NHL

Henrik Lundqvist lehúzta a rolót a Devils ellen

  • Molnár Dávid

Elkezdődtek a keleti főcsoport döntőinek is a küzdelmei a New York Rangers és a New Jersey Devils között az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában. Az első mérkőzésen egy csodás harmadik harmadnak köszönhetően 3-0-ra nyert a hazai együttes, és 1-0-s előnyre tett szert a párharcban.

Fiatalos lendület

Az 1994-es konferencia finálé újrajátszásának első felvonása a hazai pályán játszó New York Rangersnek kedvezett, annak ellenére, hogy csupán másfél napjuk adatott arra, hogy kipihenjék a szombati hetedik mérkőzés fáradalmait. Ez azonban bőven elég volt a Rangers játékosok számára, akik kitartottak az eddig sikert hozó recept mellett: blokkoltak, blokkoltak és blokkoltak.

A New Jersey Devils a már Flyers ellen is jól működő agresszív letámadással igyekezett megfojtani a hazaiak védőit, de hiába csentek el pár korongot tőlük, Ryan McDonagh és társai rendre visszasiettek időben korrigálni a hibáikat. Az első harmadban két szóló helyzet is adódott előbb Zach Parisé, majd Ilja Kovalcsuk előtt, de a fáradhatatlan McDonagh hathatós közreműködésével csak kiszorított helyzetből voltak képesek lőni a Devils csatárok, amit Henrik Lundqvist könnyedén hárított.

A második harmadra a Devils előtt több lehetőség is adódott, hogy megszerezze a vezetést, és meglepetésre pont emberhátrányban veszélyeztettek leginkább az Ördögök. Bár ez nem is mondható igazán furának, elvégre a Devils emberhátrányos játékosai lőtték a legtöbb gólt az alapszakaszban megfogyatkozott létszám mellett. Lundqvist azonban hozta megszokott formáját, és nem engedte, hogy hátrányba kerüljön a csapata.

A záró játékrészre már érződött, hogy aki a következő gólt szerzi, az valószínűleg meg is nyerni majd a mérkőzést. A harmad elején pedig végre a gólduda is megszólalt: a playoffra szerződéssel megkínált újonc, Chris Kreider csapott le egy belőtt korongra a Devils zónáján belül, majd kivárt, és a cserepadról érkező Dan Girardinak passzolt vissza, aki a kék vonalról bebombázta a pakkot Martin Brodeur kapujába.

A gól jót tett a találkozónak: míg a Devils megpróbált kiegyenlíteni, addig a Rangers veszélyes kontrákkal borzolta a vendég szurkolók kedélyeit. Azonban hiába próbálkozott a Devils, a lövési kísérleteik jó része elhalt a blokkoló Rangers játékosokban vagy Lundqvistben.

Egy durva palánkra lökés után a Rangers emberelőnybe került, és bár addig nem sok mindent tudtak felmutatni, ezt végül sikerült gólra váltaniuk. Az első találat előkészítője, Kreider ezúttal a végrehajtó szerepét töltötte be, és Martin Brodeur testközelből tapasztalhatta meg, hogy milyen csuklója is van a fiatal Rangers csatárnak. A Madison Square Garden közönsége ezt követően rá is kezdett a "Marty-Marty-Marty" rigmusra, ezzel próbálva bemászni a legendás kapus fejébe, de Brodeurre ez nem igazán volt hatással.

Talán a mezőnyjátékosokra annál inkább, akik a hátralévő időben sem tudták áttuszkolni a játékszert Lundqviston. Az utolsó percekre megpróbálkoztak a kapus lehozatalával, de ez csak újabb Rangers találatot szült, így végül a hazaiak 3-0-ra nyerte a keleti főcsoportdöntő első találkozóját.

A New York-iak 26 blokkolt lövéssel zárták a meccset, és a következő összecsapásokon is ez lesz valószínűleg a kulcsfontosságú számukra a győzelem érdekében. A Devils nem lehet elégedetlen a játékával, de mindenesetre a továbbiakban meg kell találniuk a rést a jól záró Rangers-védelmen és Lundqvist mamutjai között, hiszen lőtt gólok nélkül nem fognak nyerni.