Debrecen

Minden adott ahhoz, hogy bajnokok legyünk - Varga József

A Debrecen válogatott jákosa a héten Egervári Sándor által kezdeményezett ligaválogatott összetartásán vett részt, de visszatérve klubjához már a hétvégi, Pécs elleni bajnokira koncentrál. Ha a Loki legyőzi hazai pályán a baranyai újoncot, akkor matematikailag is bajnoknak mondhatja magát.

"Mindenki tudja, hogy milyen fontos héten vagyunk túl – kezdte Varga József a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatában. "A kupadöntőt megérdemelten nyertük meg, sokat tett érte a csapat, tíz emberrel is remekül küzdöttünk. Öt nap maradt, hogy felkészüljünk a Győr elleni rangadóra, de mindenkinek sikerült kipihennie magát, és fizikálisan és mentálisan is rendben voltunk a mérkőzésre, ami gondolom meg is látszott. Az ETO szerzett ugyan vezetést, de tudtunk váltani és fordítottunk. Most nyolc pont előnnyel vezetjük a bajnokságot, de van még három meccs vissza, ha ebből egyet sikerül megnyerni, matematikailag is bajnokok vagyunk. Bízom benne, hogy ez már most hétvégén sikerül."

A Debrecen ellenfele az a Pécs lesz, amely a tavasszal rendkívül gyatrán szerepel, a Mészáros Ferenc menesztése után kinevezett Mink Olivérrel a csapat mindössze egyetlen pontot gyűjtött.

Papíron tehát egyértelműen a Loki az esélyes, de Varga szerint az ilyen szériában lévő ellenfelek ellen mindig nehezebb játszani. "A Pécs ellen nehéz lesz, annak ellenére, hogy feldobott hangulatban várja mindenki a találkozót. Minden adott ahhoz, hogy jól teljesítsünk. A PMFC mögött rossz sorozat van, bizonyára szeretne kilábalni a hullámvölgyből. Az ilyen együttesek ellen eddig sem volt könnyű dolgunk, de bízom benne, mindenki átérzi a meccs fontosságát, és mindent megtesz, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést."

  • Debrecen - Pécs 2012-05-12 17:30:00