Jégkorong-vb

Elmaradt a francia bravúr, kialakultak a negyeddöntő párosításai

  • Molnár Dávid
megosztom

A franciák szoros mérkőzésen kaptak ki 5-4-re a finn-svéd közös rendezésű jégkorong-világbajnokság csoportkörének utolsó játéknapján, így nem jutottak be a legjobb nyolc közé. A többi negyeddöntős simán nyerte az utolsó fordulót.

A világbajnokság csoportkörének utolsó játéknapja már csak a Helsinki csoportban tartogatott izgalmakat, ahol a franciák és a szlovákok küzdöttek meg a csoport negyeddöntőt érő negyedik helyéért. A franciáknak rendes játékidőben kellett volna begyűjteni a 3 pontot ahhoz, hogy beérjék az északi szomszédunkat, és az egymás elleni eredmény miatt akkor ők jöttek volna ki jobban az azonos pontszámból.

Bár a franciák végig partiban voltak a szlovákokkal, végül mégis utóbbiak lélegezhettek fel: egy kiállítás után emberelőnybe kerültek a harmadik harmad végén, amit Branko Radivojevic révén gólra váltottak, és erre a találatra már nem volt válasza a franciáknak a mérkőzés végéig. Laurent Meuniernél, a franciák csapatkapitányánál el is szakadt a cérna a lefújáskor, és bottal ütésért még kapott egy 2+10 perces büntetést búcsúzásképpen.

A csoport két másik nagyágyúja Kanada, illetve az Egyesült Államok könnyedén vették az utolsó játéknap akadályát. A juharlevelesek egy 1-1-es első harmadot követően három gólt is berámoltak a fehéroroszoknak, és végül 5-1-re diadalmaskodtak. Az amerikaiaknak is megvolt az öt lőtt találat, ők a csoportkör végére beszürkülő svájciakat tömték ki.

Jégkorong-vb
Helsinki csoport
Csapat Meccs GY HGY HV V GA Pontok
Kanada 7 6 0 1 0 35-15 19
Egyesült Államok 7 4 2 0 1 32-17 16
Finnország 7 5 0 2 0 21-14 15
Szlovákia 7 5 0 0 2 21-13 15
Franciaország 7 3 0 0 4 21-32 9
Svájc 7 2 0 0 5 16-21 6
Fehéroroszország 7 1 0 0 6 11-23 3
Kazahsztán 7 0 0 1 6 11-33 1
GY=győzelem, HGY=hosszabbításos győzelem, HV=hosszabbításos vereség, V=vereség, GA=gólarány

A stockholmi csoportban a norvégok nem mutattak ki semmi szeretetet skandináv rokonaik számára, akik az előző nap bebiztosították számukra a negyeddöntős részvételt. A dánokat 6-2-re verték úgy, hogy a második harmadot 5-0-val abszolválták.

A másik két mérkőzés is egyhangú játékot, és meggyőző eredményt szült. A németek három napon belül második tetemes vereségükbe szaladtak bele: vasárnap a norvégok intéztek el 12-4-re őket, most a csehektől "csupán" nyolcat kaptak, de mindösszesen egy találatot jegyeztek.

A csoportkör búcsúmeccsén a társházigazda svédek egy tét nélküli találkozón nullázták le a letteket, és végeztek a csoport második helyén.

Jégkorong-vb
Stockholmi csoport
Csapat Meccs GY HGY HV V GA Pontok
Oroszország 7 7 0 0 0 27-8 21
Svédország 7 6 0 0 1 29-15 18
Csehország 7 4 1 0 2 24-11 14
Norvégia 7 3 0 1 2 33-19 13
Lettország 7 2 0 0 5 11-19 6
Németország 7 2 0 0 5 14-33 6
Dánia 7 1 0 1 5 11-23 4
Olaszország 7 0 1 0 6 6-31 2
GY=győzelem, HGY=hosszabbításos győzelem, HV=hosszabbításos vereség, V=vereség, GA=gólarány

A negyeddöntőkre csütörtökön kerül sor. A helsinki ágon a kanadaiak a szlovákokkal, míg az amerikaiak a házigazda finnekkel ütköznek meg, a másik oldalon pedig orosz-norvég, illetve svéd-cseh rangadókat fognak rendezni.

Jégkorong-vb
A negyeddöntő párosításai
Helsinki-ág Stockholmi-ág
Kanada - Szlovákia Oroszország-Norvégia
Egyesült Államok - Finnország Svédország-Csehország
Jégkorong-vb
11. játéknap
Kanada - Fehéroroszország 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)
Norvégia - Dánia 6-2 (0-0, 5-0, 1-2)
Szlovákia - Franciaország 5-4 (2-2, 1-1, 2-1)
Csehország - Németország 8-1 (3-1, 3-0, 2-0)
Egyesült Államok - Svájc 5-2 (0-0, 2-1, 3-1)
Svédország - Lettország 4-0 (2-0, 1-0, 1-0)

 

megosztom