Római tenisztorna

Nadal római trónját és második helyét is visszaszerezte

A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nyerte meg a római tenisztorna férfi versenyét, miután az eső miatt hétfőre halasztott döntőben legyőzte a világelső és címvédő szerb Novak Djokovicsot.

Az első felvonásban mindkét játékos nagyon magabiztosnak tűnt a saját szerváiban. A szerb 1-0-ra, majd 2-1-re elhúzott, de ezután szokatlanul sokat hibázott, Nadal egyenlített, majd elvette a világelső adogatását és 3-2-re fordított. Ezután első bréklabdáját kihasználta a világelső és 3-3-ra alakította az állást. A folytatásban egymást hajszolták bele a hibákba, és 5-5 után (amit egy rossz vonalbírói ítélet előzött meg, a spanyol javára) Nadal elvette Djokovics adogatását, majd hozta sajátját és megnyerte az első játszmát 7:5-re. Az első szettben egyébként 24 ki nem kényszerített hibája volt Djokovicsnak, míg Nadalnak 12.

Nadal brékkel kezdte a második szettet is, majd hiába volt négy bréklabdája is Djokovicsnak, nem tudott élni ezekkel, a spanyol és 2-0-ra elhúzott. Ezután 4-2-ig, majd 4-3-ig tartotta a lépést Djokovics, de egyre több hibát vétett és kezdett szétesni játéka, a végén Nadal mérkőzéslabdához jutott, amelynél a szerb kettős hibát ütött. Nadal 6:3-al hozta a második játszmát és megnyerte a római tornát, karrierje során hatodszor (2005-2007,2009 és 2010 után). Tavaly a döntőben vérzett el Djokoviccsal szemben, immár 18-14-re vezet kettejük különpárharcában.

Eredmény:
Férfi egyes, döntő:
Nadal (spanyol, 2.)-Djokovics (szerb, 1.) 7:5, 6:3