NBA

A Lakers kiütésével főcsoportdöntőben a Thunder

  • Barcsai Róbert

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának 23. játéknapján eldőlt, hogy az Oklahoma City Thunder lesz a San Antonio Spurs ellenfele a nyugati főcsoportdöntőben, hiszen Duranték 106-90-re verték a Lakerst. A Boston Celtics is nyerni tudott az éjjel, ők 101-85 arányban győzték le a Philadelphiát, így Garnették egy meccsre kerültek a továbbjutástól.

Boston-Philadelphia

A két együttes 2-2-es eredménnyel térhetett vissza Bostonba az ötödik mérkőzésre, ami azt jelentette, hogy aki ezt a meccset megnyeri, az egy győzelemre kerül a hőn áhított főcsoportdöntőtől. Ez a csapat végül a házigazda Celtics lett, akik 101-85 arányban verték a Sixerst. A mérkőzést egyébként jobban kezdte a Philadelphia, akik félidőben három ponttal vezettek, ám a Celtics ismét bebizonyította, hogy nem szabad őket leírni, hiszen a harmadik játékrészt 28-16-ra, míg a negyedeiket 26-19-re nyerték meg. A mérkőzés után Paul Pierce nyilatkozott a sorozat lezárásáról: „Tudjuk, hogy mennyire nehéz a playoff. Tudjuk, hogy nem adják fel, így a lehető legkeményebben kell játszanunk a következő meccsen, a hatodikon, hogy legyen esélyünk nyerni.”

Kiváló egyéni teljesítményekből nem volt hiány a mai összecsapáson, Brandon Bass például karriercsúcsot jelentő 27 pontot szerzett, amelyből 18-at a kritikus harmadik negyedben dobott. Kevin Garnett 20 egységig jutott, míg Rajon Rondo 13 pontjával és 14 gólpasszával dupla-duplát ért el. A Sixers oldalán Elton Brand 19 pontot termelt, ám nem volt még egy olyan játékos, aki fel tudott volna lépni az erőcsatár mellé, hiszen Lavoy Allen 12, Evan Turner 11, Jrue Holiday és Spencer Hawes pedig 10-10 egységig jutott, így azonban lehetetlen megverni egy ennyire ponterős Bostont, főleg hazai pályán.

A párharc állása öt mérkőzés után: 3-2 a Boston Celtics javára.

Oklahoma City-Los Angeles Lakers

Csalódást keltő hazai szereplés után 3-1-es hátrányból várhatta a Lakers a folytatást Oklahomában, így egyetlen vereség Bryanték kiesését jelentette volna, amely végül be is következett, ugyanis a Thunder minden különösebb megerőltetés nélkül 106-90-re verte a Los Angeles-i együttest. A Lakers három negyeden keresztül szépen tartotta magát, hiszen az elsőt ugyan öt ponttal elvesztették, ám a másodikat kettővel megnyerték, így 54-51-es Thunder vezetésnél vonulhattak öltözőbe a csapatok. A harmadik negyed ismét a hazaiaké volt, ám ezúttal csak három egységgel, a záró játékrészben viszont teljesen összeomlott a Los Angeles-i gárda, ugyanis 23-13-as verést kaptak ebben a negyedben Bryanték.

Russel Westbrook, az Oklahomy City Thunder irányítója

A hazaiaknál ismét a már megszokott hármas vitte hátán a csapatot, Russel Westrbrook 28, Kevin Durant 25, James Harden pedig 17 egységet könyvelhetett el, ám azt is meg kell említenünk, hogy egyedül Harden volt képes elérni az 50% fölötti mezőnymutatót. A Lakersnél Kobe Bryant ismét elővette önző énjét, 33 dobásból 18-at értékesítve pedig 42 pontig jutott, ám Andrew Bynum például abszolút nem tudott érvényesülni, ő 10 ponttal és 4 lepattanóval zárt. Pau Gasol pocsékul dobott (5/14), de így is eljutott 14 egységig, ráadásul letépett 16 lepattanót is. A vendégek igazi gyenge pontja talán ezen a mérkőzésen ütközött ki a legjobban, a kispad játékosai ugyanis összesen öt pontot tudtak termelni.

A párharc végeredménye: 4-1 az Oklahoma City Thunder javára.

NBA
Rájátszás, 23. játéknap
Boston-Philadelphia 101-85
Oklahoma City-Los Angeles Lakers 106-90