Taktikai Zóna

Van, amit nem lehet pénzért megvenni - meccselemzés, Bayern-Chelsea

  • Kele János
megosztom

Arrigo Sacchi elvének látványos halálát hozta a BL-döntő, a mindenben jobb Bayern Müller zsenije ellenére elbukott.

Drogba lett a hős, Müller helyett - Fotó: AFP

Nem akármilyen BL-finálén vagyunk túl, a döntő igazi különlegességét jól mutatja, hogy hiába tippeltük meg helyesen a játék képét, és sikerült majdnem telibe találnunk a meccs végeredményét is, végül még a győztes kilétét illetően is csalatkoznunk kellett. A Chelsea érdekes módon úgy állította teljesen a feje tetejére a papírformát, hogy semmilyen meglepetést nem okozott, kitartó védekezése mellett viszont ezúttal is emberfeletti százalékkal használta ki a helyzeteit, ráadásul Fortuna istenasszony kezével is közelebbi barátságot kötött. Hiába no, furcsa játék ez a futball, hiszen egy olyan csapatra, amelyik kivétel nélkül minden BL-meccsén betalál az ellenfelek kapujába, mégsem mondhatjuk, hogy nem tud támadni, az is igaz viszont, hogy az egyenes kieséses szakaszban a Chelsea-nek egyetlen találkozó kivételével meg sem fordult a fejében a kezdeményezés.

Sokszor mantráztuk már sorozatunk keretein belül a futball ciklikusságának elméletét, jelesül, hogy a taktikai evolúció menetét mindig is a támadó és védekező irányzatok harca határozta meg. Nem volt az a tökéletes eleganciával offenzívába lendülő gárda a történelemben, amelyiket ne lehetett volna megállítani végletekig kidolgozott precíziós védekezéssel, hiszen minden rendszernek van sebezhető pontja, rombolni pedig egyébként is minden szempontból egyszerűbb, mint építkezni. Példáért ráadásul nem is kell túlzottan messzire mennünk az időben, az Inter két évvel ezelőtti győzelme értelmező szótári definíció is lehetne a centiméter pontossággal megkomponált védekezésre, csakúgy, mint az előtte és utána nyerő Guardiola Barcelonája a tökéletes támadójátékra. A Chelsea idei győzelmével pedig folytatódott a sorminta, egy évvel a katartikus örömfutball sikere után a könyörtelen pragmatizmus visszafoglalta a trónt Európában.

Érdekes dolog ez a fránya taktika, Arrigo Sacchi szerint például a futballban a mágnestáblán kívül minden csak rizsa és felesleges mellébeszélés, és bár egy ekkora formátumú legendával nem szívesen vitatkozik az ember, be kell látnunk, az idei BL-döntő éppen azt bizonyította, hogy ez aztán biztosan nincs így. A Bayern ugyanis technikailag, taktikailag meg úgy egyáltalán, minden létező fronton felülmúlta a Chelsea-t, Heynckes kiválóan okoskodott, sőt egy kivétellel még a játékosok is tökletesen tették a dolgukat. Nyerni viszont mégiscsak a Chelsea nyert, ráadásul Münchenben, szóval valahol a látszat ellenére mégiscsak hiba csúszhatott a gépezetbe, már persze Robben, Olic és Schweinsteiger kihagyott tizenegyesein kívül.

Di Matteo szokásához híven olaszos pragmatizmusával állt a meccshez, pontosan tudta, ha nem kap gólt, biztosan nem veszti el a meccset rendes játékidőben, meg amúgy is, otthon még azt tanulta, hogy a tökéletes meccs 0-0-ra végződik. Ennek szellemében került be a csapatba az eredendően balhátvéd Bertrand (Robben és Müller lekettőzése volt a cél), és a Barcelona elleni elődöntőben már-már ramiresi erényeket csillogtató Kalou is, az igazi okosság mégis inkább Mata középre nevezése volt. A Chelsea felállása így leginkább egy mélyen ülő 4-4-1-1-re hajazott, Matával és Bertranddal a kulcspozíciókban: előbbinek Kroos elszigetelése, utóbbinak pedig Müller vonal melletti felvétele volt az elsődleges feladata, és bár egyikük sem tudta hibátlanul megoldani a rá bízott problémakört, összességében azért nem okoztak csalódást.


Sárgával a Bayern, fehérrel a győztes Chelsea játékosai, a hasonló színű nyilak az adekvát mozgásokat, a játék irányát jelölik.

Ahogyan azt előzetesen várni lehetett, a Chelsea-nek esze ágában sem volt megtartani a labdát, igaz, a Bayern sem szívesen adta volna oda nekik. Látszott, hogy Heynckes tisztában van a szerepekkel, és tudja, hogy jobb esélyei vannak, ha kicsit hagyja kijjebb jönni az angolokat, de ebből az első játékrészben nem sok valósult meg: a bajorok ugyan alulmúlták BL-átlagukat labdabirtoklás terén, de összességében így is domináltak a mezőnyben, a Chelsea viszont a folyamatosan biztosító Contento-Schweinsteiger kettős miatt csak nagyon ritkán tudott épkézláb ellentámadást építeni.

Heynckest ugyanis finoman szólva sem ejtették a fejére, ráadásul ő még nem a Klopp-féle, kapkodó idegbolond iskolából származik, számára Drogba a két lábon járó életveszélyt testesítette meg, az ilyeneket pedig ugye első szándékból le kell radírozni a pályáról, minden más csak ez után következhet a rangsorban. Contento és Lahm ennek megfelelően a labdabirtoklási fölényhez képest valószínűtlenül sokat időzött a saját térfelén, és mivel Schweinsteiger sem sűrűn merészkedett túl a kezdőkör határain, nyugodtan mondhatjuk, hogy a bajorok nem rohantak eszetlenül előre, sőt, tulajdonképpen kivárásra játszottak.

A finálé nagy kérdése az volt, hogy a Chelsea mikor és hogyan akarja megszerezni a labdát, hiszen az, hogy kevés húzásból szeretnének gyorsan a kapu elé érni, olyan biztos volt, hogy fogadni sem lehetett rá. Nos, Di Matteo végül a területeket elszigetelő zónavédekezés mellett tette le a voksát, na ja, öngyilkos dolog is lett volna Cole-t és Bosingwát egy az egyben hagyni a Ribéry-Robben kettőssel. Lampard és Mikel dolga ebben a rendszerben a sallangmentes szűrés volt, Kalou Bertranddal vállvetve kettőzte le a széleket (Müller időszakos felbukkanásaira válaszul), Mata pedig szabadon megjátszható metronómként őrjáratozott Kroos és Schweinsteiger között. A Chelsea labdaszerzés után menten a spanyol játékmestert kereste a labdával, aki viszont sokat nem dédelgette a játékszert, hanem azonnal dobta Drogba irányába. Di Matteo ebből a szempontból remekül gondolkodott, hisz a teljes keretéből mindössze két játékos képes rövid idő alatt tökéletes döntést hozni, majd hibátlanul ki is vitelezni azt, a másik, Lampard, viszont nélkülözhetetlen a tizenhatos előterének védelmezésében. Az elképzelés valószínűleg működött is volna, de mivel Contento és Lahm is elégedetten taposta saját felezővonalát, Drogbának egyszerre legalább három emberrel kellett volna elbánnia ahhoz, hogy odaérjen egy épkézláb helyzethez, erre meg még Messi is csak minden második meccsen képes, az elefántcsontpartinak sem jöhetett tehát össze.

Robben szerepében klasszikus bűnbak is akadt - Fotó: AFP

Tetszik vagy sem, a Bayernnek a játék képe alapján tükörsimán kellett volna nyernie a mérkőzést, hiszen mind egyéni képességekben, mint taktikailag felülmúlták ellenfelüket. Thomas Müller a rengeteg kétkedés ellenére fantasztikusan játszott, rendszeresen talált magának üres területet Lampard mögött, létszámfölényt tudott kiharcolni a széleken, érkezett középen, lőtt, fejelt, passzolt, az ő kulcsfontosságúnak látszó semlegesítését sehogyan sem tudta megoldani a Chelsea. Ha kicsit pontosabb, Diego Milito módjára dönti el a finálét, ehelyett Lothar Matthäushoz hasonlóan a kispadról nézhette végig csapata bukását, kevés kellemetlenebb dolog létezik ennél.

Robben egymaga tizenötször vette célba a kaput, ez már önmagában jelzi, hogy a vele szembeni védekezés a folyamatos duplázás ellenére sem működött tökéletesen, igaz, a kihagyott tizenegyes után Robben gyakorlatilag idegből akarta eldönteni a finálét, minden létező szögből és minden létező helyzetből tüzelt. A Chelsea a holland 15 lövéséből kilencet blokkolt, ez egészen elképesztő arány, és hogy nem is véletlen, azt tökéletesen mutatja a tény, mely szerint az angolok a Bayern összes lövésének is több mint felét kényszerítették bele blokkokba.

A cserék nem tudták alapjaiban megváltoztatni a játék képét, Müller gólja előtt például csak a Chelsea cserélt, de Malouda beállása is inkább Bertrand kifulladásának, mint valamilyen ördögi terv manifesztációjának volt köszönhető. A bajorok vezető gólja aztán feloldotta a patthelyzetet, Heynckes védekező (Müller helyett a kőszikla Van Buyten), Di Matteo támadó (Kalou helyett Torres) cserét lépett meg, de mire kirajzolódtak volna a változtatások lényegi következményei, jött Drogba gólja, és áthúzott minden edzői megfontolást.

Müller 47-szer kapott labdát, zömmel a jobbösszekötő helyén

A hosszabbítás már egy másik történet, Ribéry sérülése és Robben kihagyott meccslabdája lelkileg összetörte a Bayernt, és voltaképp a két edző is beletörődött a végeredménybe, jól mutatja ezt, hogy a 120 perces tusakodás ellenére egyikük sem használta ki harmadik változtatási lehetőségét. Ez utóbbit mondjuk így utólag már köszönhetjük az UEFA-nak is, a seregnyi eltiltás miatt egyszerűen mindkét oldalon elfogyott a pad, nem volt kiben bízni, nem volt hova változtatni már az utolsó tíz percre.

Napestig lehetne sorolni a taktikai okosságokat, Müller gólja előtti helyezkedésének tudatosságától kezdve Schweinsteiger és Kroos szerepének analizálásán át egészen Drogba tökéletes elszigeteléséig, de valahol felesleges: az ember egyre csak azt érzi, hogy ez a döntő most nem a mágnestáblán dőlt el, nagyon nem. Ha ugyanis a taktika dönt, akkor Müller a meccs hőse, a Bayern kihúzza 1-0-val, de ha mégsem, Robben tizenegyese akkor is bemegy, és indulhat a fieszta. Hogy nem így történt, a mögött lennie kell valami magasabb akaratnak, valami természetfeletti döntésnek, különben nehezen értelmezhető az egész.

A meccs embere középen. A kupát nyilván szívesebben emelgette volna... Fotó: AFP

Most persze lehet majd a törvényszerűségeket keresni a védekező-futball diadalában, és nem is feltétlenül ok nélkül, hiszen a Chelsea ezzel a filozófiával mégiscsak Európa két, a labdabirtoklás felsőbbrendűségét mindenki másnál jobban hirdető csapatát múlta felül. Sőt, ha végignézünk a világban, szinte mindenhol a reaktív futball ült a csúcsra, a Real Madrid megnyerte a spanyol bajnokságot, az Atléticó az Európa Ligát, a Dortmund mindent besöpört Németországban, a Chelsea pedig az FA-Kupát is elhódította.

Érdemes azonban várni kicsit, mielőtt világtrendnek kiáltjuk ki a betonvédelmek visszatértét, ugyanis még objektív szemmel is nyilvánvaló, hogy a Chelsea sikereiben a szerencsének hatalmas szerepet szánt a sors. Korántsem biztos, hogy a jövőben is ilyen közeli viszonyt ápol majd Fortuna a védekezést fetisizáló együttesekkel, sőt, hosszú távon valószínűbb, hogy a londoniak sikere épp a labdabirtoklás túlsúlyában bízó edzők és csapatok hatékonyságnövelésre irányuló változtatásait katalizálják majd.

Egy biztos, ez a döntő mindenkit megérintett.

Gondoljunk csak bele, Drogba, akinek addig jóformán helyzete sem volt, két perccel a vége előtt egyenlít, a Chelsea egyetlen szögletét gólra váltja, Robben tizenegyesét a hosszabbításban megfogja Cech, a végén pedig Németországban, német csapat ellen, a német B-közép oldalán lévő kapu előtt nyeri meg a tizenegyes-párbajt egy angol csapat. Szürreális, felfoghatatlan, utánozhatatlan.

Tényleg van, amit nem lehet pénzért megvenni.

Ugyanez képekben:


Már a tizenharmadik percre egyértelműsödtek a szerepek, a Bayern középső védői a félpályánál gyűjtötték össze a labdákat, Schweinsteiger és Kroos is mélyen a Chelsea térfelén. Lahm viszont alig lépi át a felezővonalat, Robben nagyon egyedül van a vonal mellett. Mata Schweinsteigert, Mikel Müllert követi le, egyébként a passzsávokat zárják a londoniak.

 


Vegytiszta 4-4-1-1-et nyom a Chelsea, Kalou nagyon mélyen leköveti középre Kroost, Mikel pedig ismét Müller kezét fogja. Lampard a passzsávra figyel, Mata Schweinsteigert felügyeli, de Drogba is saját térfelének közepén helyezkedik.

 


Így kettőzött a széleken a Chelsea: Kalou nagyon mélyen visszajön, Bosingwa pedig fél szemmel már a befelé cselre figyel. Ünnepnap van, mert Contento is a tizenhatos előterében.

 


A Chelsea támadásaiban nem sok veszély rejlett, hogy miért, az remekül leolvasható erről a meccsképről: mind a négy Bayern-védő a saját térfelén, így Drogba kénytelen a széle felé kimozogni. Eközben Matát mintaszerűen kettőzi le Schweinsteiger és Kroos, sőt még Müller is visszamozog Bertrand-nal.

 


Újabb életkép a Chelsea védekezéséből: a 4-4-1-1 továbbra is kőbe van vésve, csak Mikel lóg ki kissé a sorból, ő közvetlenül a védelem előtt őrjáratozik. Bertrand és Kalou nagyon szűken védekezik, Mata Kroos és Schweinsteiger között mozog, Lahm és Contento viszont az Istennek se megy fel a tizenhatos előterébe.

Összefoglaló a tizenegyespárbajjal

Bajnokok Ligája
Döntő
Bayern München-Chelsea 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - 11-esekkel: 3-4
München, Allianz Aréna, 62 500 néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
gólszerzők: Drogba (88.), illetve Müller (83.)
sárga lap: Cole (81.), David Luiz (86.), Drogba (93.), Torres (120.), illetve Schweinsteiger (2.)
 
Chelsea: Petr Cech - Jose Bosingwa, David Luiz, Gary Cahill, Ashley Cole - Frank Lampard, John Obi Mikel, Ryan Bertrand (Florent Malouda, 73.) - Salomon Kalou (Fernando Torres, 84.), Juan Mata - Didier Drogba
 
Bayern München: Manuel Neuer - Philipp Lahm, Jerome Boateng, Anatolij Timoscsuk, Diego Contento - Bastian Schweinsteiger, Toni Kroos - Franck Ribery (Ivica Olic, 97.), Arjen Robben, Thomas Müller (Daniel van Buyten, 86.) - Mario Gomez

 

megosztom