Bajnokok Ligája

A Chelsea felülírt minden szabályt, idegenben, büntetőpárbajban nyert BL-döntőt

megosztom

A Bayern München és a Chelsea előbbi hazai pályáján, a müncheni Allianz Arenában játszották a labdarúgó Bajnokok Ligája 2011-12-es kiírásának fináléját. A Kékek szinte végigbekkelték a mérkőzést, majd Müller vezető gólja után a rendes játékidő hajrájában Drogba gólt szerzett. Hosszabbítás után tizenegyespárbaj döntött, amiben a németek remegtek meg.

Inkább érdekes és feszült, mint kimondottan jó volt a meccs. Az első félidőben labda nélkül a Chelsea igyekezett fegyelmezetten védekezni, és minél több játékost a labda oldalára tömöríteni, de azért Robben, Ribéry és Müller összjátékaiból voltak lehetőségei a Bayern Münchennek. A legnagyobb Robbené volt a 21. percben, amikor Cech a kapufa segítségével tudott védeni.

A Chelsea nem kimondottan játszott kontrára - vagy nem tudott a hazaiak visszarendeződése miatt -, de többször is szépen fejlődött fel csapatként a támadásokhoz, amik közül azonban csak egy volt igazán szép és veszélyes, amikor sikerült több embert egyszerre a Bayern középpályásai mögé juttatni. Ekkor, a 37. percben Kalou lőtt veszélyesen, de Neuer védeni tudott.

A Chelsea játékosai örülnek, miután a Bayern München ellen megnyerték a Bajnokok Ligája döntőjét az Allianz Arenában 2012-ben.

A szünet után nagyon leült a találkozó, a müncheniek egy ideig több területet adtak a vendégeknek, de később teljesen beszorították őket. A Kékek védelme ugyanakkor ugyanolyan jól zárt, mint az elődöntőben, a németek pedig ötlettelenül tologatták a labdát. Próbálkoztak átlövésekkel és beadásokkal is, de azok általában pontatlanok voltak, illetve a Chelsea-védők remekül blokkoltak.

Már nagyon érett a hosszabbítás, amikor a 83. percben egy bal oldali beadásnál Müller el tudott válni a hosszú oldalon Cole-tól, és kissé esetlenül a földre fejelt, de a labda Cech felett a lécre, onnan a kapuba pattant. (1-0)

A Bayern védelme azonban nem zárt hibátlanul a hajrában, Drogba megvillantotta a klasszisát, csapata második szögleténél remekül érkezett a rövidre, és védhetetlenül a kapuba fejelt. (1-1)

Nem dőlt tehát el a mérkőzés a rendes játékidőben, de könnyen eldőlhetett volna a hosszabbítás legelején. Drogba bután belerúgott Ribérybe a tizenhatoson belül, így büntetőhöz juttatta a Bayernt. Azt azonban Robben nagyon rosszul lőtte, Cech pedig eltalálta az oldalt, és védeni tudott.

A folytatás ugyanazt a játékot hozta, amit a második félidő. A Bayernnél volt a labda, a Chelsea védekezett, helyzetek gyakorlatilag nem voltak.

Jöhettek tehát a tizenegyesek, ahol rögtön az első körben hibázott Mata. A német csapat tagjai az első három körben hibátlanok voltak, de Olic a negyedik tizenegyest elrontotta. Majd a müncheniek legjobbját, az egész meccset végigrobotoló Schweinsteigert is elhagyta a szerencse, kimaradt a tizenegyese.

Utolsóként pedig érkezett Drogba, aki másodszor is hős lett, belőtte a maga büntetőjét, és a klub történetében először BL-győztest csinált a Chelsea-ből.

Összefoglaló a tizenegyespárbajjal

Bajnokok Ligája
Döntő
Bayern München-Chelsea 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - 11-esekkel: 3-4
München, Allianz Aréna, 62 500 néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
gólszerzők: Drogba (88.), illetve Müller (83.)
sárga lap: Cole (81.), David Luiz (86.), Drogba (93.), Torres (120.), illetve Schweinsteiger (2.)
 
Chelsea: Petr Cech - Jose Bosingwa, David Luiz, Gary Cahill, Ashley Cole - Frank Lampard, John Obi Mikel, Ryan Bertrand (Florent Malouda, 73.) - Salomon Kalou (Fernando Torres, 84.), Juan Mata - Didier Drogba
 
Bayern München: Manuel Neuer - Philipp Lahm, Jerome Boateng, Anatolij Timoscsuk, Diego Contento - Bastian Schweinsteiger, Toni Kroos - Franck Ribery (Ivica Olic, 97.), Arjen Robben, Thomas Müller (Daniel van Buyten, 86.) - Mario Gomez

 

Bajnokok Ligája
A Chelsea útja a győzelemig
E csoport:
Chelsea-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (0-0)
Valencia (spanyol)-Chelsea 1-1 (0-0)
Chelsea-Racing Genk (belga) 5-0 (4-0)
Racing Genk-Chelsea 1-1 (0-1)
Bayer Leverkusen-Chelsea 2-1 (0-0)
Chelsea-Valencia 3-0 (2-0)
 
A csoport végeredménye: 1. Chelsea 11 pont, 2. Bayer Leverkusen 10, 3. Valencia 8, 4. Genk 3
 
nyolcaddöntő:
Napoli (olasz)-Chelsea 3-1 (2-1)
Chelsea-Napoli 4-1 (1-0, 3-1, 4-1)
Továbbjutott a Chelsea 5-4-es összesítéssel.
 
negyeddöntő:
Benfica (portugál)-Chelsea 0-1 (0-0)
Chelsea-Benfica 2-1 (1-0)
Továbbjutott a Chelsea kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
 
elődöntő:
Chelsea-FC Barcelona (spanyol) 1-0 (1-0)
FC Barcelona-Chelsea 2-2 (2-1)
Továbbjutott a Chelsea 3-2-es összesítéssel.
 
döntő:
Bayern München-Chelsea 1-1, 11-esekkel: 3-4

Élő közvetítésünk

Drogbára került az utolsó lövés terhe, belőtte higgadtan a jobb alsóba, a Bajnokok Ligája 2011-12-es kiírásának győztese az angol Chelsea FC!!! 3-4

A meccset végigküzdő Schweinsteiger elfáradt, Cech beleért, a kapufáról jött ki a labda. 3-3

Cole lőtt a Chelsea-ből, bevágta a kapu bal oldalába. 3-3

Olic volt a Bayern negyedik lövője, Cech negyedszer már nem csak az irányt érezte, védett is. 3-2

Lampard erőből középre a léc alá. 3-2 három befejezett kör után.

Manuel Neuer, a Bayern kapusa is vállalt egyet, nem volt kimondottan jó lövés, Cech ott is volt, de megint nem ért oda. 3-1

David Luiz volt a Chelsea második lövője, 15 méteres nekifutás után bevágta. 2-1

Gomez keményen a bal alsóba, Cech megint ott volt, de nem ért oda. 2-0

Mata jött a Chelsea-től, a bal oldalra lőtt laposan, Neuer védett. Hasonló volt Robben kihagyott tizenegyeséhez. 1-0

Lahm balra emelt, Cech beleért, de bement. 1-0

A Bayern kezdi a tizenegyesrúgásokat, Lahm az első.

A játékvezető lefújta a hosszabbítást, jön a büntetőpárbaj.

120. perc: Torres megkerülte volna Contetntót, nem sikerült neki, felborította. Sárgát kapott reklamálásért.

A Bayern birtokolja a labdát, de nincs helyzet. Érik a tizenegyespárbaj. Igaz, a 80. perc körül is azt mondtuk, hogy nem lesz gól...

115. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Bayern 30 méterre a Chelsea kapujától, kissé a jobb oldalról. Robben valahova az ötös és a kapu közé, Cech könnyedén lehúzta.

113. perc: Robben cselezett befelé, de nem tudott ráfeszteni a lövésre, így kikanyarodott a labdája.

112. perc: Lahm bejutott a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, Gomez elé passzolt becsúszva, de Cahill bevetődve mentett, majd David Luiz szögletre vágta a labdát. Cahill görcsöt kapott, de folytatja.

111. perc: Schweinsteiger erőszakos labdaszerzése után Olic balról középre lőtt (beadott?) Cech könnyedén fogta a labdát.

108. perc: Egy szöglet utáni rossz felszabadítást követően Lahm jobbról a hosszúra ívelt, onnan Olic középre belsőzött, de van Buyten erre nem számított, így elment a labda keresztbe a kapu előtt.

106. perc: Az utolsó 15 percet a Chelsea kezdte.

105. perc: A hosszabbítás első félidejében egy perc a ráadás, ami Kroos szöglettel felérő bal oldali szabadrúgásával ért véget. A középpályás a hosszúra ívelt, Drogba tisztázott, a játékvezető pedig hármat sípolt.

104. perc: Torres jobbról szépen adott be, Drogba elől mentett van Buyten fejjel.

A Bayern megpróbált hasonló fölényt kialakítani, mint a második félidőben szinte végig, de már fáradnak a Bajorok, így az utóbbi percekben a Chelsea is meg tudta tartani a labdát. A játék leginkább a mezőnyben zajlott.

97. perc: CSERE - Ribéry nem tudja folytatni, Olic állt be helyette.

95. perc: Petr Cech kivédte! Robben a bal oldalra lőtt, a Chelsea kapusa viszont odaért, és védett. Rossz tizenegyes volt.

94. perc: A már régóta fáradtnak tűnő Ribéry görcsöt kapott, nem biztos, hogy folytatja.

93. perc: TIZENEGYES! Drogba buta módon belerúgott Ribéry sarkába, jogos büntetőhöz jutott a Bayern. Drogba sárgát kapott.

92. perc: Torres ment fel a labdával a jobb oldalon, megtartotta három védő között, középre passzolt, ott Mata Lampard elé sarkazott, akinek a lövését blokkolták.

91. perc: A Bayern München kezdte a hosszabbítást.

A második félidőben visszaesett a tempó, a Bayern München egy ideig több területet adott a Chelsea-nek, de később teljesen beszorította a vendégcsapatot. A Kékek védelme ugyanakkor ugyanolyan jól zárt, mint az elődöntőben, a németek pedig ötlettelenül tologatták a labdát. Próbálkoztak átlövésekkel és beadásokkal is, de azok általában pontatlanok voltak, illetve a Chelsea-védők remekül blokkoltak. Egyszer tudott Müller elválni Cole-tól, akkor egy esetlen mozdulattal meg is szerezte a vezetést, de Drogba megvillantott a klasszisát, és egyenlített.

Vége a rendes játékidőnek, a Chelsea fölényben volt, de nem sújtott le újra a Bayernre '99 átka, jön a hosszabbítás.

90+5. perc: Drogba magasan a nézőtérre lőtte a szabadrúgást.

90+3. perc: Ribéry felborította Matát, szabadrúgás 26 méterre a Bayern kapujától.

90. perc: 3 perc ráadás, közben Robben lövése pattant a blokkról szögletre.

89. perc: GÓÓÓÓÓL!!! A Chelsea második szögleténél Drogba érkezett a rövid oldalra, és védhetetlenül fejelt a kapuba. 1-1

86. perc: CSERE - A gólszerző Müller helyére van Buyten állt be a Bayernbe. David Luiz sárgát kapott.

84. perc: CSERE - Di Matteo azonnal reagált, Kalou helyett Torrest küldte be.

83. perc: GÓÓÓÓÓL!!! Ezúttal Kroos adott be balról, megint Müller érkezett, a földre fejelt, de pont át tudott pattani a labda Cech fölött a lécet érintve, és a hálóban kötött ki. 1-0

>

82. perc: Robben balról adott be, Müller érkezett, kapura fejelt, Cech könnyen védett.

81. perc: Cole kapta a meccs második sárgáját, Müller lábát húzta ki.

Kezdődik a rendes játékidő hajrája, eléggé egysíkú meccs lett ebből a BL-döntőből, és egyáltalán nincs benne a győztes gól a játékban.

78. perc: Ribéry esett-kelt a bal szélen a labdával, a játékszer valahogy Müller elé került, aki a kapu elől méterekkel mellé lőtt.

16 szögletnél jár a Bayern, gyakorlatilag mind veszélytelen volt.

76. perc: Ribéry szépen ment el a tizenhatoson belül a jobb oldalon, de odaértek a védők, szögletre mentettek.

75. perc: Kontrát vezetett a Bayern, Cahill bedobásra mentett Gomez elől.

74. perc: Malouda beadását Neuer rosszul ütötte, pont Drogba elé, de ő rosszul találta el a labdát, így a kapus könnyen védett.

73. perc: CSERE - Malouda állt be Bertrand helyett a Chelsea-be.

73. perc: Drogba lerázta Timoscsukot a bal szélen, középre passzolt, Kalou elől Contento mentett szögletre.

72. perc: Bosingwa jobbról adott be, Timoscsuk Kalou elől mentett fejjel, majd az újabb beadást Neuer húzta le.

70. perc: Robben ezúttal jól passzolt jobbról a tizenhatos előtt érkező Kroos elé, de a középpályás lövését blokkolták.

Állóháború az elmúlt percekben, Robben, Müller, Lahm, Schweinsteiger, Kroos, Ribéry és Contento tologatják a Chelsea tizenhatosa körül a labdát, de ötlettelenül és lassan. Egyszer-egyszer egyikük megpróbálkozott beindulni, de a védők ezeket könnyen kezelték.

67. perc: Egy szögletet Cech nagyon röviden ütött ki, de Müller lövési kísérletét blokkolták.

64. perc: Ribéry ezúttal elvállalta a lövést, de nagyon rosszul, laposan a kapu mellé gurított. Fáradni látszik a francia.

63. perc: Schweinsteiger jobbról adott be, Cech könnyedén szerezte meg, majd Ribéry balról középre cselezett, de nem lőtt, hanem rosszul passzolt Gomezhez.

A Bayern támadásai kimondottan lassúvá váltak az utóbbi időben, labdaszerzés után sem indulnak lendületesen előre. Ezzel azonban eddig mindig megvolt a Chelsea-nek a lehetőség a kényelmes visszazárásra, csak Robben előbbi lövése volt veszélyes, de Cole arra is odaért.

59. perc: Egy lecsorgó labdából Gomez kapu felé fordult, a középre futó Robbenhez passzolt, akinek a lövését Cole blokkolta.

A Bayern München egyelőre több teret enged a Chelsea-nek, mint az első félidőben, de a Kékek ezzel eddig gyakorlatilag semmit nem kezdtek. A színvonal egyelőre az első 45 percé alatt van, az utóbbi percekben kimondottan sok volt az apró szabálytalanság.

56. perc: Kroos távolról lőtt, csúnyán a nézőtérre.

54. perc: Lesgól - Müller elment a bal oldalon, Robbenhez passzolt, akinek a lövése elakadt a védőkben, Ribéry elé pattant a labda, aki a kapuba lőtt, az asszisztens szerint lesről. Határeset volt.

53. perc: Lahm a félpályánál szerzett labdával lendületesen ment előre, a lábak között Gomezhez gyötörte a játékszert, de a csatár hasra esett, és kipattant a labda.

50. perc: Drogba 40 méterre a kaputól lefordult Timoscsukról, egyből lőtt, kapu mellé.

48. perc: David Luiz katasztrofálisan lépett ki, Robben elment a jobb szélen, de Cole mentette a beadását, majd Kroos átlövése után pattant szögletre a labda.

46. perc: Contento labdaszerzése után Ribéry adott be balról, David Luiz mentett, Ribéryről pattant ki a labda.

46. perc: A Bayern München kezdte a második félidőt.

Az első játékrész összefoglalója

Az első félidőben inkább érdekes és feszült, mint kimondottan jó volt a meccs. Labda nélkül a Chelsea igyekezett fegyelmezetten védekezni, és minél több játékost a labda oldalára tömöríteni, de azért Robben, Ribéry és Müller összjátékaiból voltak lehetőségei a Bayern Münchennek. Eddig azonban sem ők, sem pedig Gomez nem voltak igazán élesek, alig találtak kaput. Igaz, egyszer Cech csak a kapufa segítségével tudott védeni, azaz a legnagyobb helyzet a Bajoroké volt. A Chelsea nem kimondottan játszott kontrára - vagy nem tudott a hazaiak visszarendeződése miatt -, de többször is szépen fejlődött fel csapatként a támadásokhoz, amik közül azonban csak egy volt igazán szép és veszélyes, amikor sikerült több embert egyszerre a Bayern középpályásai mögé juttatni.

Kimondottan sok helyzet tehát nem volt, a müncheniek közelebb álltak a gólszerzéshez. A lehetőségeiket azonban ki kell használniuk, igaz, Mario Gomez kimondottan a hajrák embere, a győztes gól pedig most is benne van.

Nem történt említésre méltó esemény az elmúlt percekben, vége az első félidőnek.

45. perc: 1 perc lesz a hosszabbítás.

42. perc: Gyenge Chelsea-támadás után Bayern-kontra következett, a jobb oldalon Robben passzolt Müllerhez, ő középre sarkazott, ott Gomez átvette a labdát, és ballal középről a kapu fölé lőtt.

40. perc: Timoscsuk távoli lövésébe Gomez beletette a lábát, kapu mellé pattant a labda.

39. perc: Gomez ollózni próbált, a védőről Robben elé pattant a labda, ő Ribéryhez tette ki a bal szélre, a francia szörnyen lőtt, de Gomeznek így jó lehetett volna a hosszún, csak épp messze pattant tőle a játékszer.

37. perc: Fantasztikus Chelsea-támadás! Bertrand Drogbához lőtt balról, ő Lampard elé sarkazott, aki Kalou elé passzolt jobbra, ő pedig a bal alsóra lőtt, de Neuer odaért.

36. perc: Contento a bal szélről ívelt be, Müller egyedül érkezett a tizenhatosnál középen, de a kapu mellé lőtt. Válaszul Lampard Drogbát indította, de a Bayern-védők közös erővel mentettek az elefántcsontparti elől.

35. perc: Ribéry befelé húzott balról, majd laposan jócskán a rövid alsó mellé lőtt.

34. perc: Mata kapu fölé lőtte a szabadrúgást.

33. perc: Boateng felrúgta Cahillt a Bayern tizenhatosa előtt, ígéretes szabadrúgás.

32. perc: Jobb oldali beadás után Müller elől Cahill mentett, Robben pedig eltörte a labdát, Cech könnyen védett.

30. perc: Mata passzából Bertrand indult volna meg a bal oldalon, de Lahm tanítani való módon megállította.

29. perc: Robben a sorfalba lőtte az ígéretes szabadrúgást.

28. perc: Müller 22-24 méterre, kissé a jobb oldalon, a tizenhatos előtt borult fel Luiz mellett, szabadrúgás.

A Bayern mostanra egyértelműen irányítja a meccset, annak ellenére, hogy a szélekre igyekszik figyelni a Chelsea, Bosingwa mellett Ribéry, Robben és Müller is virgonckodik. Ebből azonban eddig csak egy nagy helyzet alakult ki, azt Cech mázlival védte.

21. perc: Robben a bal oldalon tűnt fel, meg is kapta a labdát a tizenhatoson belül Ribérytől, Cech-ről a kapufára pattant a lövése, Bertrand pedig szögletre vágta.

19. perc: Bedobáshoz jutott a Bayern, amiből Gomez átverte Cahilt, de lőni nem tudott, majd Bosingwa szörnyű mozdulattal szögletre "mentett".

18. perc: Müller lapos beadása után szögletre mentettek Ribéry elől, majd a sarokrúgás után újabb szögletre Robben elől.

16. perc: Mikel kezére pattant a labda a mezőnyben egy Bayern-kényszerítőnél, szándékosság abszolút nem volt benne, így a játékvezető jól tette, hogy továbbengedte a játékot.

14. perc: Kroos tekert be balról, Gomez fejelni próbált, de inkább a válláról pattant ki a labda.

Az eddigiek alapján a Chelsea hasonló fegyelemmel védekezik, mint a Barcelona elleni elődöntő-meccseken, a széleket igyekeznek lezárni, ugyanakkor egyelőre igyekeznek magasabban tartani a védelmi vonalat, a labdával pedig bátran indul előre az egész csapat. A Bayern keresi a réseket a kék falon, de egyelőre sok volt a pontatlanság, így csak a két lapos távoli lövésüket említhetjük.

8. perc: Egy rossz Drogba-, majd Kalou-beadás, egy még rosszabb Robben-lövés, lendületesen kezdtek a csapatok, és bár a Chelsea behúzódott, amikor nem volt nála a labda, gyorsan támadásba lendült, amikor lehetett, így remélhetőleg lesznek helyzetek mindkét oldalon.

5. perc: A sarokrúgás után nem tudtak felszabadítani a Kékek, Kroos lőtt távolról, laposan a jobb alsó mellé.

4. perc: Schweinsteiger ezúttal egy lövéssel villant, 18-ról próbálkozott, Cahill belevetődött, szöglet lett.

2. perc: Schweinsteiger máris sárgát kapott, egyértelműen szándékosan kezezett a középpályán.

1. perc: A Chelsea kezdett, de a Bayerné lett az első szabadrúgás, miután Cole felrúgta Kroost saját csapata térfelén. A szabadrúgás nem volt veszélyes.

A Bayern München szurkolóinak élőképe a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-döntő előtt 2012-ben.

20:44 - Mindkét csapatban vannak eltiltottak, mindkét oldalon védekező játékosok hiányoznak. Ennek ellenére meglepő, hogy a Chelsea-be bekerült a 22 éves Ryan Bertrand, aki BL-meccsen még nem játszott, és a szezonban összesen 13-szor volt eddig kezdő.

20:42 - A Chelsea a Leverkusen, a Valencia és a Genk előtt nyert az E csoportban. A tavaszi félévben 3-1-re kikapott a Napolitól, majd hazai pályán hosszabbításos mérkőzésen 4-1-gyel harcolta ki a továbbjutást. A negyeddöntőben kettős győzelmet arattak a Kékek a Benfica ellen, az elődöntőben pedig otthon 1-0-ra legyőzték a címvédő Barcelonát, idegenben pedig 2-2-re végeztek a katalánokkal.

20:40 - A Bayern München az idei BL-kiírás A csoportját nyerte meg ősszel a Napoli, a Manchester City és a Villarreal előtt, majd tavasszal kettős győzelmet arattak a Basel ellen, az Olympique Marseille ellen, végül az elődöntőben a Real Madridot otthon - azaz a mostani helyszínen - legyőzte 2-1-re, ugyanennyire kikapott tőle a Bernabéuban, és tizenegyesekkel búcsúztatta.

Bajnokok Ligája
Döntő
Bayern München-Chelsea
München, Allianz Arena, Vezeti: Pedro Garcia Proenca (portugál)
Bayern München: Manuel Neuer - Philipp Lahm, Jerome Boateng, Anatolij Timoscsuk, Diego Contento - Bastian Schweinsteiger, Toni Kroos - Franck Ribéry (Ivica Olic, 97.), Arjen Robben, Thomas Müller (Daniel van Buyten, 86.) - Mario Gomez
Vezetőedző: Jupp Heynckes
Chelsea: Petr Cech - Jose Bosingwa, David Luiz, Gary Cahill, Ashley Cole - Frank Lampard, John Obi Mikel, Ryan Bertrand (Florent Malouda, 73.) - Salomon Kalou (Fernando Torres, 84.), Juan Mata - Didier Drogba
Megbízott menedzser: Roberto Di Matteo

 

megosztom