Kecskemét

A gólkirályjelölt Puskás debütálhat a Pápa ellen

megosztom

A Kecskeméti TE U19-es csapatának csatára, Puskás Zoltán a Pápa elleni szombati bajnoki mérkőzésen bemutatkozhat az élvonalban.

Az U19-es bajnokság gólkirályjelöltje lépésről lépésre halad egyre közelebb az NB I felé vezető úton, hiszen miután a korosztályos bajnokságban kimagaslóan teljesít, bekerült az NB III-as keretbe is. Makón duplázni tudott, majd a Vasas elleni bajnokin az U19-ben triplázott, ezek után az NB I-es kerettel edzhetett. Most újabb mérföldkőhöz érkezett.

"Ezen a héten újra az NB I-es kerettel edzhettem, majd csütörtökön szóltak, hogy keretben leszek. Bevallom kicsit meglepődtem, hiszen szinte teljes a csapat, nem sok hiányzó van. Egész héten próbáltam úgy állni a dolgokhoz, hogy minél hamarabb bekerülhessek, most sikerült" - mondta Puskás a kecskemetite.hu-nak.

megosztom