Spanyol foci

A Barcelona Guardiola előtt Mourinhót akarta edzőjének

A katalán klub korábbi elnökének, Joan Laportának a jobb kezeként ismertté váló egykori alelnök, Ferran Soriano elismerte, hogy még annak idején José Mourinho került elsőként szóba, mint Frank Rijkaard utódja, a portugál helyett végül Josep Guardiola lett a befutó.

A gránátvörös-kék klub élén közel hét évig álló Laporta mellett dolgozó elöljáró erről egy interjúban beszélt, melyet az Eurosportnak adott.

"Igen, valóban így volt, kezdetben José Mourinhót szerettük volna Rijkaard utódjaként a kispadon látni. Mourinho nagyszerű edző, aki élvezi is a sikereit. Korábban már dolgozott a Barcelonánál, ezért már tudthat hogy játszunk." - így Soriano, aki szerint azért nem valósult meg a megegyezés, mert a portugál nem lett volna képes a klub által kívánt játékot játszatni a csapattal. "Meg kell nézni, hogy az Inter és a Real Madrid milyen stílusban futballozik. Mourinhónak van egy saját filozófiája, ezért végül úgy döntöttünk, hogy nem rá esik a választásunk".

A Mourinho "helyett" érkező Josep Guardiola a legendás klub történetének legeredményesebb szakvezetője lett, 2008-as érkezése óta 13 különböző trófeát szerzett a csapattal.