Átigazolás

A Boca fiatal zsenijét figyeli a Barca

  • Balázs László

Daniel Angelici, a Boca Juniors elnöke azt állítja, hogy a Barcelona továbbra is érdeklődik Sergio Araujo iránt.

Vajon meddig marad Sergio Araujo a Boca játékosa? – Fotó: newsoverseas.com

A 20 éves Sergio Araujót már tavaly is hírbe hozták a Barcelonával, de végül nem lett semmi az átigazolásból. Ugyanakkor a katalán óriásklub nem feledkezett el a tehetséges argentin támadóról, a hírek szerint továbbra is nyomon követik a fiatal játékos fejlődését.

"Még mindig érdekli őket Sergio Araujo, ezért megkértem őket, hogy ha tényleg akarják, akkor tegyenek ajánlatot érte" – mondta Daniel Angelici, a Boca Juniors elnöke a Sport című lapnak.

Araujo a Boca utánpótlás-képzéséből került ki és 2009 decemberében, 17 éves korában már be is mutatkozhatott a legjobbak között. Azóta bajnok lett a Bocával, közben pedig végigjárta a korosztályos válogatottakat. Az olimpiára készülő argentin U23-as csapat keretének is tagja.