Debreceni úszó Eb

Izrael is nagy napot ünnepelt csütörtökön

  • VNA

A kilenc érmet hozó magyar parádé mellett az izraeli úszók is örökre emlékezni fognak a csütörtöki napra a debreceni úszó Eb-n.

Nem csak a magyar szurkolók emlékezhetnek vissza pozitív érzésekkel a debreceni úszó Európa-bajnokság csütörtöki napjára. Az egyetlen nap alatt kilenc érmet szerző magyar küldöttség mellett az izraeli úszósport is piros betűs ünnepként kezeli majd 2012. május 24-ét. A férfiak 50 méteres hátúszó versenyében ugyanis az ő versenyzőjük, Jonatan Kopelev győzött, aki ezzel Izrael történetének első úszó Eb-címét szerezte meg. A 20 éves úszó ráadásul annak is örülhetett, hogy honfitársa, Guy Barnea harmadik lett (a hatalmas országos csúcsot úszó Bohus Richárddal és a francia Dorian Gandinnal holtversenyben) ebben a számban.

Az izraeli küldöttség már a 100 méteres hátúszás döntője után is ünnepelhettek, ott ugyanis Jakov Jan Toumarkin révén egy ezüstérmet szereztek már Debrecenben. A 31. úszó Eb-t megelőzően az izraeliek eddig mindössze hat érmet nyertek (vb-kről egyetlen medáliájuk sincs), de aranyérem egyetlen sem volt közöttük.