Asztalitenisz

Lovas tizedik lett Dohában, valószínűleg nem lesz kvótás

  • MTI

Lovas Petra tizedikként zárta az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyét, a dohai világselejtezőt.

A nemzetközi szövetség (ITTF) honlapja szerint a magyar játékos szombaton és vasárnap is egy-egy meccset nyert az alsó ágon, majd utolsó találkozóján 4-3-ra - a döntő szettben 16-14-re - alulmaradt az orosz Okszana Fagyejevával szemben.

Téglás Péter szövetségi kapitány számításai szerint Lovas nem szerzett kvótát a magyar női csapatnak a londoni játékokra, de amint az MTI-nek vasárnap elmondta: még a helyszínen sem tudott pontos információhoz jutni arról, hogy mely válogatottak jutottak indulási joghoz. A bonyolult kvalifikációs szabályok miatt egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a magyar együttes nem indulhat az olimpiai csapatversenyben, a hírek szerint az ITTF kedden közli hivatalosan a végeredményt a kvóták ügyében.

Az már korábban eldőlt, hogy egyesben csak a már korábban indulási joghoz jutott Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban, Jakab János és Lovas a csapat indulási jogáért küzdött a katari fővárosban. Előbbi kikapott a legjobb 32 között, majd visszalépett, mert már nem volt reális esélye a kvótaszerzésre.

Asztalitenisz
Olimpiai világselejtező, Doha
a 9-16. helyért:
Lovas-Erdelji (szerb) 4-0
a 9-12. helyért:
Lovas-Lin (tajvani) 4-1
a 9. helyért:
Fagyejeva (orosz)-Lovas 4-3