Női kézilabda BL

Visszavonul a győriek végzetét okozó Popovics

  • VNA
megosztom

Hat Bajnokok Ligája győzelem után Bojana Popovics úgy döntött, hogy befejezi pályafutását - igaz Londonba még eljutna a montenegrói válogatott tagjaként.

A Győr elleni megnyert Bajnokok Ligája döntő után a Buducsnoszt Podgorica sztárja, Bojana Popovics megerősítette, hogy ez volt karrierje utolsó profi szezonja. Az immáron három klubbal (Slagelse és Viborg volt a korábbi két sikercsapata) is BL-t (összesen hatot) nyerő Popovics számára ugyanakkor még nem ért véget a szezon, hiszen a montenegrói nemzeti válogatott színeiben szeretne eljutni a londoni olimpiára. Ehhez pedig a hamarosan kezdődő olimpiai pótselejtezős tornát kellene sikerrel megvívniuk. A montenegrói csapat a május 25-27 között Franciaországban sorra kerülő négyes tornán a házigazdák mellett Románia és Japán ellen harcolhat az olimpiai részvételért.

Bojana Popovics ünnepel a Győri Audi ETO elleni mérkőzésen a Podgorica játékosaként a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében 2012-ben.

"Eleget beszélgettem és egyeztettem a pályafutásom végéről. Most már tényleg itt az ideje annak, hogy befejezzem a játékot, ez a lehető legjobb pillanat most erre. Az elmúlt évtizedben 7-8 jelentős trófeát nyertem, így nincs igazán miért maradnom már. Itt az ideje annak, hogy olyan csapatok is nyerjenek trófeát, amelyek évről-évre nagy összegeket invesztálnak a csapatukba. Végig nagyon sikeres és boldog pályafutásom volt, a győzelmek pedig rendre elkísértek a csapataimnál" - nyilatkozta az idén a Podgoricát sikerre vezető Popovics a Balkan-Handball.com oldalnak.

Popovics a Győr elleni finálé első veszprémi találkozóján 14 gólt szerzett, a podgoricai visszavágón pedig három góllal segítette csapatát története első BL-győzelméhez. 

 

 

 

megosztom