Öttusa-vb

Ezüstérmet szerzett női válogatottunk

  • MTI
megosztom

Ezüstérmet nyert a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású csapat a római öttusa-világbajnokság szombati női versenyében. Egyéniben Kovács 9., Gyenesei 10., Tóth 11. lett.

Gyenesei Leila, a magyar csapat tagja úszik a római öttusa-világbajnokságon.

Csapatban a britek győztek, a harmadik helyen pedig a kínaiak végeztek. Egyéniben a dobogóra a brit Mhairi Spence, a kínai Csen Csien (Chen Qian) és a szintén brit Samantha Murray állhatott fel.

A magyarok kevés "megingással" teljesítették a napot, a lövészetekkel megszakított futás előtt az élen is álltak, a kombinált számban azonban a reméltnél kicsit visszafogottabban szerepeltek, miközben az üldöző britek nagyon nagyot alakítottak.

A magyarok 2011-ben, Moszkvában is másodikak voltak, akkor a németek előzték meg őket. Mostani teljesítményüket minden bizonnyal befolyásolta, hogy a tavaly Eb-ezüstérmes Tóth a közelmúltban lázas beteg volt, emiatt edzéseket hagyott ki, az elmúlt évi vb-második Kovács pedig a térde miatt kényszerült hosszabb pihenőre az idény elején.

"Örülök ennek az eredménynek, mert ebben az évben alig versenyeztem. Az látszik, hogy vívásban kell fejlődnöm. A lövészet jól ment ma is, de azért éreztem, hogy a váltó és a selejtező sokat kivett belőlem, ami érthető is ilyen előzmények után" - nyilatkozott  az olimpiai kvótás Kovács.



 "Nem múlt el nyomtalanul a 39 fokos láz, az úszásban könnyebben visszajött az érzés, de ebben a kombinált számban, ami 11-12 perces erőkifejtés, már nagyon is érződött a kihagyás, nem volt meg a kellő állóképesség. Az, hogy most rosszabbul lőttem a szokásosnál, ugyanerre vezethető vissza, hamarabb elfáradtam, nem tudtam megfelelően összpontosítani. A ráhangolódás egyébként sikerült, vártam a versenyt, a vívás, az úszás és a lovaglás jól is ment, a végén most ennyire futotta" - összegzett a szintén londoni kvótás Tóth.

 "Életem leggyorsabb lövészetét produkáltam, tíz másodperccel jobb volt, mint az eddigi rekordom. A vívásban benne maradt néhány tus. Nagyjából mindig ennyit vívok, de tudom, hogy három-négy győzelemmel többre vagyok képes, és bízom benne, hogy hamarosan ezt be is bizonyítom. Fontos számomra, hogy úgy érzem: megint szeretek versenyezni" - értékelt Gyenesei.

"Ez a három lány ebben az évben nem úszta meg betegségek nélkül, márpedig a mai versenyben a befejezéshez éppen szükség lett volna a nagyon jó fizikai állapotra. Ezzel együtt örülünk, hogy az elmúlt év után megint sikerült ezüstérmet nyernünk és bizonyítanunk, hogy a legjobbak közé tartozunk" - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Öttusa-vb
női csapatverseny, végeredmény
1. Nagy-Britannia (Mhairi Spence, Samantha Murray, Heather Fell) 16 136 pont
2. Magyarország (Tóth Adrienn, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta) 16 020
3. Kína (Csen Csien - Chen Qian, Miao Ji-hua - Miao Yihua, Csan Jö - Zhang Ye) 15 684

 

megosztom