Evezés

Négy magyar egység harcol Luzernben az olimpiáért

  • MTI

Négy magyar egység próbál szerencsét vasárnaptól szerdáig Luzernben, az evezősök utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén. Közülük a Hirling Zsolt, Varga Tamás duónak van a legnagyobb esélye a kvótaszerzésre.

A hazai evezősök közül eddig csak a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harcolta ki - még a tavalyi, bledi világbajnokságon - a londoni indulás jogát. Hozzájuk csatlakoznának most a könnyűsúlyú kétpár korábbi világ- és Európa-bajnokai, Varga és Hirling, akik hosszú szünet után ültek össze ismét. Borítékolható, hogy nem lesz könnyű dolguk, a svájci regattán ugyanis ebben a számban csak az első két hely ér ötkarikás indulási jogot.

Székely Balázs szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy ebben az egységben bízik a leginkább a kvótaszerzést illetően, a többieknek nagy bravúr kellene a sikerhez. Vasárnap az előfutamokkal rajtol a verseny, hétfőn a reményfutamokat, kedden pedig a középdöntőket és néhány szám fináléját rendezik. A fennmaradó döntőket (így például a férfi könnyűsúlyú kétpár fináléját is) a szerdai zárónapon bonyolítják le.

A luzerni evezős Világkupán induló magyar egységek
férfi könnyűsúlyú kétpár: Hirling Zsolt, Varga Tamás - az első két hely ér indulási jogot
férfi négypár: Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz - az első két hely ér indulási jogot
férfi egypár: Galambos Péter - az első három hely ér indulási jogot
női kétpár: Szabó Katalin, Gyimes Krisztina - az első két hely ér indulási jogot