Öttusa

Több mint húsz ország részvételére számítanak a junior öttusa Eb-n

megosztom

Az előzetes nevezések alapján 20-25 ország sportolói vesznek részt a június 7. és 13. között Székesfehérváron sorra kerülő junior öttusa Európa-bajnokságon.

A viadalt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András, a város polgármestere elmondta: büszke arra, hogy a koronázó város ismét rangos öttusaverseny színhelye lehet, és bizakodó a magyar csapat jó szereplését illetően.

Tizenöt éve, 1997-ben a 2004-ben olimpiai bajnoki címet szerzett Vörös Zsuzsanna Székesfehérváron nyert junior világbajnokságot, a két esztendővel ezelőtti hasonló viadalon pedig kettős magyar siker született, hiszen Kovács Sarolta és Demeter Bence személyében két fehérvári sportoló diadalmaskodott. Éppen ezért biztos az idei megmérettetés sikerében a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, Szabó János is.

Tóth István, a rendező egyesület, az Alba Volán SC társelnöke megjegyezte: egy 15 éves koncepció eredménye az, hogy Fehérvár évről-évre rangos nemzetközi versenynek ad otthont, s ennek, valamint az utánpótlás-nevelésbe fektetett rengeteg munkának a velejárója a jó magyar szereplés is.

 Korponai István, az Alba Volán SC szakmai igazgatója ismertette az Eb-n induló magyar csapat összetételét: a nőknél a volános Kovács Sarolta és Hada Noémi, az Alba Öttusa SE-t erősítő Szabó Noémi, valamint a KSI-s Földházi Zsófia versenyez június második hetében, míg a férfiaknál Demeter Gergely, Málits István, Harangozó Bence (mindhárom Alba Volán SC) és Stróbl Krisztián (Alba Öttusa SE) áll rajthoz.

A vívást a Köfém csarnokban, az úszást a Csitáry G. Emil Uszodában, a lovaglást a Kunos Lovardában, míg a kombinált versenyszámot az Alba Volán Sporttelepén rendezik majd.

megosztom