Debreceni úszó Eb

Cseh László győzött 200 vegyesen - utolérte Egerszegit

  • VNA
megosztom

Cseh László sorozatban negyedszer is megnyerte a 200 méteres vegyes úszás Európa-bajnoki döntőjét.

Cseh László zsinórban negyedszer lett bajnok 200 méter vegyesen

Magyar szempontból a leginkább várt versenyszám a 200 méteres vegyes úszás volt, ahol Cseh László a négyes, míg Verrasztó Dávid a hetes pályán ugrott a medencébe. A pillangó 50 métere után már Laci vezetett a brit James Goddard előtt hét századdal, a hátúszás során viszont a kiválóan úszó Goddard fordult elsőként nyolcszoros Európa-bajnokunk előtt. Ez a sorrend a mellúszó résztáv után ismét megfordult már, Cseh pedig a gyorsúszó részben tempóról tempóra növelte előnyét. A célban Cseh ünnepelhetett, aki 1:56,66-al, új Európa-bajnoki csúccsal nyert. A pillangón gyengén kezdő Verrasztó a táv második felében feljött és végül a hatodik helyet szerezte meg.

Ezzel a sikerével Cseh László sorozatban negyedszer nyerte meg az Európa-bajnokságokon a 200 méteres vegyes úszást, karrierje során pedig ez a kilencedik Eb-elsősége, amivel utolérte az eddigi magyar rekordert, Egerszegi Krisztinát. "Textiles dresszben ez a legjobb időm, amit elértem. Nagy úszás volt, mert nem számítottam arra, hogy Goddard ennyire jól fog úszni. Nem terveztem ilyen időt, a túlélésre játszottam.Láttam, hogy Goddard kapaszkodik még mellen, ezért nem hagyhattam, hogy kikapjak tőle. Le akartam verni mindenkit és sikerült" - nyilatkozta Cseh a futam után, amely egyben a magyar úszó csapat második aranyérmét jelentette a debreceni Eb-n.

férfi 200 méteres vegyes úszás - döntő
1. Cseh László (magyar) 1:56.66 – új Európa-bajnoki csúcs
2. James Goddard (brit) 1:57.84
3. Markus Rogan (osztrák) 1:59.39
4. Gal Nevo (izraeli) 1:59.74
5. Simon Sjödin (svéd) 2:00.70
6. Verrasztó Dávid (magyar) 2:01.70
7. Vytautas Janusaitis (litván) 2:02.08
8. Federico Turrini (olasz) 2:02.50

 

megosztom