NHL

Nem tudott ellépni a Rangers

  • Molnár Dávid

Harmadszor sem sikerült 2-0-s előnyre szert tennie a Rangersnek az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) idei rájátszásában. A hazaiak a második harmadban fordítottak, azonban a New Jersey lőtte a találkozó utolsó két gólját, amivel nyertek 3-2-re.

Néha az emberelőny sem elég

Az idei playoffban immáron harmadszor vágott neki úgy második mérkőzésnek a New York Rangers, hogy 2-0-s előny birtokába jusson, de a főcsoportdöntőben sem sikerült ezt kiharcolniuk a Parkőröknek. A New Jersey Devils okulva az első meccs eseményeiből ezúttal már többet hagyatkozott a védőire, és azok lövései meg is hozták gyümölcsüket, hiszen háromszor is sikerült túljuttatniuk a játékszert Henrik Lundqviston.

A mérkőzést az első találkozóhoz hasonlóan a vendégek kezdték nagyobb energiával, de a Rangers védők blokktengerén, illetve Henrik Lundqviston túl sokáig nem tudtak átjutni a Devils csatárok. A harmad közepén aztán emberelőnybe kerültek az Ördögök, és végül addig mozgatták a korongot, mígnem Ilja Kovalcsuk előtt tiszta helyzet adódott, és nem is késlekedett annak kihasználásával. Az orosz szupersztárnak ez volt a negyedik emberfórban esett találata a playoffban, amivel a lista élére állt.

Az egygólos hátrány nem igazán ösztökélte arra a Rangers játékosait, hogy még a harmad előtt egyenlítsenek, és a folytatásban is inkább a Devils akarata érvényesült, egészen a dudaszóig. A szünetben John Tortorella elbeszélgetett a fiaival, és a második játékrészre már ugyanazzal az erővel és lelkesedéssel jöttek ki, mint egy harmaddal korábban az Ördögök tették.

A Rangers rögtön emberelőnybe is került, és bár úgy tűnt, hogy a Devils agresszív védekezése és Martin Brodeur fantasztikus védése - elfekve, csupán reflexből felemelve a jobb lábát hárított nagyot - megelőzi a hazai találatot, a szerencse azonban a hazaiak pártjára állt. Marc Staal lövését Bryce Salvador ugyan blokkolta, ám a palánkra vágódó korong úgy pattant vissza Martin Brodeur lábára, hogy onnan becsorgott a kapuba. A találat, bár kellett hozzá Fortuna kegye, teljesen megérdemelt volt a Rangers részéről, ugyanis a harmad első hat percében lövést sem engedtek a vendégeknek.

A 34. percben felrobbant a Madison Square Garden közönsége, bár eléggé megváratta magát az újabb örömforrás. Travis Zajacet küldték ki ugyanis a bírók, viszont a büntetőfülke ajtaja nem akart kinyílni, és több percen keresztül kellett vele ügyködni, mire egy varázsszóra ki nem tárult. Végül a kanadai centernek nem kellett megtapasztalnia a bezártság érzését, mivel a Rangers az első góljához hasonlóan az emberelőny végén talált be, szinte azonos szögből: ezúttal Chris Kreider takart, aki az utolsó pillanatokban belekapott Anton Stralman lövésébe, a pakk pedig megtalálta az utat a kapu belsejébe.

Az előny birtokában kiengedte az irányítást a Rangers, és a hátralévő időszak ismét a Devilsről szólt. A vendégek tisztában voltak vele, hogy mekkora lendületet adhatna az, ha még a játékrész vége előtt kiegyenlítenek, és végül ezt sikerült is összehoznia a negyedik sornak. Bryce Salvador eresztett el egy lövést a kapu felé, amibe Ryan Carter mesterien ért bele, és még Henrik Lundqvist gyors reflexei sem mentették meg a góltól.

A harmadik harmad ugyanazzal kecsegtetett így, mint két nappal korábban - az, aki a következő találatot jegyzi, nagy valószínűséggel nyerni fog. Ezúttal a Devils döntött, az első találkozóhoz hasonlóan már a harmad elején megszületett a későbbi győztes gól, ami a meccs krónikájához hűen szintén beleérintős találat volt. Az előkészítő most a Marek Zidlicky helyén strázsáló Adam Henrique volt, a végrehajtó pedig David Clarkson, aki még pont időben eresztette lejjebb az ütőjét, hogy belekapjon a löketbe.

A Rangersön az sem segített a folytatásban, hogy John Tortorella megorrolt Marian Gaborik gyenge játékára a palánk mellett, és csak a harmad közepén lépett először jégre a záró játékrészben. A hazaiak próbálkoztak, a meccs végére le is hozták Lundqvistot, de nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kialakítani, így újabb második összecsapást buktak el. David Clarkson harmadik győztes találatát jegyezte a playoffban, és neki köszönhetően a Devils elvette a pályaelőnyt a Rangerstől. A párharc szombaton, magyar idő szerint este 7-kor folytatódik 1-1-es állásról.