Jégkorong-vb

Lehet-e veretlenül vb-t nyerni?

  • Molnár Dávid

Utolsó napjához érkezett a svéd-finn közös rendezésű jégkorong-világbajnokság. A bronzmérkőzésen finn-cseh, míg a döntőben orosz-szlovák mérkőzést láthatnak a nézők, és a nagy kérdés az lesz, hogy az oroszok képesek lesznek-e hibátlanul abszolválni az idei világeseményt.

Valószínűleg nem sokan fogadtak arra a szlovák szurkolókon kívül, hogy az északi szomszédunk az idei vb-n egészen a döntőig menetel. Magát a tornát sem kezdték jól, két vereséggel a hátuk mögött még az is felmerült, hogy a negyeddöntő kivívása helyett akár a kínosnak mondható kiesés ellen kell küzdeniük, de a csoportkör hátralévő fordulóira végül összekapták magukat, és az utolsó napon a franciák ellen biztosították be helyüket a legjobb nyolc között.

A negyeddöntőkben aztán a kanadaiakkal kerültek össze, akik a csoportkör során már egyszer elverték a szlovákokat. Bár nem tűnt úgy, hogy sikerül majd bosszút állni ezért a vereségért, végül Ryan Getzlaf negatívan emlékezetes megmozdulásából következett emberelőnyből Michal Handzus révén a rendes játékidő vége előtt nem sokkal előnybe kerültek, amit már meg is tartottak a lefújásig.

Az elődöntőben a cseh-szlovák versengés újabb felvonására készülhettek a csapatok, és a kanadaiak kiverése és a csehek gyengébb játéka ellenére is esélytelenebbként vágtak neki a szlovákok az összecsapásnak. A találkozót végül Handzushoz hasonlóan egy másik veterán, Miroslav Satan döntötte el, aki duplázott, és egyszer emberhátrányból volt eredményes, amivel alaposan megfogta a cseheket.

2002 után kerültek a szlovákok ismét döntőbe a világbajnokságon, akkor pont Satan volt a csapatkapitánya az aranyérmes válogatottnak. Ebben az évben is rendkívüli érdemeket szerzett abban, hogy idáig jutott északi szomszédunk, és különösképp dicsérendőek az eddigi eredmények annak tükrében, hogy a szlovákok két legjobb játékosa, Marian Hossa és Marian Gaborik sem játszott a vb-n a csapatban. Hossa ugyebár egy súlyos agyrázkódást próbál meg kiheverni, míg Gaborik a New York Rangersszel menetel az NHL rájátszásában.

Az oroszok vb-szereplése koránt sem volt ilyen hullámzó és izgalmas. A Szbornaja konzisztens játékkal, és az MVP formában játszó Jevgenyij Malkin vezérletével mondhatni minden nehézség nélkül jutott a döntőbe. A csoportkörben a legnagyobb ellenfélnek kikiáltott társházigazda svédeket egy laza 7-3-mal józanították ki, aztán a negyeddöntőben a norvégok (5-2), majd a másik házigazda finnek (6-2) sem kerülték el a nagy pofont.

Természetesen már a vb kezdete előtt számolni kellett az orosz válogatottal, mint végső esélyessel, de senki sem számított arra, hogy ilyen könnyű lesz az útjuk a döntőig. Még a kritikusok azzal sem dobálózhatnak, hogy a negyeddöntőben a legkönnyebb ellenfelet kapták a norvégok személyében, hiszen a skandinávok rendkívül erős csatárteljesítménnyel rukkoltak elő a csoportkör végére, és Patrick Thoresen holtversenyben még mindig az első Malkinnal karöltve tizennyolc ponttal.

De még ha mégis beleesik az ember abba a hibába, hogy a norvégokat könnyű ellenfélnek kiáltja ki, akkor is fegyvertény marad az, hogy a két házigazda elleni mérkőzést 13-5-ös gólaránnyal teljesítették, ami több mint imponáló. Alexander Ovecskin és Alexander Szjomin hétközi érkezése sem bontotta meg a csoportkörben tetten érhető összhangot a csapaton belül, és így valóban az oroszok lettek a főesélyesei a tornának. Azonban minden együttesnek át kell vészelnie egy kisebbfajta hullámvölgyet az ilyen világeseményeken, és az orosz válogatott még adós ezzel, úgyhogy akármennyire is nekik áll a zászló, nem szabad biztosra menniük.

Ami a bronzmérkőzés párosítását illeti, a finnek valószínűleg nagyobb dolgokban reménykedtek az Egyesült Államok legyőzése után, de végül be kell érniük a harmadik vagy a negyedik hely valamelyikével. Szinte tökéletes párosítás lesz ez, hiszen két rapszodikusan teljesítő csapat fog játszani. Jellemző volt a társházigazdákra, hogy amikor rosszak voltak, akkor nagyon csúnya pofonba szaladtak bele – Egyesült Államok elleni 0-5, illetve az elődöntőben oroszoktól elszenvedett 2-6 –, de már csak a hazai közönség ereje is mellettük szól. Bár a címvédésre ezúttal nem tellett a finnek erejéből, visszatekintve fényesen csilloghat majd egy bronzérem is.

A csehek, ha lehet mondani csalódást keltően játszottak a vb-n, amit csak tetéztek azzal, hogy végül kiejtették a svédeket, kiváltva ezzel sok (hazai) drukker sopánkodását. Martin Erat érkezése jót tett a válogatottnak, viszont a vb egészét nézve örülhetnek, hogy a harmadik helyért játszhatnak, és függetlenül az eredménytől már sikerként könyvelhetik el az idei világbajnokságot. Ugyanakkor nem szabad beleesniük abba a hibába, hogy belenyugodnak ebbe az eredménybe, hiszen ha jövőre is hasonló felállásban állnak ki, előreláthatólag nem lesz még egyszer ekkora szerencséjük, hogy ilyen hullámzó teljesítménnyel is idáig jussanak.

Jégkorong-vb
Harmadik helyért
Finnország - Csehország kezdés: 15:00 TV: Sport1
   
Döntő
Oroszország - Szlovákia kezdés: 19:30 TV: Sport1