Bundesliga

A Düsseldorf saját bután viselkedő szurkolói ellenében is kiejtette a Herthát

megosztom

Közel állt a kettős győzelemhez a Bundesliga osztályozóján a másodosztályból érkező Fortuna Düsseldorf a Hertha BSC ellen, aztán a hajrában egyenlítettek ugyan a berliniek, de a hazai együttes saját pályára rohanó szurkolói sodorták a legnagyobb bajba csapatukat.

A Düsseldorf múlt csütörtöki idegenbeli győzelme után előnyből várhatta a visszavágót, és ezt az előnyt szinte a középkezdés után növelni is tudta. Beister indult meg a jobb szélen, majd befelé húzott, és középre érve 20-22 méterről nagy gólt lőtt a jobb alsóba. (1-0)

A Herthának tehát legalább két gólt kellett volna lőnie a hosszabbítás kiharcolásához, és a kezébe is tudta venni az irányítást a vendégcsapat, de a kontrákból talán a hazaiaknak voltak nagyobb helyzeteik. Ennek ellenére a 22. percben összejött az egyenlítés, egy bal oldali szabadrúgást Ronny ívelt be, a kapu előtt pedig Ben-Hatira elszakadt az ellenfelétől, és a hálóba fejelt. (1-1)

A folytatásban egyértelműen a Düsseldorfnak volt több helyzete, de a Fortuna csatárai a kapu előtt nagyon bizonytalanok voltak. Hiába kínáltak nekik "előzékenyen" lehetőségeket a védők, általában borzasztóan találták el a labdát. A meccs színvonala tehát azt mutatta, hogy bármelyik csapat lesz is ott az első osztályban ősszel, nem az élmezőny tagja lesz.

Újabb gól nem született a szünetig, utána pedig Ben-Hatira második sárgája volt az első komoly esemény, amivel a Hertha emberhátrányba került. A berliniek baja akkor fokozódott, amikor az 59. percben a düsseldorfi Broker elment a bal szélen, középre adott, ott pedig a rosszul helyezkedő védők mellett érkező Jovanovic Kraft lábára fejelt, onnan pedig a kapuba került a labda. (2-1)

Eldőlni látszott tehát a párharc, főleg úgy, hogy a vendégcsapat semmi értékelhetőt nem mutatott támadásban. Egészen a 85. percben, amikor a hazaiak figyelő tekintete mellett Ramos és Raffael megcsináltak egy akciót, aminek végén utóbbi középről a bal alsóba lőtt. (2-2)

A Fortuna Düsseldorf szurkolói dobálnak fáklyákat a pályára a Hertha BSC elleni Bundesliga-osztályozó mérkőzésen 2012-ben.

Hirtelen esélyt kapott tehát a Hertha, azonban a szurkolók egyre inkább akadályozták a mérkőzés zavartalan befejezését. Már 2-1-nél is fáklyákat dobáltak a pályára mindkét oldalról, majd a hajrában egyre többen jelentek meg a pálya szélén. Majd még nagyobb butaságot követtek el, a 7 percesnek jósolt hosszabbításban a 96. percben azt hitték, hogy vége a találkozónak, és berohantak a pályára.

Wolfgang Stark játékvezető azonnal bevonult az öltözőbe, de nem fújta le a mérkőzést. A hazai játékosok elkeseredetten és dühösen zavarták le saját szurkolóikat a játéktérről, akik szerencsére viszonylag fegyelmezetten le is vonultak. A bíró azonban nem tért vissza, a játékosokat pedig a két vezetőedző, Otto Rehhagel és Norbert Meier az öltözőbe terelték.

Kis idő múlva Stark sporttárs és a düsseldorfi játékosok visszatértek, a Hertha-játékosok azonban megtagadták a visszatérést. A játékvezető megpróbálta őket meggyőzni a folytatásról, és sikerrel járt, hajlandóak voltak visszatérni a vendégek.

Másfél percet játszottak még a csapatok, ez alatt semmi nem történt, a szurkolók pedig már szabadon futhattak be a pályára, és ünnepelhették a feljutást. A Düsseldorf pedig valószínűleg megússza pénzbüntetéssel esetleg zárt kapus meccsekkel a rendbontásokat, a mérkőzés eredményét a Bundesliga elöljárói helyben hagyják. A Hertha így három éven belül másodszor esett ki a másodosztályba.

Bundesliga
Osztályozó, második mérkőzés
Fortuna Düsseldorf-Hertha BSC 2-2 (1-1)
gólszerzők: Beister (1.), Jovanovic (59.), illetve Ben-Hatira (23.), Raffael (85.)
4-3-s összesítéssel a Düsseldorf nyerte a párharcot, így jövőre a Bundesliga 1-ben szerepelhet.

 

megosztom