Karrier

Ruud van Nistelrooy bejelentette visszavonulását

A 35 éves holland csatár, Ruud van Nistelrooy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Málagával, befejezi profi pályafutását.

A 35 holland csatár nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Málagával, befejezi profi pályafutását.

"Tegnap játszottam utolsó mérkőzésemet profiként. Eljött az ideje, hogy szögre akasszam a stoplist. Fizikailag már elértem a határaimat, már nem tudom kihozni magamból a maximumot. Büszke vagyok arra, amit csapataimmal és egyénileg elértem pályafutásom során. De a legnagyobb megelégedéssel az tölt el, hogy napról napra, évről évre sem csökkent a lelkesedésem. Szeretnék köszönetet mondani az össze klubnak, ahol megfordultam, a családomnak, a barátaimnak, aki mindvégig támogattak. És persze valamennyi szurkolónak, mindenhol fantasztikusak voltak" - mondta a holland gólvágó hétfői sajtótájékoztatóján.

Van Nistelrooy a Den Bosch csapatában nevelkedett, 1993-ban debütált a holland másodosztályban, ekkor még középső középpályásként. Az 1997-98-as szezonban a Heerenveent erősítette, majd egy év múlva a PSV-hez igazolt, amellyel kétszer bajnokságot nyert. 2001-ben 18.5 millió fontért szerződtette a Manchester United, ahol egy-egy Premier League-aranyat, Ligakupát, FA-kupát és angol Szuperkupát hódított el a Vörös Ördögökkel. 2006-ben 24 millió eurót fizetett érte a Real Madrid, ahol négy év alatt 68 mérkőzésen 46 gólt lőtt, és begyűjtött két spanyol bajnoki aranyat és egy Szuperkupa-elsőséget. Utolsó két évében sokszor volt sérült, végül 2010-ben a Hamburgba igazolt, mielőtt tavaly nyáron a Málagához szerződött.

Van Nistelrooy 70-szer lépett pályára a holland válogatottban, és 35 gólt szerzett. A legnagyobb siker(ek) azonban elkerülték, nem volt ott a 2010-es vb-n, ahol ezüstöt nyert az Oranje, és a Bajnokok Ligájában is "csak" a gólkirályi címig jutott. Egykori csapattársa, Raúl mögött ő a sorozat történetének második legeredményesebb játékosa, 56 találattal. Karrierje során 588 hivatalos mérkőzésen 347 gólt jegyez.