Felkészülés

Öt gól és sok fütty Robbennek a Bayern-Hollandia meccsen

Öt gólt hozott a Bayern München-Hollandia barátságos mérkőzés, amellyel a hazaiak az elvesztett Bajnokok Ligája-döntőt feledték, a vendégek pedig a közelgő Európa-bajnokságra készültek.

Nem kezdtek kimondottan óvatosan a csapatok, amelyek közül a hosszabbításos BL-döntő után a Bayern Münchent érthető módon tartalékos felállásban küldte pályára Jupp Heynckes. Ennek ellenére ők szereztek vezetést, a 17. percben Kroos egy labdaszerzés után hatalmas lövésébe Vorm csak beleütni tudott, a labda így is a gólvonal mögé pottyant. (1-0)

A hollandok azonban gyorsan fordítottak, bő egy perccel később ugyanis Huntelaar léphetett ki egy szöktetéssel, és a bal oldalról szépen lőtt a rövidbe Butt mellett, majd újabb két perc múlva a Bayern védelme teljesen szétnyílt, Narsingh pedig megkapta középen a labdát, és a kapuig futhatott vele, majd átemelte a hálóőrt. (1-2)

Klaas Jan Huntelaar és David Alaba küzdenek a labdáért a Bayern München-Hollandia felkészülési mérkőzésen 2012-ben.

A Bajorok szintén nem vártak sokáig az egyenlítéssel, a 27. percben Olic a bal szélen futott el, majd középre ívelt, ott pedig Petersen remekül érkezett, és a hálóba fejelt. (2-2)

A folytatásban többnyire a mezőnyben küzdöttek az együttesek, a hollandok részéről Bert van Marwijk szinte egész csapatát lecserélte. Ez értelemszerűen nem tette hatékonyabbá a németalföldiek játékát, nem volt sok helyzetük. Leginkább arra figyelhettünk, hogy a helyszínen szurkolók egyik része az utolsó negyedórára a Narancsosokhoz beálló Arjen Robbent keményen és módszeresen kifütyülte, a többiek ugyanakkor hangosan éltették. Hiába, a szélső BL-döntőben mutatott gyenge teljesítménye, főleg a kihagyott tizenegyese nem múlt el nyomtalanul...

A hajrá kezdetén a Bayernbe csereként beállt Ribéry éles szögből az oldalhálóba lőtt, kicsivel később azonban a győztes gólból vállalt nagy szerepet, lapos beadását ugyanis Gomez lőtte be. (3-2)

Ezzel a müncheniek el is döntötték a felkészülési mérkőzést, amely nekik arra jó volt, hogy egy kicsit helyretegyék az önbizalmukat  az elvesztett BL-döntő után, a hollandok szövetségi kapitánya azonban csak arról győződhetett meg, hogy van mit csiszolni csapata védekezésén az Európa-bajnokságig.

Felkészülési mérkőzés
Bayern München-Hollandia 3-2 (2-2)
gólszerzők: Kroos (17.), Petersen (27.), Ribéry (86.), illetve Huntelaar (18.), Narsingh (19.)