NBA

LeBron James harmadszor a legértékesebb játékos

Az AP hírügynökség szerint szombaton bejelentik, hogy LeBron James, a Miami Heat játékosa az NBA alapszakaszának legértékesebb játékosa (Most Valuable Player - MVP). A kosaras örülne az elismerésnek, de inkább bajnoki címet nyerne.

James négy éven belül harmadszor kapja meg az elismerést, korábban 2009-ben és 2010-ben érdemelte ki, majd tavaly a chicagói Derrick Rose megszakította a sorozatát. Ugyanakkor kilencéves karrierje során a Miami játékosa még nem tudott bajnoki címet szerezni az NBA-ben - 2011-ban a Dallas elleni vesztes döntőben állt ehhez a legközelebb -, és azt most már sokkal fontosabb lenne számára, mint az egyéni elismerések.

LeBron James a Miami Heat játékosaként az NBA-ben 2012-ben.

"Elképesztő és megtisztelő, ha én leszek az MVP. De mindig csapatban gondolkoztam, gyerekkorom óta a csapat számomra az első" - mondta néhány napja James.

A csatár 27,1 pontot, 7,9 lepattanót és 6,2 asszisztot átlagolt az alapszakaszban, és ő lesz a nyolcadik játékos, aki legalább harmadszor megkapja az elismerést. Korábban Kareem Abdul-Jabbar 6, Michael Jordan és Bill Russel 5-5, Wilt Chamberlain 4, Larry Bird, Magic Johnson és Moses Malone 3-3 alkalommal lettek a legértékesebb játékosok.

A liga hivatalosan szombat este jelenti be James sikerét, a vele járó trófeát pedig vasárnap, a Miami Indiana Pacers elleni főcsoport-elődöntős párharcának első meccse előtt adják át.