Bundesliga

Nincs újrajátszás a német osztályozón, a Hertha még fellebbezhet

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) hétfői bejelentése szerint nem ismétlik meg a Bundesliga 1 osztályozójának második mérkőzését, amely a hazai Fortuna Düsseldorf szurkolói miatt többször félbeszakadt, és 2-2-es végeredményével a Hertha BSC első osztályból való kiesését jelentette.

A Hertha azért kérelmezte az újrajátszást, mert a klub állítása szerint játékosaik veszélyben érezték magukat, amikor a düsseldorfi szurkolók alig több mint egy perccel a mérkőzés vége előtt berohantak a pályára, és idő előtt elkezdték ünnepelni a feljutást. Addigra már többször meg kellett szakítani a meccset, mert a drukkerek fáklyákat dobáltak a pályára, de miután sikerült mindenkit leterelni a pályáról, Wolfgang Stark játékvezető pedig rábeszélte a berlinieket a folytatásra, befejezték a találkozót.

A Fortuna Düsseldorf szurkolói ünnepelnek a Hertha BSC elleni Bundesliga-osztályozó után 2012-ben.

A szövetség Sportdöntőbírósága elutasította  a Hertha kérelmét, amit az eljárásban elnöklő Hans E. Lorenz így indokolt: "A szurkolók ugyan berohantak a pályára, de ünneplési szándékkal. Stark játékvezető jól döntött, amikor a mérkőzés lejátszatta a csapatokkal, miután kiürült a játéktér. A mérkőzéseknek a pályán kell eldőlniük, csak kivételes esetben dönthet róluk egy bizottság. Márpedig a bíró nem követett el hibát. Többször megszakította a mérkőzést, de mindannyiszor szabályosan folytatták. Szeretném megerősíteni, hogy Wolfgang Stark kitűnő teljesítményt nyújtott."

A bíró nyilatkozatában egy kicsit odaszúrt a Herthának, amely megpróbált lelki terhet helyezni a döntnökökre: "A klub a bíróság bátorságát kérdőjelezte meg, de egy ilyen döntés nem a bátorság próbája. Azt mondták, az események befolyásolták a teljesítményüket, a játékosaik az életüket féltették. Mi azonban a felvételek alapján nem fedeztünk fel idegességet a labdarúgókon, és senkit nem támadtak meg, senki nem sérült meg."

A Hertha fellebbezhet a döntés ellen, egyelőre még nem dőlt el, hogy megteszik-e.

A Düsseldorf esetleges büntetéséről Hans E. Lorenz nem ejtett szót, de azt elmondta, hogy a helyi rendezők teljesítménye teljesen elégtelen volt, és a Bundesligában ennél sokkal többet várnak a feljutó klubtól. A Fortuna vezetősége korábban bejelentette, hogy azokra a szurkolókra, akiket tudnak azonosítani, pénzbüntetést szabnak ki, de mindenki számára adott a lehetőség, aki bement a pályára, hogy beletegyen a közös kasszába.