Kajak-kenu

Storcz Botond öt érmet vár Londonban

megosztom

Öt érem Storcz Botond kajak-kenu szövetségi kapitány olimpiai elvárása a sportágtól a londoni olimpián. Storcz a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: július 9-ig kell csapatot hirdetnie, ám szeretné már az Eb után megtenni ezt. A szakvezetés a nőknél tavaly még nem számított ekkora versenyre a hajókba kerülésért, ám ez jó, mert a kapitány szerint így nem lesznek kényszermegoldások.

A szövetségi kapitánynak július 9-ig kell csapatot hirdetnie, ám szeretné már az Eb után megtenni ezt."Legkésőbb július 9-én kell kihirdetni a végleges és teljes utazó olimpiai csapatunkat, az ugyanis a nevezési határidő. Szerencsés esetben a bő hónap múlva rendezendő Eb után már meg tudom mondani az összeállítást, de azért beiktattunk még egy pótválogató lehetőséget is, ha maradnának vitás kérdések" - mondta el a kajak-kenusok háromszoros olimpiai bajnok kapitánya.

"Az olimpiai célokat nem változtatom a pillanatnyi formákhoz, a válogatók állásához igazodva. Az én eredményelvárásomban öt érem szerepel, ami reális, ám erős kihívás" - tette hozzá Storcz Botond.

A kapitány hétvégi válogatókról ezt mondta: "Nagy meglepetés volt a válogató magas színvonala, a győztesektől viszont várható volt az élteljesítmény, mindannyian az előzetes esélyesek közt voltak. Az 500 női egyesben nyolcfős döntőt rendeztünk, egyébként rendhagyó módon ilyen lesz Londonban is a szokásos kilences helyett. A válogatón indulók közt nemigen volt olyan, aki ne büszkélkedne vb-arannyal. Talán meglepetés az Amerikába férjhez ment, de magyar állampolgár és itt válogatózó Fazekas Krisztina kiváló teljesítménye, második helye azt jelenti, hogy jó úton halad London felé."

"Lépésről lépésre rakjuk össze a női csapatot, valamelyest a hétvégén Duisburgban is tisztulni fog a kép, ott eldől az egyes kérdése, amelynek függvénye lesz a női páros összeállítása. A maximális hat női kvótánknak köszönhetően nem lesznek kényszermegoldások, sőt: többen vannak a helyekre, mint ahogy azt tavaly gondoltuk" - jelezte a kapitány.

"A Dombi Rudolf-Kökény Roland kajak kettes a sportág első biztos londoni résztvevője, miután ellenfelük, a Tóth-Kulifai páros visszalépett a visszavágótól. Igazuk van szakmailag, hogy inkább a négyesre készülnek, mert a győztesek fölénye akkora volt. Sokkal gyorsabban kajakoznak, mint tavaly, minden esélyük megvan, hogy dobogóra álljanak az olimpián" - mondta a kapitány a válogatott elsőként kvalifikáló kettesére.

Az első olimpiára jutó kettős a műsorban elmondta: tavaly ültek össze, ezért forrhatott már ki a versenyzésük. "Kiváló a személyes viszonyunk, ez is kulcsfontosságú" - fogalmazott Dombi Rudolf.

megosztom