Genoa

A megmentő Tőzsért és Rudolfot edzheti a következő szezonban

A 2012-13-as szezonra is kinevezhetik Luigi De Caniót a Genoa vezetőedzőjének azt követően, hogy az utolsó öt fordulóban végzett munkájának köszönhetően az együttes bennmaradt a Serie A-ban.

De Canio hétfőn egy genovai szállodában tárgyalt a Genoa vezetőivel, majd ezt követően az olasz újságíróknak megerősítette, hogy szívesen maradna a csapat vezetőedzője. Ehhez azonban még több megbeszélésre lesz szüksége az elöljárókkal, akiknek fel kell vázolnia elképzeléseit a következő szezonra.

Luigi De Canio a Genoa edzőjeként 2012-ben a csapat egyik Serie A-mérkőzésén.

A szakember áprilisban, a Siena elleni, furcsa szurkolói beavatkozást is hozó 4-1-es vereség után érkezett a piros-kékekhez, akikkel az utolsó öt fordulóban idegenben háromszor kikapott ugyan, de hazai pályán kétszer győzni tudott. A Genoa ezzel az egész tavasszal kitartóan kapaszkodó Lecce előtt maradt, és 17. helyével kiharcolta, hogy jövőre is a Serie A-ban szerepelhet.

Az edző személye magyar szempontból is érdekes lehet, hiszen a Panathinaikosznál kölcsönben lévő Rudolf Gergely nyártól újra Genovában szerepelhet, ahogy az idén még a Genkben szereplő Tőzsér Dániel is bejelentette már, hogy a klubhoz igazol.