Heti 6:3

Aranyos kézi-búcsúk, drámai BL-győzelem, reménykedő fradisták

megosztom

Újra eltelt egy hét, így ismét jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

Méltó búcsút vett a Veszprém a két sikerkovácstól

Az elmúlt szombat déli óráiban a címvédő MKB Veszprém egy izgalmasabb első félidő után magabiztosan győzte le hazai pályán a Pick-Szeged csapatát a Budapest Bank Liga döntőjének harmadik felvonásán, megszerezve ezzel fennállása 20. bajnoki elsőséget. A bakonyi gárdától ezen siker után búcsúzik el Mocsai Lajos vezetőedző valamint Marko Vujin jobbátlövő is. Mocsai 2007-es érkezése óta minden évben megnyerte a bajnokságot, három ízben hódította el a Magyar Kupát, 2008-ban pedig egészen a KEK-győzelemig vezette fiait.

A sikerekben kulcsszerep jutott Marko Vujinnak is, aki Mocsai Lajossal egyidőben érkezett meg a királynék városába. Az akkor 21 éves szerb átlövő a Veszprém csapatában világklasszis támadójátékossá érett, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a nyártól a német THW Kiel csapatában folytatja pályafutását.

Mocsai és Vujin távozásával egy korszak zárul le Veszprémben, de várhatóan sikerekben és élményekben a jövőben sem lesz hiánya a veszprémi publikumnak.

Pálinger Katalin mesébe illő utolsó momentuma

És ha már kézilabda és a búcsú...A hollywoodi forgatókönyvírók sem tudtak volna szebb sztorit penderíteni a győriek visszavonuló világklasszisának, Pálinger Katalinnak. A győriek saját nevelésű hálóőre 33 évesen gondolta úgy, hogy felhagy az aktív játékkal, ezt a döntését pedig már jóval a szezon vége előtt közölte a nyilvánossággal. Nem maradt más hátra tehát Görbicz Anitáéknak, minthogy méltóképpen búcsúztassák Európa-bajnok társukat, és habár a Bajnokok Ligája-trófea nem jött össze, a magyar bajnoki cím megszerzése maradandó élmény lesz valamennyiük számára. A Ferencváros otthonában kiharcolt - zsinórban ötödik - bajnoki cím legutolsó momentuma éppen Pálinger nevéhez fűződik, hiszen 28-27-es győri vezetésnél Jelena Zsivkovics időntúli hétméteresét hárította játszi könnyedséggel, majd néhány másodperc múlva az egész csapatot a nyakában "érezhette". Emlékezetes karrier, emlékezetes pillanata volt ez. 

Újra hoki-vb-t rendezhetünk

Múlt csütörtökön futott be a hír, miszerint a nemzetközi szövetség (IIHF) Helsinkiben döntött arról, hogy a budapesti Papp László Sportaréna adhat otthont 2013. április 14. és 20. között megrendezésre kerülő divízió I-es vb-nek. A magyar válogatott a japán, a brit és a dél-koreai együttessel, valamint a jelenleg zajló elit-vb két kiesőjével, az olasz és a kazah csapattal szerepel majd egy csoportban. A torna első két helyezettje jut fel a 2014-es elit-vb-re.

Hazánk egy évvel ezelőtt is rendezhetett divízió I-es vb-t, és bizony kis híján megismétlődött a szapporói csoda. Az ellenfeleket elnézve 2013-ban is komoly teljesítményt jelentene kiharcolni az A-csoportos részvételt, de az elmúlt év tapasztalatai alapján a szurkolók biztatása rengeteget jelenthet a csapatnak.

Magyarország eddig négy divízió I-es vb-t rendezett: 2002-ben Székesfehérvár és Dunaújváros közösen, 2003-ban és 2011-ben Budapest, 2005-ben pedig Debrecen volt a házigazda.

Abramovics végre megkapta, amit akart

Kevesen gondolták volna január-február tájékán, hogy késő tavasszal az angol Chelsea csapata emelheti majd magasba a Bajnokok Ligája-győzelemért járó kupát. Már pedig ez történt, a londoniak a "tavaszi hadjárat" végén a müncheni Allianz Arénában értek fel a csúcsra - elhappolva a serleget a hazai pályán játszó Bayern München előtt.

A Chelsea bő fél évtizede kétségtelenül tagja Európa szűk értelemben vett elitjének, de eddig valahol és valahogy mindig elbuktak a siker felé vezető úton. Legközelebb 2008-ban kerültek a trófeához, de akkor a moszkvai Luzsnyiki-stadionban a Manchester United ellenében - tizenegyesrúgásokat követően - elveszítették a finálét. A sors furcsa fintora, hogy az előzetesen szinte teljesen esélytelennek vélt angol csapat eljutott a büntetőkig - mit büntetőkig, egyáltalán a döntőig -  hogy aztán ott vesztes helyzetből felállva világraszóló diadalt arasson. Tagadhatatlan, hogy Fortuna asszonya erősen markolászta Terryék kezét az utóbbi hetekben, de ettől még semmi kétség nem fér hozzá, a Chelsea megérdemelten ülhetett fel a kontinens trónjára.

Roman Abramovics 2003-as szerepvállalása óta nem kevesebb, mint 400 milliárd forintot (!) invesztált a londoniakba, nem titkoltan mindezt azért, hogy egyszer magasba emelhesse a BL-serleget. Lehet szeretni vagy nem szeretni az orosz pénzembert és stílusát, de hogy majd' egy évtized után sikerült megvalósítania álmát, az anyagiakban nem mérhető érzés lehet.

Orosz-győzelem a jég világában is

Oroszország győzelmével záródott a finn-svéd közös rendezésű A-csoportos jégkorong világbajnokság, miután Alexander Ovecskinék a döntőben 6-2-re mosták le a jégről Szlovákia együttesét. Az oroszok 2008 és 2009 után ismét révbe értek, és hibátlan mérleggel, teljesen megérdemelten hódították el a 2012-es világbajnoki címet. A kieséses szakasz három találkozóján összesen tizenhét gólt lőttek, és mindösszesen hatot kaptak, így kétség sem fér ahhoz, hogy sikerük megérdemelt-e.

Tízből már három meg is van...

Ugyan csak hétfőn kezdődött Debrcenben az úszó Európa-bajnokság, de a magyar csapat már  három éremmel büszkélkedhet. A nyitónap "csúcsszáma" a 400 m női vegyesúszás volt, ahol a 2010-es budapesti eredményt megismételve Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa ért célba elsőként. A lányok után Kis Gergő szállította a harmadik érmet, aki 400 m gyorson a világcsúcstartó német Paul Biedermann mögött a második helyen csapott célba. Kiss László szövetségi kapitány korábban 10 érmet jósolt - az eddig látottak alapján a szakember elképzelései könnyedén megvalósulhatnak.

Jakabos Zsuzsa (b) ezüst-,  Hosszú Katinka (j) az aranyéremmel

 

Heti Hármas

Német osztályozó: szurkolásból egyes!

Az idei szezonban több ízben is a hírek főszereplőivé váltak a német szurkolók: volt, hogy az újabb nézőrekordok megdöntése okán és volt, hogy a példátlan rendbontások miatt. A Fortuna Düsseldorf-Hertha BSC osztályozó második mérkőzésén a hazaiak szimpatizánsai nem bírtak magukkal, és még a lefújás előtt beözönlöttek a pályára, ami után a játékvezetőkön át a játékosokig mindenki hanyatt-homlok rohant volna biztonságos helyre - volt akinek sikerült, és volt akinek nem annyira. Végül a többperces közjáték után a rendőröknek sikerült megtisztítani a pályát a drukkeretől, és lejátszották a mérkőzésből hátralévő másfél percet, de a Hertha az eset után hivatalos panaszt nyújtott be a német szövetséghez, amit végül az nem fogadott el. Így a Fortuna 4-3-as összesítéssel megnyerte az osztályozót, így ismét a Bundesligában szerepelhet, de nem sok kellett hozzá, hogy amit a játékosok egész évben nyújtott teljesítményükkel felépítettek, azt az értük szorítók alig néhány perc alatt lerombolják.

Az ügynek még nincs vége, a berliniek megtámadták az elsőfokú ítéletet, így végleges döntés majd a későbbiekben várható.

Győri kizárás az Európa Ligából

Elutasította a Győri ETO FC fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), így érvényben maradt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi határozata, amelynek értelmében a zöld-fehér gárda a következő két szezonból egy alkalommal nem indulhat az európai kupasorozatban. Mivel a Rába-partiak legrosszabb esetben is a harmadik helyen zárnak az OTP Bank idei kiírásában, az Európa Liga-selejtezőjében részt vehettek volna, vagyis a tiltás már az idei évben "aktívvá" vált. Ugyan a győriek fellebbeztek a döntés ellen - de ahogy az várható volt - nem értek el vele semmit, így kénytelenek tudomásul venni, hogy idén nem lesz nemzetközi kupaszereplés.

Az ügy amiatt pattant ki, mert a Győr nem fizette ki időben Jarmo Ahjupera vételárának egy részét, holott a futballista korábbi klubja nem is állította ki a számlát a tartozásról. Az UEFA ezt nem vette figyelembe - technikai kérdésnek titulálta -, így végül a magyar csapatot komoly szankcióval sújtotta.

Érdektelenség az NB I-ben - de nem a nézőszámokat illetően

Már a 28. fordulóban is akadtak csapatok és mérkőzések, melyek ritkán látott gyenge játékot és színvonalat csempésztek bele az amúgy bivalyerős magyar bajnokságba, de hogy azok után még volt hová "fejlődni" - az már egészen káprázatos mentális képességekre utal.

Az odáig rendben van, hogy az OTP Bank Liga utolsó három köre előtt minden lényegi kérdés eldöntetett - a ZTE és a Vasas kiesett, a Debrecen bajnok lett, a második-harmadik hely a Videoton-Győr duóé lesz - de, hogy ez ennyire rányomja bélyegét a maradék 11 gárda munkájára, az elég kiábrándító. Főleg annak tükrében, hogy a Győr kizárása okán - merőben szokatlan módon -  az NB I 4. helye is nemzetközi kupaszereplést ér, a klubvezetők által oly gyakran kitűzött célként emlegetett lehetőség azonban mintha mégsem motiválná a fiúkat.

A Honvéd-Kecskemét-Diósgyőr-Paks négyesből - ezen csapatok érhetnek még oda az Európa Liga-selejtezőt érő pozícióra - egyik alakulat sem zsebelte be a győzelemért járó három pontot, pedig a Debrecen, az Újpest, a Haladás és a ZTE sem "hajt" már különösebben semmire. Az is megérne egy misét, hogy az idény utolsó hazai bajnokiján a Ferencváros ismét vereséget szenvedett, a Pápa után a Siófok is boldogan távozott az Üllői útról. A Balaton-partiak elleni találkozóra ingyen mehettek be a szurkolók - a belépőket a játékosok állták, a Pápától benyelt pofon kiengeszteléseként -, de hiába gyűlt össze majd' 8 ezer ember, a Détári-legényekben úgy tűnik nem maradt már szufla. A Fradi-szurkolók dörzsölhetik a tenyerüket, hisz ha a klubvezetés következetes, akkor az őszi nyitómeccset is ingyen nézhetik majd meg...

megosztom