NB I

Vissza fogom nézni a tizenegyes előtti helyzetet - Ifj. Bene Ferenc

A Videoton 2-0-ra nyert a Pápa ellen az OTP Bank Liga 29. fordulójában ezzel gyakorlatilag bebiztosította a második helyet, ami után Paulo Sousa és Ifj. Bene Ferenc, a két csapat vezetőedzői így értékelte a Sport TV műsorában.

Paulo Sousa (Videoton): Nem csak a győzelmek jellemzik az elvégzett munkát. Örülök, hogy egy olyan csapatot látok, amelynek van karaktere, egységes, játszani akarja a focit és nem csak védekezik. Ebben van kockázat, ami miatt a szezon elején nem mindig jöttek az eredmények, de másodikak leszünk, és szereztünk 63 pontot.

Ifj. Bene Ferenc (Lombard Pápa Termál): A bennmaradás elsősorban a játékosok érdeme, de örülök, hogy elértük, mert megérdemeltek ennyi elismerést. A mérkőzés úgy alakult, ahogy terveztük, többé-kevésbé stílusos focit játszottunk szervezett védekezéssel. Sajnos előrefelé nem sikerültek azok a mélységi befutások, amikkel veszélyesebb lehetett volna a támadójáték. Sok pontatlanság volt az utolsó harmadban, ennek ellenére azt hiszem, megvoltak azok a helyzeteink, amikkel akár nyerhettünk is volna a Sóstói Stadionban. Sajnos becsúsztak hibák többek részéről, így ez most így sikerült. A tizenegyes helyzetről nem szeretnék véleményt formálni, azt meghagyom másoknak. Vissza fogom nézni, elsősorban a játékosom taktikai fegyelmezetlensége miatt.