Öttusa-vb

Olimpiai szempontból nem sokat tisztult a kép

  • MTI
megosztom

A hat érmet hozó, kiemelkedően sikeres tavalyi világbajnokság után az idein csak egyszer állhattak dobogóra magyar öttusázók, ami azzal együtt is szerény szereplés, hogy objektív körülmények miatt néhány lehetőség eleve elúszott.

Rómában a hagyományoktól eltérően előbb a váltókat rendezték, melyekben a magyarok címvédők voltak, de egyik esetben sem abban az összeállításban, mint amilyenben most indultak. Moszkvában a nőknél a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn hármas győzött, Rómában utóbbi kihagyta a váltót, mert nem sokkal előtte lázas beteg volt. A férfiaknál a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter trió nyert aranyat egy éve, míg ezúttal az idény elején térdműtéten átesett Kasza helyére Demeter Bence került. Ebben a felállásban is jól állt a csapat a lovaglás előtt, Tibolya azonban az első akadálynál bukott, eltörte a kulcscsontját.

Kasza mellett Kovácsnak is gondja volt az idény során a térdével, emiatt ő sem az elképzelt edzésmennyiséggel a háta mögött érkezett a világbajnokságra. A betegségek, sérülések több esetben érzékelhetően befolyásolták a szereplést, de azt sem lehet kizárni, hogy az olimpiai indulás kiharcolásának terhe is nyomott időnként egy-egy versenyzőt, okozott némi elbizonytalanodást.

Elsőre ugyan tisztának látszik a kép, mivel Marosinak, Kaszának, illetve Tóthnak és Kovácsnak van jelenleg kvótája, márpedig országonként és nemenként éppen két-két versenyző indítható a londoni öttusaversenyekben. Csakhogy Demeter és Gyenesei is minden bizonnyal nevezhetővé válik a június elején záruló kvalifikációs listán elfoglalt helye alapján. Azután máris ott van a választás lehetősége, s a fejekben a gondolat: hiába a tavalyi jó szereplés, idén is illendő volna mutatni valamit.

13. Marosi Ádám, a magyar férfi csapat tagja lovagol a római öttusa-világbajnokságon. MTI Fotó: Földi Imre

Még a külső szemlélő számára biztos indulónak tűnő Marosi részéről is érzékelhető volt némi bizonytalanság az indulást tekintve, de Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány egyelőre neki sem mondott semmi konkrétumot, amikor az egyéni versenyben elért hatodik helye után a versenyző nekiszegezte a kérdést.

Ezzel együtt az ő ötkarikás részvételét a tavalyi és az idei eredményei messzemenően alátámasztanák, míg a lányoknál pillanatnyilag az a helyzet, hogy hárman nagyjából egyforma eredményt értek el Rómában, az elmúlt évről azonban Tóthnak Eb-ről, Kovácsnak pedig vb-ről van egy ezüstérme.

A szakvezetőnek, illetve a szövetségnek hamarosan döntenie kell, hogy aztán a július eleji Európa-bajnokságon már minden résztvevő tudja, hogy számára az az év utolsó nagy versenye, vagy csak felhozó állomás az olimpiára.

megosztom