Vízilabda

Bajnokokkal erősített a Szolnok

  • MTI

Az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert, illetve a világ- és Európa-bajnok szerb Milan Alekszics is a Szolnok vízilabdacsapatát erősíti a következő szezonban.

Az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert, illetve a világ- és Európa-bajnok szerb Milan Alekszics is aláírt Szolnokra.

A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP szerdai sajtótájékoztatóján Kovács István szakmai igazgató elmondta, hogy négy új játékos érkezik az együtteshez. Az Egertől szerződtetett Hosnyánszky, illetve az eddig a szerb Partizan Beogradnál szerepelt Alekszics mellett náluk folytatja pályafutását a Vasastól igazolt Vörös Viktor, illetve a Honvédból Lévai Márton. Előbbi két játékos két, míg utóbbi kettő egy évre kötelezte el magát.

Az együttestől Regős Áron, Komlósi Péter, Süveges Máté és Gárdonyi András távozik. A szponzori háttér és a szakmai stáb ugyanakkor változatlan marad. Továbbra is Kovács István, a román válogatott szövetségi kapitánya látja el a szakmai igazgatói feladatokat, azonban a londoni ötkarikás játékokat követően már "teljes mellszélességgel" a Tisza-parti alakulatot segíti majd. A vezetőedző a továbbiakban is ifj. Cseh Sándor, a kapusedző pedig Kósz Zoltán.

A szakmai igazgató szólt arról is, hogy az új játékosokkal, illetve három fiatallal kiegészülve teljessé vált a keret Szolnokon, ahol a következő szezonban a magyar bajnokságban és a kupában is céljuk a legjobb négy közé kerülés. Lehetőség szerint azonban mindkét sorozatban szeretnék a döntőig verekedni magukat – fogalmazott.

Mohi Zoltán ügyvezető igazgató az MTI kérdésére válaszolva utalt rá, amennyiben lehetőségük nyílik, az új évadban is szívesen szerepelnének a nemzetközi kupák valamelyikében. A csapat egyébként július végén kezdi meg a felkészülést, az olimpián szereplő játékosok szeptemberben csatlakoznak a többiekhez.

A Szolnok a magyar bajnokság 2011/2012-es szezonjában a hatodik helyen végzett.