Spanyol Nagydíj

Itt akárki nyerhet - időmérő edzés, értékelő

  • Kele János

Hamilton büntetése volt a hab a tortán, minden előzetes várakozás a feje tetejére állt Barcelonában. Maldonado a pole-ban.

Hamilton csalódottsága érthető: ezúttal csapata hibázott - Fotó: AFP

Nem véletlenül csúszott ilyen sokat az összefoglaló, az ember Hamilton igencsak furcsa Q3-as félrehúzódása után zsigerből már valahol sejtette, hogy ezúttal sem a közvetítés végén kivetített rajtrács lesz a mérvadó, és a modern idők talán legnagyobb F1-es pechvogele nem tarthatja meg pole pozícióját. Nos, így is lett, este nyolc után pár perccel az FIA bejelentette, 2008 világbajnoka csak az utolsó kockából vághat neki a barcelonai Spanyol Nagydíjnak. Az ok: mindössze 1,3 liter benzin lötyögött a tankjában a félreálláskor, holott a szabályzat világosan kimondja, 0,5 liternek rendelkezésre kell állnia a mintavételhez, ráadásul az autónak saját erejéből (ez kb. 2,5 liternyi naftát igényel) vissza kell tudnia jutni a boxba is. Hamiltonnak ez utóbbi nem sikerült, ezért jött a menetrendszerű büntetés.

Nem kell túlságosan nagy szakértőnek lenni ahhoz, hogy belássuk, valaki ordas nagyot bakizott a McLarennél, és az is teljesen nyilvánvaló, hogy ez a valaki nem a sokadszorra a szívószál rosszabbik végén álló Lewis Hamilton volt. Ő a maga részéről megtette a magáét, futott egy űridőt, amely egyébként a 1,5 literes trükközés nélkül is pontosan ugyanúgy hozta volna a konyhára az első rajtkockát. Megint rajta kívül álló okok miatt került fekete pont a neve mellé, ez pedig lassacskán már az ellenszurkolóknak is agyára megy, arról nem is beszélve, hogy egyre erősödnek azok a hangok, amelyek úgy vélik, Martin Whitmarsh és istállója már-már tudatosan szabotálja a 2008-as világbajnok versenyeit.

Ez persze minden valószínűség szerint nem több meddő okoskodásnál, így nem is érdemes túlzottan elmélyülni benne, annál is inkább, mivel a büntetés mértéke is bőven ad okot a vitára. Sokak szerint ugyanis a szankció aránytalanul nagy, és mivel Hamilton csak a kvalifikáció utolsó szakaszában versenyzett szabálytalanul, valósággal jogtalan elvenni tőle a Q1-ben és a Q2-ben elért eredményeit. Meg kell hagyni, van valami a dologban, egy tizedik helyről rajtoló Hamiltont minden bizonnyal igazságosabbnak tüntette volna fel a versenybírói testületet, apró hiba, hogy a szabályzat kimondja, a Hamiltonéhoz hasonló vétkek büntetése azonnali diszkvalifikáció az időmérőről. Alább a hivatalos nyilatkozat:

Az éremnek persze mindig két oldala van, a felháborodott McLaren- és Hamilton-szurkolókon kívül például gyakorlatilag az egész világ ujjongva ugrál örömében, hiszen a venezuelai Pastor Maldonado személyében a kicsi ismét megtréfálta a nagyokat, az olyasmit pedig ugye általában nagyon kajálja a drukker-sereg, pontosan úgy, ahogy néhány hete a Barcelona-Chelsea párharc kapcsán is kajálta.

Az edzés lényegi része ettől még a gumikról szólt, gyakorlatilag mindenki fejben sakkozott, és azt próbálta megfejteni, hogy vajon mivel járna jobban: egy Barcelonában kétségkívül nagyon sokat jelentő jó rajthellyel, vagy néhány vadonatúj gumiszettel a vasárnapi versenyen. Ráadásul az sem volt teljesen tiszta, hogy melyik keverékből éri meg bespájzolni, a Sauberen például a lágy egyáltalán nem működött, keményen viszont az élcsapatok lágygumis köreivel is simán fel tudták venni a versenyt.

Ennél is érdekesebb volt látni Sebastian Vettel szenvedését, hiszen a harmadik szabadedzés után még nagyon úgy tűnt, hogy ő lehet az, aki megszorítja Lewis Hamiltont, ehhez képest viszont az egész időmérő edzés során szenvedett, sehogyan sem találta a tempóját. Egyszerűen nem volt képes munkára bírni vadonatúj lágy abroncsait, nem meglepő, hogy a Q3-ban már nem is futott gyors kört, inkább megelégedett a nyolcadik (Hamilton kizárása miatt végül hetedikre módosuló) rajthellyel, mondván, majd a versenyen, az abroncsokkal és a taktikával trükközve tör előrébb.

Mondjuk még így is jobban járt, mint a csapattárs Mark Webber, akit csapata nem engedett ki a Q2 utolsó két percére, így pedig végül a másodikról egészen a tizenkettedik helyig esett vissza. A kvalifikáció középső etapjának utolsó néhány perce egyébként is követhetetlenül eseménydúsra sikeredett, a maga nemében valószínűleg hamarosan akkora klasszikussá emelkedik, mint az 1979-es Francia Nagydíj legendás Villeneuve-Arnoux csatája.

A McLarennél is nagyok voltak a különbségek csapaton belül, a pénteken még mindenek mércéjének számító Jenson Button például teljesen elvesztette a fonalat, nem találta a helyes beállításokat sem, ráadásképp pedig végig alulkormányzottsággal kellett küzdenie. A kemény keveréken különösen sok gondja akadt, s mivel ehhez még egy elképesztően szoros mezőny is csapódott, a 11. hely pusztán a realitásokat tükrözi.

Éppen úgy, ahogy Pastor Maldonado szárnyalása, a Williamsen ugyanis már a szabadedzések során látszott, hogy rendkívül stabil, mindkét keveréken képes a jó teljesítményre és szerencsés körülmények között akár egy nagyon nagy durranás is összejöhet a csapatnak. Nos, a szerencsés körülményeket ezúttal a McLaren bakija szolgáltatta – nem mintha a második pozíció önmagában ne számított volna őrületes szenzációnak.

A Ferrari szintén rengeteget fejlődött első blikkre, Alonso kezei között legalábbis mindenképp, már csak azért is, mert korábban egyszerűen elképzelhetetlen lett volna, hogy a vörösök önerőből a rajtrács harmadik helyére navigálják magukat. Ezt a hazai pályán vitézkedő spanyol matador most megtette, nagy kérdés, vajon a versenytempó tekintetében milyen előrelépéseket sikerült tenniük a maranellóiaknak: Bahreinben Alonso majdnem egy perccel végzett a győztes Vettel mögött, minden javulást ehhez kell viszonyítanunk.

Bár az edzés szinte számolatlanul hozta a meglepetéseket, a pálya állapotának javulása így is kiemelkedett az összes közül. Átlagos esetben egy kvalifikáció időtartama alatt a pálya 0,3 másodpercet gyorsul, ráadásul ennek nagy része már a Q1 végére érezhetővé válik. Ehhez képest a barcelonai aszfaltcsík átlagosan majd’ egy másodperccel lett gyorsabb az időmérő edzés végére. Különösen a Q2 közepén és végén volt egészen elképesztő a változás, Mark Webber és a Red Bull például szentül meg volt győződve róla, hogy 1:22,9-cel be lehet jutni a legjobb tíz közé, ehhez képest úgy kipottyantak, mint a tejfog.

Az erőviszonyokat és a mezőny kiegyenlítettségét jól jellemzi viszont a tény, hogy az ausztrál világbajnoki bronzérmest így sem szabad leírni, három szett friss lágy gumijával ugyanis a 12. helyről rajtolva is bőven odaérhet az elejére – mint azt Kimi Räikkönen bahreini példája is jól mutatja.

És akkor meg is érkeztünk a Lotusokhoz, akik jóslatunknak megfelelően tényleg a mérleg nyelvei lehetnek a vasárnapi futamon, annál is inkább, mivel mind Grosjeannak, mind Kiminek nagyon biztatóak voltak a hosszabb etapjai a szabadedzések során.

Hogy akkor ki nevethet a végén? Beszélhetnénk a hatodik helyről nekiveselkedő Pérezről, a szintén inkább a taktikai előnyökre szavazó Schumacherről, Rosbergről, Buttonről és Kobajasiról is - de a döntő szót úgyis a vasárnap mondja ki. És még az is lehet, hogy elered az eső...

Spanyol Nagydíj (vasárnap 14:00)
módosított rajtsorrend
1. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
2. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus-Renault)
Kimi Räikkönen (finn, Lotus-Renault)
3. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Sauber)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
4. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Michael Schumacher (német, Mercedes)
5. sor:
Kobajasi Kamui (japán, Sauber)
Jenson Button (brit, McLaren)
6. sor:
Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault)
Paul di Resta (brit, Force India)
7. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
8. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
9. sor:
Bruno Senna (brazil, Williams)
Vitalij Petrov (orosz, Caterham)
10. sor:
Heikki Kovalainen (finn, Caterham)
Charles Pic (francia, Marussia)
11. sor:
Timo Glock (német, Marussia)
Pedro de la Rosa (spanyol, HRT)
12. sor:
Narain Karthikeyan (indiai, HRT)
Lewis Hamilton (brit, McLaren)