NB I visszatekintő

Aranypillanatok a derbi árnyékában

  • Göbölyös János

A hétvégén a 28. fordulót rendezték az NB I-ben. Összeállításunkban az OTP Bank Liga mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel, valamint ismertetjük a következő kör programját.

Kondás Elemért (k), a DVSC-TEVA vezetőedzőjét dobálják magasba a szurkolók, miután csapatuk a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott mérkőzésen 4-0-ra nyert a PMFC-Matias ellen a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban. A DVSC ezzel megszerezte története hatodik bajnoki címét. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Bejött a tippünk. Legalább is a lényege, a Debrecen lett a bajnok, a Vasas kiesett. Hogy aztán a DVSC veretlen marad-e az idény végéig, és az angyalföldiekben lesz-e még annyi erő, hit és becsület, hogy legalább pontszámban megközelítsék a bentmaradókat, tulajdonképpen mindegy. Azaz, dehogy mindegy.

A Loki már eddig is történelmet írt azzal, hogy huszonnyolc fordulón át senkitől nem kapott ki, és ezt az egyedülálló sorozatot a magyar labdarúgásban negyvenhat esztendeje nem látott teljesítménnyel fejelheti meg. A sors fintora: 1966-ban éppen a most búcsúzó Vasas volt képes arra, hogy veretlenül végezzen az élen. Távol álljon tőlem, hogy szoros párhuzamot vonjak az akkori Mészöly, Farkas, Sárosi fémjelezte együttes, és a jelenlegi, Korhut, Szakály, Coulibaly-féle csapat között, ám egy laza elemzést megér a két gárda  - szigorúan számszaki - összehasonlítása.

A Vasas 1966-ban veretlenül bajnokságot nyert együtteseAz 1966-os bajnokságban 14 klub vett részt, most 16, azaz négy mérkőzéssel többet kell játszaniuk a csapatoknak. A Vasas 17 győzelemmel, kilenc döntetlennel és 67:27-es gólkülönbséggel zárta a sorozatot, ugyanaezen szempontok alapján a Debrecen mutatója jelenleg 20, 8, 59:18, azaz már most jobb. Százalékosan is előrébb tart a Loki, a szerzett és a maximálisan elérhető pontszám tekintetében eddig 81%-os teljesítményt produkált, a Vasasnál ez a bajnokság végén 77% volt (feltételezve, hogy akkor is három pont járt volna a győzelemért). Hatvanhatban a Vasas legnagyobb ellenfele a Ferencváros volt, a piros-kékek (a jelenlegi rendszer szerint) hét pontot vertek a Fradira, míg most a Debrecen nyolccal előzi meg a második helyezett Videotont. A DVSC-nek tehát van miért hajtania a hátralévő két fordulóban Kispesten és otthon a Haladás ellen, mert bár fényesebb nem lesz az arany, ám egy veretlenül lehozott bajnoki cím örök emlék és dicsőség marad.

Mint ahogyan Angyalföldön sem fogják egyhamar elfelejteni ezt a szezont. A 101 éves egyesület története legsötétebb korszakát éli, és ez még akkor is igaz, ha az utóbbi hetekben körvonalazódni látszik a szebb jövő - nem a pályán, hanem a zuhanást nagymértékben elősegítő és fokozatosan felgyorsító klubvezetésben. A csapat vesztéhez is egy ehhez kapcsolható figyelmetlenség, érvénytelen sportorvosi engedély vezetett, s bár az ilyen amatörizmusra utaló hiba normális esetben nem feltétlenül jelent kiesést, a Fáy utcában ezen kívül is számos érthetetlen, megmagyarázhatatlan esemény történt az utóbbi években. Hogy mi lehet a megoldás?

Úgy gondolom, a Vasas válaszút előtt áll. Ha nem akarja még inkább megcsúfolni az elődök emlékeit, akkor egy év múlva visszakerül a legjobbak közé. Ha ez nem sikerül, jó esély van arra, hogy lassan, de biztosan tovább gyengül, és néhány esztendő múlva végképp kiírva magát a magyar élfutballból, szerencsés esetben egy átlagos utánpótlás-nevelő egyesületként emlegetik. Valahogy úgy, mint mondjuk ma a Csepelt...Kár lenne érte. A két út közül az első a sokkal nehezebb, hiszen amíg például az MTK tavalyi kiesése után szinte egyöntetű volt a szakma véleménye, miszerint ha a Hungária körúton nem lesz kiárusítás, akkor előre odaadhatják az NB II aranyérmét a csapatnak (ez így is történt), addig a Vasas esetében ez a jövőkép meglehetősen homályos. Ahhoz ugyanis, hogy esély legyen a visszatérésre, a jelenlegi keretet nem együtt tartani, hanem kicserélni kellene, márpedig ehhez nem kevés pénzre van szükség. Néhány hét múlva kiderül, hogy az újjáalakult vezetőség melyik irányt választja, addig maximum marad a remény, hogy legalább a búcsú szép lesz és van még visszaút.

A 28. forduló egyébként maga volt a megkönnyebbülés jó néhány csapat számára. A legnagyobb sóhaj a Siófok-Pápa-Kaposvár háromszögből hallatszott, igaz, a Vasas pontlevonása és a pénteki veresége után egyik csapatot sem fenyegette a hirtelen halál, mégis volt bennük annyi elszántság, hogy ha szenvedve is, de kipréselték magukból a bent maradáshoz szükséges ponto(ka)t. Érdekes, és bizonyos szempontból tanulságos volt, hogy a három szakvezető miként reagált a történtekre. Bene Ferenc amolyan ,,ide lőjetek!" alapon magát tette felelőssé a kialakult helyzet miatt, Horváth Károly még mindig a tét nélkülivé vált végjátékra koncentrált, hozzátéve, hogy hasonlóan nehéz szezon vár a csapatra. Sisa Tibor nem foglalkozott a jövővel, sőt... Az érzelmektől átitatott, ugyanakkor reális értékelése búcsúbeszédnek is felfogható, s minthogy Prukner László helyzete még képlékeny Zalaegerszegen, az is lehet, hogy a legsikeresebb palóc futballtréner előkészítette a helyét elődjének...

Két fontos meccset játszottak még a hétvégén, az egyiknek nem volt tétje, a másiknak annál nagyobb. Mégis, az előzővel volt tele a sajtó, az volt középpontban, azt várta több szurkoló. Még akkor is, ha legutóbb negyedszázaddal ezelőtt volt rá példa, hogy az Újpest és a Ferencváros ennyire mélyről ,,derbizzen" egymással. Az érdeklődés, a hangulat a két csapat legfényesebb korszakát idézte, az ultrák úgy gondolták, ha már a játékosok képtelenek felpörögni az elődök szintjére, legalább ők felidézik a dicső múltat és valódi rangadó fílinget teremtenek a stadionban. Sikerült nekik. Egészen pontosan, nekik ismét sikerült. Maga a meccs ugyanis hűen tükrözte a lilák és a zöldek idei szürke teljesítményét, különösen igaz ez az újpestiekre, akik a derbik történetében (volt belőlük szombatig 209!) egyedülálló statisztikát produkáltak, kétszer lőttek kapura, abból az egyik 11-es volt. De legyünk pozitívak, és közelítsük meg úgy a kérdést, hogy az Újpest ilyen jó helyzetkihasználást egyszer sem tudott felmutatni a Fradi ellen.

Székesfehérváron is választ kaphattunk egy régóta nyitott kérdésre: A Győr, vagy a Videoton végez a Debrecen mögött? Az ezüstrangadóként beharangozott mérkőzésből én most inkább az ezüstöt és a mérkőzést emelném ki, mert bár mindkét csapat becsületesen odatette magát, a színvonal csak időnként igazolta, hogy pontosnak mondható becslések szerint Magyarország két legnagyobb költségvetéssel dolgozó együttese futballozik egymással. Persze, a pénz mennyisége nem feltétlenül áll egyenes arányban a játék minőségével, az azért látszott, hogy - elsősorban a Videoton miatt - jövőre a Debrecennek talán nehezebb dolga lesz, ha ilyen sokáig meg akarja őrizni a veretlenségét. A bajnoki cím tekintetében már nincs bennem ekkora bizonytalanság...

OTP Bank Liga
28. forduló
MVM PAKS-VASAS 2-1 (2-1)
Paks, 2000 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Farkas Balázs, ifj. Kormányos Gábor)
Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Gévay, Szabó J. – Bartha (Vayer, 71.), Sifter, Szatmári (Sipeki, 46.), Magasföldi - Hrepka (Kiss T., 59.), Böde. Vezetőedző: Kis Károly. Cserepad: Kiss M., Csehi T., Báló, Eppel, Kiss T., Sipeki, Vayer.
Vasas: Ilizi – Görgényi, Kovács G., Gyepes, Takács Z., – Hudson-Odoi (Simek, 79.), Mehmedagics (Katona, 67.), Bárányos, Farkas B., Kasali (Szabó B., 59.) -  Dajics. Vezetőedző: Marijan Vlak. Cserepad: Halasi, Katona, Tóth M., Rubus, Huszárik, Simek, Varga G., Szabó B.
Gólszerző: Böde (29.), Bartha (31.), ill. Bárányos (26.)
Sárga lap: Bartha (54.), Szabó J. (67.), ill. Görgényi (78.), Gévay (90.)
ÚJPEST FC-FERENCVÁROS 1-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 10000 néző. Vezette: Kassai Viktort (Erős Gábor, Ring György)
Újpest: Balajcza – Nagy P. (Kiss Z., 46.), Lipták, Mihajlovics, Pollák – Proesmans, Eninful, Barczi (Kovács D., 74.), Vasziljevics – Remili, Balogh B. (Zamostny, 64.).  Megbízott edző: Marc Lelievre. Cserepad: Horváth T., Liauszki, Kiss Z., Kovács D., Markovics, Jevtics, Zamostny.
FTC: Jova – Fülöp (Lisztes, 77.), Grúz, Klein, Sváb – Jovanovics, Otten (Kulcsár D., 70.), Júnior – Beliczky, Pölöskey, Simics (Zsivoczky, 75.). Klubmenedzser: Détári Lajos. Cserepad: Gyenes, Gárdos, Kulcsár D., Lisztes, Rósa, Zsivoczky, Oláh.
Gólszerző: Vasziljevics (83., 11-esből), ill. Grúz (22.)
Sárga lap: Nagy P. (16.), Eninful (38.), Lipták (81.), ill. Jovanovics (17.), Grúz (77.), Pölöskey (90.)
Piros lap: Grúz (82., második sárga lap)
DEBRECENI VSC-TEVA-PÉCSI MFC-MATIAS 4-0 (3-0)
Debrecen, 10400 néző. Vezette: Farkas Ádám (Kelemen Attila, ifj. Varga Gábor)
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Máté (Simac, 77.), Mészáros, Korhut – Kulcsár T., Bódi (Dombi, 80.), Varga J., Szakály P.  – Bouadla (Yannick, 60.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér. Cserepad: Erdélyi, Simac, Dombi, Ramos, Rezes, Meyé, Yannick.
PMFC: Dibusz – Nagy J., Lantos, Goia, Marovics (Okoronkwo, 65.) – Regedei (Nagy D., 78.), Paracki, Kvekveskiri, Zeljkovics – Frőhlich, Horváth Zs. (Andorka, 46.). Vezetőedző: Mink Olivér. Cserepad: Holczer, Causic, Ato, Nagy D., Turi, Andorka, Okoronkwo.
Gólszerző: Nagy J. (23., öngól), Bouadla (41.), Bódi (44.), Kulcsár T. (55.)
Sárga lap: Máté (11.), Varga J. (63.), Mészáros (85.), ill. Marovics (40.)
LOMBARD PÁPA-KECSKEMÉTI TE 1-0 (0-0)
Perutz Stadion, 1000 néző. Vezette: Iványi Zoltán (Viszokai László, Medovarszki János)
Pápa: Szűcs – Horváth L., Tóth G., Rodenbücher, Németh M. – Lovrencsics, Gyömbér, Farkas A., Arszics (Dóczi, 82.)  –  Inutile (Quintero, 76.), Seye (Présinger, 86.). Vezetőedző: Bene Ferenc. Cserepad: Takács T., Dóczi, Présinger, Quintero, Enyingi, Szabó Z., Szilágyi P.
KTE: Antal B. – Koszó, Póti, Varga R., Forró (Puskás, 90.) – Litsingi, Csukics, Tököli, Szavics, Pekár (Bertus, 60.) – Lencse. Vezetőedző: Szabó István. Cserepad: Németh G, Bertus, Mohl, Patvaros, Tölgyesi, Hegedűs Á., Puskás.
Gólszerző: Lovrencsics (72.)
Sárga lap: Rodenbücher (50.), ill. Bertus (78.)
FGSZ SIÓFOK-ZALAEGERSZEGI TE 2-0 (1-0)
Siófok, 500 néző. Vezette: Fábián Mihály (Vámos Tibor, ifj. Tóth Vencel)
Siófok: Ribánszki – Mogyorósi, Lengyel, Nyári (Fehér, 63.), Fejes – Pál Sz. (Horváth B., 84.), Egerszegi, Kanta Sz., Kecskés, Melczer – Simon A. (Sowunmi, 70.) Vezetőedző: ifj. Mihalecz István. Cserepad: Heinrich, Fehér, Éles, Eugene, Huszák, Horváth B., Sowunmi..
ZTE: Vlaszák  – Kocsárdi, Szalai, Kocsis A., Pál D. (Mavolo, 86.) – Szakály D. (Csordás, 81.), Ganugrava, Máté P., Nicorec – Polareczki (Wittman, 70.), Pavicsevics. Vezetőedző: Prukner László. Cserepad: Vörös, Hidvégi, Mavolo, Csordás, Hervás, Jasarevics, Vittman.
Gólszerző: Melczer (21.), Pál Sz. (47.)
Sárga lap: Nyári (54.), Egerszegi (90.), ill. Máté P. (53.), Szakály D. (61.), Huszák (39.)
Piros lap: Máté P. (56., második sárga lap)
DIÓSGYŐRI VTK-BUDAPEST HONVÉD 2-1 (1-1)
Diósgyőr, 9000 néző. Vezette: Bognár Tamás (Lémon Oszkár, Mohos Milán)
DVTK: Rakaczki – Vági, Nagy T., Rakovics (Vadász, 46.), Frizoni – Takács P. (Gohér, 89.), Abdouraman, Tisza, Sekour, Luque (Seydi, 60.) – Bacsa. Megbízott edző: Szentes Lázár. Cserepad: Rados, Gal, Gohér, Vadász, Arze, Gallardo, Seydi.
Honvéd: Kemenes – Lovrics (Johnson, 77.), Botis, Debreceni, Hajdú (Németh N., 75.) – Tchami, Horváth A., Ivancsics (Hadzsics, 65.), Hidi, Vécsei - Délczeg. Vezetőedző: Supka Attila. Cserepad: Sánta, Czár, Johnson, Németh N., Hadzsics.
Gólszerző: Tisza (24., 48.), ill. Délczeg (3.)
Sárga lap: Rakovics (7.), Frizoni (11.), Vági (90.), ill. Hajdú (23.), Vécsei (76.), Debreceni (79.), Tchami (90.)
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-HALADÁS SOPRON BANK 1-1 (0-1)
Kaposvár, 2500 néző. Vezette: Berke Balázs (dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás)
Kaposvár: Hajdúch – Okuka, Addo,  Bank, Pavlovics – Gujics, Hegedűs D., Horváth T., Balázs B. (Diallo, 85.) - Bebeto (Haruna, 65.), Grumics. Vezetőedző: Sisa Tibor. Cserepad: Posza, Bőle, Fenyvesi, Kovács O., Sedlák, Diallo, Haruna.
Haladás: Gőcze – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. . – Nagy D., Kulcsár K. (Búrány, 46.), Iszlai, Nagy I. G. (Szakály A., 85.), Halmosi – Radó (Ugrai, 80.). Vezetőedző: Artner Tamás. Cserepad: Rózsa, Búrány, Horváth A., Rajos, Szakály A., Oross, Ugrai..
Gólszerző: Grumics (53.), ill. Nagy D. (15.)
Sárga lap: Bebeto (21.), Okuka (62.), Balázs B. (82.), ill. Guzmics (19.), Nagy D. (29.), Halmosi (66.), Iszlai (76.), Nagy I G. (81.)                                                                                                                                                                               Piros lap: Tóth P. (67.)
VIDEOTON-GYŐRI ETO 2-1 (1-1)
Székesfehérvár, 4000 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Szpisják Zsolt, Albert István)
Videoton: Bozsovics – Szolnoki, Vinicius, Caneira, H. Sánchez – Oliveira (Torghelle, 82.), Tóth B. (Kovács I., 72.), Sándor Gy., Mitrovics, Walter Lee (Gyurcsó, 65.) – Nikolics N. Vezetőedző: Paulo Sousa. Cserepad: Tujvel, Vaskó, Gosztonyi, Gyurcsó, Kovács I., Perics, Torghelle.
Győr: Sztevanovics – Takács Á., Sztanisics, Djordjevics, Völgyi – Pátkai (Kamber, 79.), Fehér Z., Trajkovics - Varga R. (Ahjupera, 46.), Strestík (Dudás, 85.), Koltai. Vezetőedző: Pintér Attila. Cserepad: Molnár P., Dinjar, Kamber, Dudás, Ahjupera, Tokody, Pilibaitis.
Gólszerző: Nikolics N. (47.), Sándor Gy. (90.), ill. Koltai (49.)
Sárga lap: Sándor Gy. (31.), Szolnoki (56.), Bozsovics (58.), ill. Völgyi (31.), Strestík (33.), Pátkai (63.), Fehér Z. (64.)
MESTERI MONDATOK
A 28. fordulóból
A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is, ezekből szemezgettünk.
Kis Károly (Paks) kritikus értékelése: ,,Erre szokták azt mondani, hogy csak a győzelemnek lehet örülni, de annak nagyon".
Bene Ferenc (Pápa) kiállt játékosai mellett:,,Sokan támadták, kritizálták korábban a játékosaimat, holott itt vagyok én, a vezetőedző, bántsanak engem"
Kondás Elemér (Debrecen) néhány perccel az aranyat érő győzelem után: ,,Nincs még meg az esti program, de nagyon boldogok vagyunk".
Horváth Károly (Siófok) a bent maradás kiharcolása után: ,,Jó lenne, ha a csapat a hátralévő két meccsre nem menne még el szabadságra".
Prukner László (Zalaegerszeg) az időjárásból adódó problémákról: ,,Egy fegyelmezetlenségből gólt kaptunk, váltottunk is volna, ha Horváth Károly a szelet nem cseréli be a csapatába. A második gól ugyanis ennek segítségével született meg"
Marc Lelievre (Újpest) érzelmi kitörése: ,,Hihetetlen, fantasztikus, a hangulat, a pálya, nagyon sokat jelent ez nekem az első derbimen".
Détári Lajos (Ferencváros) az ellenfél támadójátékáról : ,,Adtunk az Újpestnek egy lehetőséget, hogy kapura rúgjon, mert kilencven perc alatt nem rúgott kapura".
Sisa Tibor (Kaposvár) nem is annyira burkolt lemondása: ,,Előre irigylem azt az edzőt, aki Kaposváron lesz, itt a vezetők tudják a szintet, nem várnak lehetetlent. Ha egy edző küzd, dolgozik, akkor megbecsülik. Ilyen vezetőket kívánok mindenkinek, mint amilyeneket én itt kaptam. A jelenlegi helyzetre egy idézetet tudnék mondani: "A jó harcomat megharcoltam, pályámat megfutottam és a hitemet megtartottam. Nyáron lejár a szerződésem, a feladatot elvégeztem. A vezetőknek lehetőségük van most bármire".
OTP Bank Liga
Tabella
1. Debreceni VSC 28 20 8 0 59-18 +41 68
2. Videoton 28 19 3 6 54-19 +35 60
3. Győri ETO 28 18 3 7 51-31 +20 57
4. Budapest Honvéd 28 12 7 9 44-34 +10 43
5. Kecskeméti TE 28 12 5 11 46-38 +8 41
6. Paks 28 11 8 9 42-48 -6 41
7. Diósgyőr 28 12 4 12 38-39 -1 40
8. Haladás 28 8 11 9 37-34 +3 35
9. Ferencváros 28 9 7 12 29-31 -2 34
10. Pécs 28 8 10 10 33-43 -10 34
11. Siófok 28 8 9 11 29-39 -10 33
12. Újpest 28 8 7 13 34-44 -10 31
13. Pápa 28 8 6 14 26-36 -10 30
14. Kaposvár 28 5 14 9 31-41 -10 29
15. Vasas (2 pont levonva) 28 5 9 14 27-47 -20 22
16. Zalaegerszeg 28 1 9 18 23-61 -38 12
OTP Bank Liga
A góllövőlista

18 gólos: ADAMO COULIBALY (DVSC) 

17 gólos: NIKOLICS NEMANJA (Videoton):

14 gólos: DANILO DE OLIVEIRA (Bp. Honvéd), LENCSE LÁSZLÓ (Videoton, Kecskemét)

12 gólos: André Alves (Videoton) 

11 gólos: Milan Perics (Kaposvár, Videoton)

10 gólos: Bajzát Péter (PMFC)

9 gólos: José Luque (DVTK), Jarmo Ahjupera (Győri ETO), Böde Dániel (Paks)

8 gólos: Bódi Ádám (DVSC), L’Imam Seydi (DVTK), Nikola Trajkovics (Győri ETO), Melczer Vilmos (Siófok), Rajczi Péter (Újpest)

7 gólos: Kulcsár Tamás (DVSC), Tisza Tibor (DVTK), Dudás Ádám (Győri ETO), Kenesei Krisztián (Haladás), Hrepka Ádám (Paks), Lovrencsics Gergő (Pápa), Simon Attila (Siófok), Kabát Péter (Újpest), Sándor György (Videoton)

6 gólos: Ivancsics Gellért (Bp. Honvéd), Pátkai Máté (Győri ETO), Goran Vujovics (Haladás), Vayer Gábor (Paks), Goran Marics (Pápa), Horváth Zsolt (PMFC), Dusan Vasziljevics (Videoton, Újpest)

5 gólos: Stevo Nikolics (DVSC), Szakály Péter (DVSC), Budovinszky Krisztián (DVTK), Pölöskey Péter (FTC), Marko Simics (Vasas, FTC), Djordje Kamber (ZTE, Győri ETO), Miroszlav Grumics (Kaposvár), Kethevoama Foxi (Kecskemét), Tököli Attila (Kecskemét, ZTE, Kecskemét), Bartha László (Paks), Haraszti Zsolt (Siófok), Gyurcsó Ádám (Kecskemét, Videoton), Máté Péter (ZTE)

4 gólos: Roguy Méyé (ZTE, DVSC), Kulcsár Dávid (Vasas, FTC), Somalia (FTC), Koltai Tamás (Győri ETO), Halmosi Péter (Haladás), Bebeto (Kaposvár), Francis Litsingi (Kecskemét), Vladan Szavics (Kecskemét), Ferenczi István (Pápa), Andorka Péter (PMFC), Nagy Olivér (PMFC), Juszuf Dajics (Vasas), Torghelle Sándor (Bp. Honvéd, Videoton)

3 gólos: Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Németh Norbert (Bp. Honvéd), Juha Hakola (FTC), Rati Alekszidze (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO), Balázs Benjámin (Kaposvár), Éger László (Paks),  Kiss Tamás (Paks), Balogh Balázs (Újpest), Bárányos Zsolt (Vasas), Kovács Gábor (Vasas), Paulo Vinícius Souza dos Santos (Videoton)

2 gólos: Dieng Abass (Bp. Honvéd), Sorin Botis (Bp. Honvéd), Faggyas Milán (Bp. Honvéd), Hajdú Norbert (Bp. Honvéd), Ivan Lovrics (Bp. Honvéd), Selim Bouadla (DVSC), Nagy Zoltán (DVSC), Mbengono Yannick (DVSC), Francisco Gallardo (DVTK), Beliczky Gergő (Vasas, FTC), Grúz Tamás (FTC), Marko Dinjar (Győri ETO), Linas Pilibaitis (Győri ETO), Varga Roland (Győri ETO), Nagy Dániel (Haladás), Nagy I. Gábor (Haladás), Oross Márton (Haladás), Tóth Péter (Haladás), Haruna Jammeh (Kaposvár), Bertus Lajos (Kecskemét), Jovica Stokics (Kecskemét), Magasföldi József (Paks), Montvai Tibor (Paks), Sifter Tamás (Paks), Szatmári Lóránd (Paks), Mouhamadou Seye (Pápa), Gyánó Szabolcs (PMFC), Szabó János (Siófok), Tusori Richárd (Siófok), Dvorschák Gábor (Újpest), Simon Krisztián (Újpest), Kovács István (Haladás, Videoton), Filipe Oliveira (Videoton), Balázs Zsolt (ZTE), Kocsárdi Gergely (ZTE), Daniils Turkovs (ZTE)

1 gólos: Hidi Patrik (Bp. Honvéd), Horváth Adrián (Bp. Honvéd), Novák Alexisz (Bp. Honvéd), Hervé Christian Tchami (Bp. Honvéd), Korhut Mihály (DVSC), Mészáros Norbert (DVSC), Luis Ramos (DVSC), Rezes László (DVSC), Dajan Simac (DVSC), Varga József (DVSC), Fernando (DVTK), Mohamadou Abdouraman (DVTK), Vicente Arze (DVTK), Gohér Gergő (DVTK), Lippai Ákos (DVTK), George Menougong (DVTK), Youssef Sekour (DVTK), Liban Abdi (FTC), Felipe Félix (FTC), Alekszandar Jovanovics (FTC), Martin Klein (FTC), Lisztes Krisztián (FTC), Mark Otten (FTC), Oláh Lóránt (FTC), Rósa Dénes (FTC), Tóth Bence (FTC), Valentin Babics (Győri ETO), Vladimir Djordjevics (Győri ETO),  Ji-Parana (Győri ETO), Marek Strestík (Győri ETO), Iszlai Bence (Haladás), Kulcsár Kornél (Haladás), Nagy II. Gábor (Haladás), Mariján Sluka (Haladás), Radó András (Haladás), Schimmer Szabolcs (Haladás), Ugrai Roland (Haladás), Bank István (Kaposvár), Bőle Lukács (Kaposvár), Graszl Károly (Kaposvár), Drazsen Okuka (Kaposvár), Bojan Pavlovics (Kaposvár), Nikola Safarics (Kaposvár), Alekszandar Alempijevics (Kecskemét), Bori Gábor (Kecskemét), Sindou Dosso (Kecskemét), Mohl Dávid (Kecskemét), Pekár László (Kecskemét), Szinisa Radanovics (Kecskemét), Simon Attila (Kecskemét), Gévay Zsolt (Paks), Joze Benko (Pápa), Dlusztus András (Pápa), Farkas Attila (Pápa), Giorgi Granugrava (Pápa, ZTE), Présinger Ádám (Pápa), Tóth Gábor (Pápa), Andrej Causic (PMFC), Frőhlich Roland (PMFC), Petrók Viktor (PMFC), Pintér Attila (PMFC), Regedei Csaba (PMFC), Nenad Todorovics (PMFC), Huszák Tamás (Siófok), Lattenstein Norbert (Siófok), Nyári Tibor (Siófok), Pál Szabolcs (Siófok), Balajti Ádám (Újpest), Egerszegi Tamás (Újpest, Siófok), Darko Markovics (Újpest), Kovács Dániel (Újpest), Lázár Bence (Újpest), Lipták Zoltán (Videoton, Újpest), Bojan Mihajlovics (Újpest), Remili Mohamed (Újpest), Ferkó Attila (Vasas), Gáspár József (Vasas), Görgényi Dávid (Vasas), Katona Máté (Vasas), Haris Mehmedagics (Vasas), Takács Zoltán (Vasas), Tóth Balázs (Vasas), Alvaro Brachi (Videoton), Brandao Evandro (Videoton), Elek Ákos (Videoton), Gosztonyi András (Videoton), Nikola Mitrovics (Videoton), Vaskó Tamás (Videoton), Walter Lee (Videoton), Mladen Brkics (ZTE), Mahir Jasarevics (ZTE), Darko Pavicsevics (ZTE), Varga Róbert (ZTE)

Öngól: Sorin Botis (Bp. Honvéd), Korhut Mihály (DVSC), Dajan Simac (DVSC), Szabó O. (Győri ETO), Szasa Sztevanovics (Győri ETO), Balogh Béla (Kecskemét), Csehi Tamás (Paks), Csernyánszki Norbert (Paks), Présinger Ádám (Pápa), Nagy József (PMFC), Lengyel Dávid (Siófok), Sowunmi Thomas (Siófok), Kulcsár Dávid (Vasas)

 

 

 

OTP Bank Liga
A 29. forduló programja
Május 18. (péntek)    
Kecskeméti TE-Újpest FC 18.00 (TV: SportM)
Győri ETO-Pécsi MFC-Matias 20.00  
Május 19. (szombat)    
Ferencváros-FGSZ Siófok 15.00  (TV: Sport1)
Május 20. (vasárnap)    
Haladás Sopron Bank-Diósgyőri VTK 15.00  
Vasas-Kaposvári Rákóczi 15.00  
Zalaegerszegi TE-MVM Paks 15.00  
Budapest Honvéd-Debreceni VSC-Teva 16.00 (TV: M1)
Videoton-Lombard Pápa 18.00 (TV: Sport2)