Elismerés

A Bolton szurkolói Bogdánt választották a szezon legjobbjának

A Premier League-ből búcsúzó Bolton Wanderers szurkolói Bogdán Ádámot, a klub magyar válogatott kapusát választották meg a szezon legjobb játékosának.

A Bolton szurkolói Bogdánt választották a szezon legjobbjánakA klub vasárnap este tartotta a kiesés miatt keserédes szezonzáró vacsorát, ahol díjazták az idény legjobbjait. A legfontosabb díjat Bogdán Ádám kapta, a magyar válogatott kapust választották meg a szezon legjobb játékosának. A hálóőr mögött Nigel Reo-Cocker és Mark Davies végzett a második és a harmadik helyen.

Bogdán 2007-ben a Vasastól igazolt Angliába, 2010 augusztusban, a Southampton elleni Ligakupa-mérkőzésen debültált, kapott gól nélkül. A Premier League-ben  2010. augusztus 29-én mutatkozott be a Birmingham ellen, Jussi Jääskeläinen kiállítása miatt, majd szeptember 11-én az Arsenal ellen kezdett először. Az előző szezonban négyszer kapott lehetőséget a bajnokságban, idén először szintén a rutinos finn sérülése miatt került a csapatba, de élt a lehetőséggel, és kivívta az első számú kapus posztját, így a szezon második felében már az ő nevével kezdődött a Bolton összeállítása. Idén számtalan fontos védést mutatott be, nem rajta múlt, hogy a Wanderers a Championshipben folytatja.

A walesi védő, Sam Ricketts két trófeát is begyűjtött, a sajtó munkatársai őt választották meg az év játékosának, és az övé lett a szezon legszebb gólja, amit szilveszterkor a Wolverhamptonnak lőtt.

Az "aranycipős", avagy a házi gólkirály a horvát Ivan Klasnic lett 8 találattal, a legjobb új igazolás Nigel Reo-Coker, az angol utánpótlás-válogatott középpályás az Aston Villától érkezett tavaly.

A játékosok Mark Daviest választották meg az évad legjobbjának, míg Darren Pratley a legjobb csapatjátékos lett. A meccs embere-díjat Chris Eagles kapta a hazai mérkőzéseken mutatott teljesítményéért. A szezon meccsének a márciusi, Blackburn felett aratott 2-1-es sikert választották.