetékesek, de nem tudták értelmezni a szöveget, így a az bekerült a stadionba. Az eset után elképzelhető, hogy a Haladást megbünteti a szövetség, míg a DVTK hivatalos közelményben határolódott el saját szurkolóitól.

"Dániel: Hív a Duna vár a MÁV" - ezzel a szövegezéssel feszítettek ki egy transzparenst a miskolci drukkerek, amit mintegy 50 másodperc után le is vettek a kerítésről. A mondatban elsőre semmi sértő vagy antiszemita taratalom nem lelhető fel, de aki jártas valamelyest a honi politikai történésekben, annak már gyanúsabb lehet a történet.

Történt ugyanis, hogy Dániel Péter aktivista a Somogy megyei Kerekiben vasárnap felavatott Horthy-szobrot vörös festékkel leöntötte, majd az erről készült képet az egyik közösségi oldalra saját maga fel is töltötte. A foglalkozását tekintve ügyvéd Dániel korábban több hasonló megnyilvánulásával is bekerült a hírekbe, mire a Haladás és a Diósgyőr egymásnak feszült már napvilágot látott az eset.

Botrányt okoztak a miskolci ultrák

"Jómagam is láttam a helyszínen a molinót, de a körülöttem ülőkhöz hasonlóan én sem tudtam értelmezni - mondta Tóth Miklós, a Haladás Sopron Bank ügyvezetője a haladas.hu-nak. - Két Dánielünk is van - Rózsa Dani és Nagy Dani -  és ugye egykor vasutascsapat voltunk, így ebben az irányban kezdtünk el gondolkodni, de így sem jutottunk egyről a kettőre. Később értesültem róla, hogy rasszista, antiszemita indítéka volt a kiírásnak, amelyet természetesen mélységesen elítélünk. Utólag megnéztük a biztonsági kamera videófelvételét, 50 másodpercig tartották maguk előtt a molinót a diósgyőriek, majd levették. Másnap megtaláltuk a darabjait, nem rendes molinóra, hanem egy papírtapétára írták mondandójukat. Nem lenne jogos, ha klubunkat megbüntetné az MLSZ, amely állásfoglalást kért tőlünk az esettel kapcsolatban."

Az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke, Samu István az esetre reagálva azt mondta, hogy ilyen esetben a vendéglátó egyesületet ugyanúgy terheli a felelősség, mint a vendégeket, hiszen "egy klubnak felügyelnie kell a drukkereire". Az köztudott, hogy a transzparenseket minden esetben át kell vizsgálni mielőtt azok bekerülnének a stadionokba, jelen esetben azonban ez is megtörtént - az más kérdés, hogy ahogy Tóth Miklós is elmondta, nem értették mit takar a mondanivaló. Samu István az Indexnek erre azt mondta, "illett volna képben lenni".

A mérkőzést felügyelő biztonsági cég MLSZ-hez küldött elektronikus leveléből többek között az derült ki, hogy a diósgyőri szurkolók transzparenseit a bejáratnál ellenőrizték a cég emberei, de miután nem találtak közöttük jogsértőt, így azokat bevihették a stadionba. Amikor pedig az ominózus feliratot a magasba emelték, a főrendező nem tudta mire vélni a tartalmát, úgy gondolta, csupán a Haladásnak üzennek a miskolciak - írja a szombathelyiek honlapja.

Az ügyben természetesen megszólaltak a borsodiak is, a klub hivatalos weboldalán Dudás Hunor ügyvezető igazgató kijelentette, hogy a klub teljes mértékben elhatárolódik az ilyesfajta szukolói megnyilvánulásoktól.

"A helyszínen nem láttam, de később én is értesültem arról, hogy a vasárnapi mérkőzésen a vendégszektorban megjelent nagyszámú szurkoló közül néhányan egy feliratot emeltek fel.- nyilatkozta a dvtk.eu-nak Dudás Hunor. "Klubunk teljes mértékben elhatárolódik minden szélsőséges politikai megnyilvánulástól, így ettől is. Sőt, továbbmegyek, a DVTK nem kíván semmilyen szinten belefolyni a politikába, nekünk az a célunk, hogy a futballpályán érjünk el minél jobb eredményeket. A Diósgyőri Stadionban eddig sem tűrtük és ezután sem tűrjük az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, de Szombathelyen a helyi klub látta el a rendezési feladatokat, továbbá biztonsági ember legyen a talpán, aki egy ennyire becsomagolt üzenetet helyben dekódolni tud. A felirat bemutatását már nem tudjuk meg nem történtté tenni, de a DVTK és minden jóérzésű szurkolója nevében elnézést kérek azoktól, akiket esetleg megbántott."

Az ügyben az MLSZ vizsgálatatot rendelt el, ha elmarasztaló döntés születik felhetelően mindkét klub bűnhődik majd, ha pedig sikerül azonosítani a molinót kifüggesztő szurkolókat, őket akár az összes magyar futballpályáról kitilthatják.

 

megosztom